székely nemzeti tanács
Az Összefogás Évében fog kiderülni, mennyire is akarja a magyarság az autonómiát
Összejöhet-e naponta tizenkétezer aláírás, vagy beigazolódnak Tőkés László református püspök félelmei, hogy a román nacionlisták a székelyeken fognak nevetni a sikertelen uniós autonómiát célzó aláírásgyűjtésük miatt? Milyen stratégiákat lehet alkalmazni, hogy hét tagállamból arányosan összegyűljön az egymillió aláírás, ahogy a Minority SafePack esetében? Erről kérdeztük Tóth Norbert nemzetközi jogászt, akitől többek közt megtudtuk: az EU-ban jóval több az ellensége az őshonos nemzeti kisebbségek önállóságának, mint azt gondolnánk, továbbá problémát jelenthet, hogy Nyugat-Európában nem zárják el ilyen látványosan az uniós forrásoktól a kisebbségek által lakott régiókat.A KDNP a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének aláírására buzdít
A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Szászfalvi László országgyűlési képviselő kedden Budapesten.Izsák Balázs: A felvidéki magyarok választási sikertelensége a jövő új lendületének forrása lehet
Izsák Balázs szerint a felvidéki magyaroknak a hét végén tartott szlovákiai parlamenti választásokon elszenvedett sikertelensége a jövő új lendületének forrása lehet.Szili Katalin: Egy percet mindenki adhat a magyar nemzeti közösség jövőjéért
Egy percet mindenki adhat ezért a nemzetért, ennek a nemzeti közösségnek a jövőjéért ebben az esztendőben - hangsúlyozta portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a minap tartott sajtótájékoztatóján buzdított a Székely Nemzeti Tanács uniós állampolgári kezdeményezésének támogatására. A nemzeti régiók, azaz lényegében az európai közösség alkotmánya és törvényei alapján álló autonómiák létrehozását csak a Gyurcsány-párt nem támogatta, Varjuék szelfizgetéssel sunnyogták el a szavazást az Országházban. Szili Katalin ugyanakkor portálunknak azt hangsúlyozta, a magyar parlament és a parlamenti pártok a keddi döntésükkel felvállaltak egy olyan ügyet, amelynek eredményességében érdekelt a teljes magyar nemzet. Mint kiemelte, ebben visszatáncolási lehetőség már nincs, "jól látható, hogy a kezdeményezés sikertelensége esetén jó ideig zárójelbe tehetjük ezeket a kérdéseket".Parlamenti támogatás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez
Határozatban biztosította támogatásáról a magyar Országgyűlés a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. Az LMP által kezdeményezett, de a kormánypártok, a Jobbik és az MSZP által is támogatott országgyűlési határozatot 158 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el kedden a parlament.Hatalmas székely zászló lengett a Szabadság hídon hétfőn
Egy hatalmas, 6x4 méteres székely zászlót lógatott ki a Szabadság hídra a RAJT Mozgalom hétfőn. Az akcióval a szervezet arra szerette volna felhívni a figyelmet, nagyon fontos, hogy minden jóérzésű magyar (is) aláírja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Gyenge Zsolt, a RAJT Mozgalom egyik tagja szerint ez egy olyan akció volt, amelyet a szabadság városában az erről elnevezett hídról végre lehet hajtani, még Karácsony Gergely irányítása alatt is.Izsák Balázs: számítunk a magyar társadalom szolidaritására
A nemzeti összetartozás évében vagyunk, számítunk Magyarország, a magyar társadalom szolidaritására – hangsúlyozta a Székely Nemzeti Tanács elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Izsák Balázs elmondta: azt várják, hogy a következő hetven napban minél több magyar ember írja alá kezdeményezésüket, amely elérhető a http://nemzetiregiok.eu - oldalon keresztül.Szili Katalin: Az őshonos kisebbségek ügye európai ügy
Magyarország minden szomszédja területi integritását elismeri, de szeretnék elérni, hogy a magyar kisebbségek is élhessenek ugyanazokkal a jogokkal, ami Európában mindenkinek lehetséges a Feröer-szigetektől Dél-Tirolig. A többségi társadalom számára is jó, ha olyan régió létrejön, ahol őshonos kisebbségi közösségek élnek - emelte ki Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Sopronban.Székely Nemzeti Tanács: A nemzeti régiók gazdasági felzárkóztatásáért indult az aláírásgyűjtés
Európai polgári kezdeményezés indult a nemzeti régiók gazdasági lemaradásának megszüntetéséért; 2020. május 7-ig egymillió aláírást kell összegyűjteni legalább hét uniós tagországban annak érdekében, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel - mondta a kezdeményezést előterjesztő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi biztosa hétfőn, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

















