Pesti Srácok

szeged

Botka, a szocialista botrányhős - "Ilyen embereknek nincs keresnivalója a városvezetésben"

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 november 13.
Botka László szegedi polgármester az egyike azoknak a szocialista politikusoknak, akiknek botrányait hosszasan lehetne sorolni. Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje amellett, hogy villogó, luxus életvitelével borzolja a kedélyeket, miközben a tehetősebbek megadóztatását szorgalmazta, számtalan büntetőeljárásba torkollt korrupciós ügyben is érintett. Napokon belül hirdetnek ítéletet a Szeviép-ügyben, amelynek fő vádlottja egy Botka-ember; nem véletlenül kapta épp a Szeviép a legnagyobb szegedi beruházásokat. Néhány hete ítélték el alpolgármesterét és jegyzőjét is az úgynevezett parkolási botrányban. A szegedi városvezetés végig tagadott, de a bíróság bizonyítottnak látta, hogy jogtalanul osztogatták a haveroknak az ingyenes, több százezer forintot érő éves parkolóbérleteket, olyanoknak is, akik nem szegediek, sőt, a VIP-listán még családtagok és jogosítvánnyal nem rendelkező személyek is szerepeltek. A szegedi uniós projektek sem zajlottak botránymentesen. A Mars téri piacberuházás kapcsán az OLAF is vizsgálatot indított, egy 1,9 milliárdos forrás elnyerése érdekében ugyanis hamis adatokat adtak le a pályázati adatlapon. A beruházásban érintett területet per- és tehermentesnek hazudták, miközben tucatnyi vállalkozóval állnak harcban, sokakkal pereskednek ma is, akiknek kis üzletét egyszerűen eldózerolták. Botka László botrányairól a PestiSrácok korábban több feltáró riportban írt. Most az Origo összesítette a szegedi polgármester "bűnlajstromát". Bartók Csaba, a szegedi Fidesz alelnöke portálunknak azt mondta, elképesztő, hogy mit művelnek a szegedi szocialisták. Annak ellenére, hogy már felsorolni is nehéz, milyen botrányok köthetők Botkához és köréhez, áldozati szerepben tetszelegnek, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal és elszámolnának a szegedi polgárok felé bűnlajstromukkal.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?