szél bernadett
Több, mint "világbotrány", avagy szabadítsuk ki Varju Lászlót - PS-videó a hétfői cirkuszról
Hétfőn ellenzéki képviselők ejtették magukat rabul az MTVA székházában - a Monty Python felújított repülő cirkuszát élőben közvetítettük. Most elkészült a vágott verzió is: nézze újra, hogy kúszott-mászott a tévészékház padlóján Hadházy Ákos, miközben Kunhalmi Ágnes egy láthatatlan erőtérnek rohant, Niedermüller Péter és kis csapata pedig a földön hasalva próbálták megtenni azt, amit szerintük a választók elvárnak tőlük. Varju László közben rejtélyes körülmények közt eltűnt, majd hordágyon kellett kivinni, mert nem akart a saját lábán menni. Este 6 óra körül a tüntetők is jegyet váltottak a komédiára, de már közel sem annyira lelkesen, mint eddig. A rendezvényen felszólalók világbotrányról, soha nem látott szörnyűségekről beszéltek, sztrájkkal fenyegettek és további tüntetéseket helyeztek kilátásba, amennyiben a köztévé nem olvassa be az öt pontos követelésüket (amelyet itt, a PS-en is többször megmutattunk már), illetve amíg Orbán Viktor nem enged a néhány ezer fős kisebbség akaratának. Az eseményeket a helyszínen Ambrózy Áron és Dezse Balázs kollégánk kommentálta.Amit az ellenzéki politikus-terroristák a köztévében elkövettek, az bűncselekmény
E sorok írásakor néhány ellenzéki politikus-terrorista a köztévé székházában randalírozik, erőszakkal be akarnak hatolni tévéstúdiókba egy ötpontos, ostoba követeléslistát beolvastatni. Azt állítják, nekik ehhez joguk van, mert ők képviselők. A biztonsági őrökkel dulakodnak, provokálják őket, diktatúráznak. Őrjöngenek. Hogy mihez van joguk valójában? A jogszabályok szerint akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztéshez, ahhoz.Így balhéztak az ellenzéki képviselők az MTVA épületében
Ellenzéki képviselők balhéznak az MTVA épületében, mindenáron azt akarják elérni, hogy egyiküknek baja essen, de jól láthatóan rajtuk kívül ez senki másnak nem célja. A képviselők reggel óta parádéznak az egyik stúdió előtt, és követelik, hadd vehessék át a televízió szerkesztését és olvashassák be a követeléseiket. Erre idáig nem kaptak lehetőséget, ezért többen közülük nekirontottak a biztonsági őröknek, majd a fegyveresek brutalitására panaszkodtak, miközben Oscar-díjas színészi játékkal imitálnak testi sértést. Az épületben zajló eseményeket Ujhelyi István és a többi politikusmártír Facebookján élőben lehet figyelemmel kísérni.Feljelentést tesz az MTVA a televízió székházában magukról megfeledkezett ellenzéki képviselők ellen
Közleményt adott ki az MTVA, melyben leszögezik, hogy az ellenzéki képviselőket nem korlátozták szabad mozgásukban, azonban a szerkesztőségi munka megzavarását nem engedhették. Hadházyék üzemi területre akartak bejutni, mely nem egyenlő azon jogukkal, hogy beléphetnek az intézménybe. A képviselők viselkedése az MTVA szerint félelmet keltett az intézmény dolgozóiban, akiket sértegettek, valamint hamis tűzriadót csináltak és reggel is megpróbáltak bejutni az elzárt területre, ahol a műsorok készülnek. Az MTVA az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt feljelentést is tett a rendőrségen. Az intézmény közleményét alább olvashatják:Ellenzéki képviselők éjszakáztak az MTVA székházában, petíciót akarnak beolvasni – Hadházyt kivezették a biztonsági őrök
Ujhelyi István és Szanyi Tibor EP-képviselő is megérkeztek reggelre az MTVA székházába a késő este óta ott lévő országgyűlési képviselők mellé, akikkel még mindig nem egyeztetett a biztonsági őrökön kívül senki - írja 444.hu. A vegyes csapat így együtt várja, hogy a köztévé úgy ugráljon, ahogy ők fütyülnek.Gyurcsányhoz közeledik Szél
A Demokratikus Koalíció (DK) szakértőjeként jelent meg csütörtökön a parlament házbizottságának ülésén Szél Bernadett – tudta meg a Magyar Idők. Az egykori LMP-s füttybajnok Gyurcsányhoz való közeledését egyelőre sem Szél, sem a DK szóvivője nem erősítette meg.Szél Bernadett egy kötéllel mutatta be, hogy nem akarja megérteni a munkatörvény módosítását
Megkötözte magát, és így közölt képet magáról Szél Bernadett, aki így lázad az ellenzék által rabszolgatörvényként emlegetett jogszabály-módosítás miatt, amely felemelné a rendkívüli munkaidőkeretet. A törvénytervezetet benyújtó Kósa Lajos a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy az új passzus az adminisztratív akadályok lebontására szolgál, a napi nyolc, illetve heti negyven órás munkarend továbbra is érvényben marad.A Momentumhoz igazolhat Szél Bernadett 2022-re?
2022-re akár a Momentumban is feltűnhet Szél Bernadett az ATV egy, a pártot jól ismerő informátora szerint. A portál forrása elmondta, ennek egyik jele lehet, hogy a volt LMP-s képviselőnő együtt állt fel a színpadra Fekete-Győr Andrással a nemrégiben tartott CEU-tüntetésen. Az ATV megkeresésére Szél Bernadett úgy nyilatkozott, a kérdés egyelőre nem időszerű, ugyanakkor nem tagadta le szimpátiáját a Momentum iránt, „ami mindig is volt”.Demeter Márta lehet Szél Bernadett utódja
Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP- társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt - mondta a jelöltállítás lezárulta után az LMP országos elnökségének titkára. Demeter Márta az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte az Országgyűlésben, majd kilépett a frakcióból és később az LMP-frakcióhoz csatlakozott.Ajánljuk még