székely nemzeti tanács
Csütörtök éjfélig az interneten is összegyűlhet az egymillió aláírás a nemzeti régiókért
Izsák Balázs szerint a csütörtök éjfélkor lejáró határidőig az interneten is összegyűlhet az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elmondta: az aláírások területi kritériumait az aláírásgyűjtés időtartamának remélt meghosszabbításában kívánják teljesíteni.Pesty László: ha az online tér velünk, akkor ki ellenünk? - Aláírásgyűjtés a székelység védelmében
A napi politikai adok-kapok mellett nemzeti konszenzus látszik kialakulni a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés hatására, az európai nemzeti kisebbségek megmaradása céljából indított akcióhoz már olyanok adták a nevüket, mint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, és Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, a nemrég még román politikusok mellett kampányoló Momentum-elnök, Fekete-Győr András, és Varga Judit igazságügyi miniszter, vagy Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője – hívta fel a figyelmet a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában az aláírásgyűjtés kampányfőnöke. Pesty László portálunknak elmondta, hogy folyamatosan, és örvendetesen nagy mértékben növekedik naponta a támogatók száma, függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai, vagy éppen apolitikus alapon szemléli a világot. A kampányfőnök nem akart tippelni arról, hogy csütörtök estig meglesz-e az érintett hét országban a székelyek jövője szempontjából nagyon fontos egymillió aláírás, de az egyre növekvő érdeklődést látva, Pál apostol felvetését kissé kifacsarva azt kérdezte: ha az online tér velünk, akkor ki ellenünk?Írja alá Ön is a Székely Nemzeti Tanács petícióját: már csak csütörtökig van idő!
Már csak pár nap van hátra, hogy összegyűljön a kellő mennyiségű aláírás a Székely Nemzeti Tanács petíciójához. A tét az, hogyha a tavaly májusban indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.Egymillió aláírásra van szükség a nemzeti kisebbségek támogatásához
Bár a számok mást mutatnak, sikerre vihető a Székely Nemzeti Tanács petíciója és össze lehet gyűjteni hét uniós tagállamban a szükséges egymillió aláírást. A kampány utolsó hetében mindent bevetnek, hogy elérjék a célt - írja a Magyar Nemzet.Elutasította a román szenátus a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet
Elutasította a román szenátus szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a bukaresti parlament két magyar képviselője által decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.Hallgatólagosan elfogadta a román képviselőház Székelyföld autonómiastatútumát
A román parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét. A törvénytervezetekről a román parlament először megkeresett háza 45 napon belül dönt – adta hírül kedden a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT).A Székely Nemzeti Tanács a Szabó Tímea-ügyről: Ceausescu is küldött dísztáviratot a magyar kommunistáknak (PS-vírusvlog)
A román nagykövet a hétvégén szeretettel ölelte keblére Szabó Tímeát és ellenzéki eszmetársait afeletti örömében, hogy a balliberális megmondó asszony sajnálta az erdélyi magyaroktól a védőfelszereléseket. A Székely Nemzeti Tanács elnöke most a PS-vírusvloggal osztotta meg, hogy mit gondol minderről. Izsák Balázs lassan betölti 70. életévét, sok mindent megélt és látott már, őt Marius Lazurca nagykövet úr minapi gesztusa kísértetiesen emlékezteti a népnyúzó Nicolae Ceausescu jó 30 évvel ezelőtti tettére. Közben vészesen fogy a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtő akciójának határideje. Egyszerű a megoldás: május 7-ig minél többen írják alá, hogy az EU napirendre vegye az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét.150 ezer aláírást gyűjtött az RMDSZ a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közel 150 ezer, papíron gyűjtött aláírást adott át a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására – számolt be csütörtökön az SZNT sajtószolgálata. A SZNT közlése szerint az általa ellenőrizhető támogató aláírások száma 412 ezerre nőtt, az aláírásgyűjtő partnerektől kapott információk szerint pedig meghaladta a félmilliót.SZNT: Több, mint negyedmillió aláírást gyűjtöttek már, meghosszabbítanák a határidőt
Meghaladta a negyedmilliót a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének támogatására összegyűlt aláírások száma; az SZNT a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítaná a gyűjtés idejét – mondta a szervezet külügyi megbízottja az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Ajánljuk még
















