szeged
Már tízezerre becsülik a Czeglédy-károsultak számát - Az MSZP ügyvédje kiakadt a bíróságon
Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek, a becslések szerint már tízezerre tehető azok száma, akiket átvert az MSZP előzetesben ülő ügyvédje – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A bíróságon ma tárgyalták volna az egész országot behálózó Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezet-ügy szegedi, makói szálát. Az MSZP ügyvédjének Angliában is jövedelmező vállalkozást kiépítő emberét bilincsben hozták a tárgyalása, amit végül nem sikerült megtartani, mert Arthoffer Zoltán védője durva hasmenésre hivatkozva nem jelent meg. Szabó Bálint bejelentette, Fiák István ügyvéddel közösen kormányzati beavatkozást kérnek a kártalanításba, a lefoglalt vagyon terhére. Czeglédy a bíróság épülete előtt kiakadt Szabó Bálintra, és minősíthetetlenül azt vetette oda neki, hogy "Te meg mi a f....t keresel itt?" Milliárdokat fizethet vissza Szeged, ha lezárulnak a Botkáék sötét piacberuházását feltáró vizsgálatok
Aligha fogja tudni kikerülni a jobboldali tisztviselők elszámoltatását, bebörtönzését és a gazdagok megsarcolását ígérő Botka László, hogy a startoló választási kampányban magyarázatot adjon a szegedi Mars téri piac botrányos ügyére. Az 1,9 milliárd forint értékű piacberuházást már a Nemzeti Nyomozó Iroda és az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) is vizsgálja, mivel felmerült, hogy a Botka vezette önkormányzat szándékosan félrevezetve az Európai Uniót, eleve jogszerűtlenül nyújtott be pályázatot és igényelt fejlesztési forrást az érintett területre. Portálunk olyan okiratok birtokába jutott, mely bűnszövetségben elkövetve bűncselekmények egész sorát vetik fel – s nem mellesleg tökéletesen mintázzák, hogyan működött a szocialisták kormányzása alatt az uniós pénzlenyúlás, és hogyan működik ma is a Botka-féle - pardont nem ismerő - szegedi hatalom. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.