szeged
Negyedmilliárdos korrupcióval vádolja Botkát egy vállalkozó
Negyedmilliárd forintot kért egy üzletember állítása szerint Botka László szegedi és Toller László volt pécsi polgármester német befektetőktől azért, hogy hozzásegítsék őket a Szent István-akna megvásárlásához - írja a Magyar Idők. F. Attila egy tegnap közölt interjúban azt mondta: ő személyesen ötvenmilliót adott át 2006-ban a két politikusnak.Márki-Zay és Botka kéz a kézben teremtene új korszakot
Baráti hangulatban üdvözölte egymást kedden, közös sajtótájékoztatójukon Botka László szegedi polgármester (lebőgött MSZP-s miniszterelnök-jelölt) és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely vasárnap megválasztott polgármestere. Botka olyannyira lelkes volt a választási eredmény után, hogy külön referenst nevez majd ki a vásárhelyi városvezetéssel való kapcsolattartása. A szegedi városvezető azt nyilatkozta: Márki-Zay számíthat tanácsaira abban, „hogyan lehet ellenszélben várost vezetni”Szabó Bálint: Az elcsalt K’Art pénzek nagy része a Jobbik zsebében landolhatott
A jogász erről büntetőjogi felelősségének tudatában beszélt péntek reggeli sajtótájékoztatóján a vásárhelyi Jobbik iroda előtt - írja a Magyar Idők.Előkerültek a negyedmilliárdos MSZP-s mutyit alátámasztó dokumentumok
Újabb iratok támasztják alá annak az üzletembernek az állításait, aki azzal vádolta meg Botka Lászlót, hogy Toller László néhai pécsi polgármesterrel együtt kétszázötvenmillió forintért „meggyorsítottak” egy milliárdos haszonnal kecsegtető ingatlan üzletet Pécsett a kétezres évek közepén – írta a Szegedma.hu.Mars téri piac: fontos dokumentumokat daráltak be a rendőrségen
Leselejtezték és megsemmisítették azokat a közérdekű adatokat tartalmazó dokumentumokat a rendőrségnél, amelyből kiderülhetett volna, hogy ki, mikor, és hogyan adott utasítást a szegedi Mars téri dózerolás rendőri biztosítására - tudta meg a szegedma.hu.Szijjártó: új dimenzióba kell átléptetni a magyar gazdaságot
A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szegeden.Halálra késelte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden
Előzetes szóváltást követően megölte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden. A gyanúsított ezt követően megpróbált öngyilkos lenni - írja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.Megtörte a csendet Botka: az ellenzéki pártok csak frakciót akarnak, önös érdekeikért, a politikai túlélésre játszanak
Először adott interjút Botka László azóta, hogy lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. A szocialista politikus a szegedi Tükörnek beszélt döntése okairól. A szegedi polgármester elárulta, hogy hatalmasat csalódott a baloldali politikusokban, akiknek önös érdekeik fontosabbak mint a választóik és az, amit képviselnek.Újraindul a nyomozás a szegedi Mars téri piac ledózerolt ingatlanjai ügyében
Újra aggódhat Botka László, ugyanis az Országos Rendőr-főkapitányság helyt adott a Bács-Kiskun megyeiek indítványának és újraindítja a nyomozást a szegedi Mars téri piac ledózerolt ingatlanjai ügyében - írja a Magyar Hírlap.Ajánljuk még

















