szél bernadett
A Legfőbb Ügyészség előtt tüntettek - Választások nélkül akar hatalmat az ellenzék (PS-videó+fotógaléria)
Ma este a Legfőbb Ügyészség előtt gyűltek össze az ellenzéki pártok a párton kívüli Hadházy Ákos és Szél Bernadett vezetésével, akik majdnem az MTVA-székházhoz mentek megszokásból, hiszen második otthonuk már a közmédia épülete; szerencsére azonban Hadházy újra felcsatolta a lyukas zoknit, hű társa, Szél Bernadett pedig a Fidesz-börtönökben töltendő éveket is vállalva érkezett a tüntetésre, ahol az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd kiváló politikusai feledtették a rendkívüli hideget a mintegy ötszáz feltüzelt embernek. Az összeborult ellenzék tehát ennyi embert tudott mozgósítani, de a hibás természetesen Tél tábornok, akit Orbán lefizetett és zsoldjába állított az ébredő budapestiekkel szemben. Megtudhattuk azt is, hogy 2022-ig nem várnak a demokrácia bajnokai, hanem azelőtt megdöntik a kormányt; az persze egyik felszólalót sem zavarta, hogy a többség nem kér a levitézlett baloldali pártmaradékokból.Újabb minitüntit szervezett Hadházy, ezúttal a Legfőbb Ügyészség elé
Hadházy Ákos szervezett szerda estére tüntetést a Legfőbb Ügyészség elé, mert a demokrácia mélypontjának tartja, hogy az ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók decemberben az MTVA épületében történtek miatt. Az eseményre nagyjából kétszázan voltak kíváncsiak. A PestiSrácok.hu hamarosan helyszíni tudósítással jelentkezik.Krománybukkantó gigaszRtájkok - Ezekkel az eseményekkel fogják szórakoztatni az országot az igazi demokraták
Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról - összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti lesz csak a fővárosban. Hadházy Bernadett és Széll Ákos szerdán a Legfőbb Ügyészségre mennek aludni, pénteken pedig megbénul a főváros - csak hogy néhány eseményt említsünk. Úgy tűnik, Orbán minden másodpercben megbukhat, sőt, már meg is bukott, most csomagolja a hátizsákjába a szent svájcisapkát, és repül vele Putyin lábához zsámolynak.Hány ezerszer 300 ezret érne meg az O1G a bíróság szerint?
Bayer Zsolt pert vesztett Hadházy Ákos ellen, aki azért perelte be még 2017-ben a publicistát, mert állítása szerint g*cinek nevezte őt. Mint az Bayer blogbejegyzéséből kiderül, szó sem volt ilyenről, mindössze az ellenzék által skandált és transzparensekre festett "Orbán g*ci, Áder nyeli" rigmust változtatta át "Hadházy g*ci, Szél Detti nyeli"-re puszta kíváncsiságból, hogy örülnének-e, ha a saját nevüket látnák viszont ilyen kontextusban ezeken a felületeken. Mindezt az elsőfokú, majd a másodfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy a politikust emberi méltóságában Bayer megsértette, és 300 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte, amit a publicista 5 forintos érmékkel tervez kifizetni. Az ügyről egyébként az az Index írt részletes riportot, amelynek igazgatósági elnöke nem más, mint Bodolai László, egyben Hadházy Ákos ügyvédje.Gördülő ellenállással folytatja a cirkuszt az MTVA székházánál a Szél-Hadházy komikus páros
Megigazítja toalettjét, majd visszatér a harcmezőre Szél Bernadett, aki kedden késő este távozott az MTVA Kunigunda útjai székházából; a PestiSrácok.hu értesülése szerint később visszatér, hogy hű színésztársa, Hadházy Ákos is hazamehessen egy kicsit szerelvényt igazítani. A komikusok nem adják fel, hogy leváltsák Papp Dánielt, az MTVA vezetőjét; a show délutáni epizódja szerint erre azért van joguk, mert ők országgyűlési képviselők.Szél és Hadházy ócska álrealityt ad elő a tévészékházban - A dolgozók jogait most sem tisztelik
Az alkalmi színészkedés helyett immár nyilvánvalóan sorozatban gondolkodik Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Pártpolitizálás helyett – mivel pártjuk az nincs – átnyergeltek a tévés álreality műfajába, ahol gyenge dramaturgia és silány színészi játék is elegendő a műsorhoz. A bőrönddel, váltásruhákkal érkező két „politikus” már egy teljes napja a köztévé épületében, illetve annak területén tartózkodik, és sorjázzák a videós bejelentkezéseket. Feltűnően nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a stúdiók közelébe nem engedik őket, ugyanakkor egy ujjal sem ér hozzájuk senki, és tulajdonképpen nem történik velük semmi.Még a baloldaliak is kiakadtak Szél Bernadett és Hadházy Ákos nevetséges akcióján
A baloldali pártok és a baloldali kommentelők is kiakadtak Szél és Hadházy bohóckodásán a köztévé épületénél - írja a 888.hu. A lap kiválogatta az ellenzéki szimpatizánsok Facebook-kommentjeit, ezekből kiderül: van olyan, aki szerint "Szél Bernadett inkább szerepelni akar és még a WC-re menetelét is levideózza. Viszont ha nem vesznek vissza, nevetségessé teszik nemcsak magukat, de az ellenzéket is."Az MTVA-székházban éjszakázott Szél Bernadett és Hadházy Ákos, majd újra kezdetét vette a "sulitévé" adása
Az MTVA-székházban töltötte az éjszakát Szél Bernadett és Hadházy Ákos az ellenzéki ex-LMP-s páros Facebook-oldalára feltöltött képek és a PS információi alapján. Szél Bernadett a képek alá írt szövegben perverznek nevezte az MTVA munkatársait, amiért rögzítették a vadkempingezésüket. Reggel nyolc órakor azután "valódi hírekkel" jelentkeztek, az iskolatévés jellegű szelfi-híradóban a Mérce.hu, a 444.hu, a 24.hu és az Index.hu híreit olvasták fel, majd Hadházy Ákos bejelentette, hogy követelik Papp Dániel MTVA-vezérigazgató lemondását, illetve azt, hogy a törvény tiltsa meg az állami vállalatok és szervek hirdetéseit a "propagandasajtóban"."Ők sem gondolhatták, hogy annyiban hagyjuk!" - Szél és Hadházy ismét besurrant a közmédia épületébe
Trükköt alkalmazva ismét besurrant a közmédia épületébe Szél Bernadett és Hadházy Ákos; a két független országgyűlési képviselő ma azzal próbálkozik, hogy adásba adjanak egy hirdetést reklámszpot formájában, amely az európai ügyészséghez való csatlakozásról szól. Ezen felül Papp Dániellel, az MTVA vezérigazgatójával szeretnének beszélni. Szél Bernadett élő videójából kiderült, Hadházyt és őt a 444.hu munkatársai kísérték el az MTVA-hoz, ahol a közmédia kommunikációs igazgatója fogadta őket. "Az MTVA sem gondolhatta komolyan, hogy annyiban hagyjuk a decemberben történteket, visszajöttünk" - mondta Szél Bernadett élő közvetítésében.Ajánljuk még
















