szemétszállítás
Politico: elönti Brüsszelt a szemét
A jelentések szerint visszafelé sült el a belga főváros hulladékcsökkentésre tett kísérletei, ugyanis már-már nápolyi állapotok uralkodnak az utcákon. A Politico brüsszeli lap azt írta, hogy a nemrég bevezetett reform nemhogy tisztábbá tette volna az utcákat, de azok sokkal szemetesebbek lettek, mint korábban.Tízezer tonna rothadó szemetet távolítottak el Párizs utcáiról
Véget ért a hulladékszállítók sztrájkja Párizsban, aminek az egyik oka, hogy nem sztrájkoltak elegen, a másik pedig, hogy akik nem veszik fel a munkát, nem is kapnak bért. Most pedig tízezer tonna szemét várt rájuk, amit március 6. óta most vittek el először.A szakszervezetet nem érdekli, ha Mártha Imre lazacot reggelizik munkaidőben egy balatoni étteremben, csak a fizetésemelést intézze el
A Metropol szellőztette meg, hogy Mártha Imre, a fővárosi közműholding-cég vezetője munkaideje jelentős részét a csopaki Buborékban tölti, ahol rendszeresen tűnik fel 60 milliós Bentleyjével lazacot reggelizni. A portál végre elérte a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetét, akik úgy reagáltak: kollégáikat nem érdekli, hol mulatja az idejét a főnökük, csak a fizetésemelést intézze el.Polipként telepedtek rá a tanártüntetésre az ötlettelen baloldali politikusok (Karanténvlog)
A Karanténvlog csokorba szedte azokat a levitézlett baloldali politikusokat, akik folyamatosan hőbörögnek, teli torokból ordítoznak, tüntikéket szerveznek, amelyek abszolút érdektelenségbe fulladnak, hiszen ezek a megmozdulások általában néhány száz hasonszőrű elégedetlenkedőt vonzanak csupán. Néhány háborodott azonban igyekszik hidakat foglalni, balhézni és provokálni, saját magukat járatva le az akcióikkal. Ezek a politikusok most taktikát váltottak, így az előre beharangozott tanártüntetésre telepedtek rá úgy, mintha ők szervezték volna, mintha jó szívvel várták volna őket. Ezzel természetesen azoknak tettek rosszat, akik valóban el akarták mondani a véleményüket. A Karantén megpróbálta különválasztani a tanárok jogos követeléseit attól, amit a szélsőbaloldali PDSZ igyekszik kisajátítani, akik akkor nem tüntettek, amikor 2002 után a szocialista kormányok a tanárok járandóságának kifizetését az önkormányzatokra hárították, akiknek hitelt kellett felvenni emiatt. A DK-sok, MSZP-sek és barátaik 2010 előtt kellett volna, hogy nagy szájjal kiálljanak a tanárok mellett, amikor megalázták őket. A kérdés azonban kényes, hiszen egyértelmű, hogy rendezni kell a helyzetet, ennek viszont fontos előfeltétele diákokat agymosással terrorizáló baloldali provokátorok és régi pártos figurák kiszűrése. Az biztos, hogy a DK-s Barkóczi, a szocialista Komjáthi és a mindenhonnan kiebrudalt Jakab Péter jobb, ha befogja a száját. Szóba kerül még a Karanténban Fegyőr is, aki azzal a primitív agyszüleménnyel állt elő, hogy ha a kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, akkor abból egyenesen következik, hogy korruptak. Igaz, az Európai Ügyészséghez nem kötelező csatlakozni, sok tagállam nem is tette meg, de Fegyőrt ezt nem érdekli, neki az a fontos, hogy külföldről mit mondanak. Végül a kukásautóba beülő Mártha Imre bohózata is bekerült e heti szórásunkba, tartsatok most is velünk, megéri!Megvan a megoldás a pénzhiánnyal küzdő fővárosban: Karácsony perrel fenyegeti azokat, akik kérdezni mernek tőle (Videó)
Nagyon idegesek Karácsonyék: miután Mártha Imre vállalhatatlan stílusban osztotta ki az általa vezetett FKF dolgozóit, a főpolgármester sem tudta higgadtan kezelni a szeméthelyzetet. Karácsony Gergely ugyanis arra az újságírói kérdésre, hogy miből fizetik majd ki a hulladékszállításban dolgozóknak szánt prémiumot, úgy reagált, hogy beperelik az általa NER-közelinek tartott sajtóorgánumokat, és "rengeteg pénzt fognak nyerni". Arról, hogy mit gondol a saját 2024 utáni sorsáról, a főpolgármester nem volt hajlandó nyilatkozni, ezért megkérdeztük a Karácsony mögül kihátráló DK árnyékkormányából kimaradt Niedermüller Pétert is a témában, aki közölte: saját belátása szerint irreleváns a véleménye.Sára Botond: Eddig minden főpolgármester meg tudta oldani, hogy elszállítsák a szemetet
A hulladékelszállítás mint közszolgáltatás a fővárosi önkormányzat kizárólagos hatásköre, tehát a főváros feladata– válaszolta Karácsony Gergely főpolgármesternek a budapesti kormányhivatal főispánja.A pécsi hulladékszállítók is sztrájkoltak, a polgármester szerint jogszerűtlen volt megmozdulásuk
A pécsi önkormányzat tulajdonában álló, hulladékgazdálkodással foglalkozó Biokom NKft. 91 dolgozója előzetes bejelentés nélkül megtagadta a munkát csütörtök hajnalban - közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere, aki szerint jogszerűtlen volt a megmozdulás, a dolgozók követelése pedig "a valóságtól elrugaszkodott", ezzel együtt tárgyalna velük a városvezetés.Fidesz: törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása
Törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása, az el nem szállított kukákkal, a dolgozók bérének rendezésével kapcsolatos feladatok ellátása mind az önkormányzat felelőssége - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. Hozzátette: a hulladékszállítást az a cég végzi, amely a főváros százszázalékos tulajdonában van, és az az ember vezeti, akit Karácsony Gergely főpolgármester személyesen nevezett ki.Karácsony Gergely a katasztrófavédelemhez fordult, a kukásoknak pedig bruttó kétszázezer forint pluszt ígért
Ma kora reggel, mondhatni hajnalban, Karácsony Gergely főpolgármester személyesen látogatott ki a hulladékrakodók azon telephelyére, ahonnan az elmúlt napokban a sztrájk kiindult. Egy az Indexhez került levél szerint Karácsony a katasztrófavédelemhez fordult segítségért, hogy elkerülje "a súlyos közegészségügyi kockázat" kialakulását.Ajánljuk még