szenteste
A karácsonyi hó
Hol van a tavalyi hó? Bocsánat, hol vannak azok a húsz, harminc, negyven, ötven évvel ezelőtti nagy havak, ilyenkor szenteste, karácsonyi ünnepnapokon, amikor itt, a Svábhegyen a méteres havat kellett ellapátolni a kertben és a járdán. Mondanom sem kell, élveztem, jó levegőn voltam, fizikailag jót tett, hogy vagy százötven méteren keresztül utat vágtam a Kútvölgyi útig. Pesti Szenteste és ünnepi videócsokor – Nézze vissza a Pesti TV karácsonyi műsorait!
A Pesti Szenteste (Bejgli és ecset) vendégei Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, Vészabó Noémi festőművész, valamint Mikes Attila lelkipásztor és Pálinkás Gergely zenész volt. Már második éve, hogy együtt ünnepelhetünk szentestén a Pesti TV-ben. Az idei műsor fókuszában a harmónia állt, amit a mostani járványügyi veszélyhelyzetben talán sokaknak szinte lehetetlen megélni. Feszültség, bizonytalanság és félelem, ami igyekezett elhatalmasodni rajtunk, de vannak, akik másként élték, élik meg ezeket a napokat. Van, akit a hite tart meg, míg mások számára a művészet, a zene az, amiben kapaszkodót talál. A műsorban beszélgettünk Dézsy Zoltán filmjéről, ami a pandémia alatt született meg benne, valamit Vészabó Noémi kiállításáról, amit a karantén ideje alatt a Youtube-on rendezett meg. De szóba került Pálinkás Gergely új dala is, amit a Pesti TV ünnepi műsorában hallgathattak meg. Mikes Attilát a hit erejéről és a keresztény közösség megtartó erejéről kérdeztük. Egyéb karácsonyi műsorainkat az alábbi linkeken nézheti vissza: Erdő Péter: az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk
A hit, hogy a földi élettel nincs vége mindennek, bátorságot ad és ráébreszt, hogy az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek karácsony alkalmából. Erdő Péter kiemelte: a keresztény ember reményének, bizalmának és bátorságának forrása az emberszerető, gyermekké lett Isten megjelenése a világban. Isten nemcsak közénk lépett, hanem magzat, gyermek lett értünk. Vállalt minden veszélyt, ami egy felnövekvő gyermekre leselkedett – mondta, hozzátéve: Jézus korában is voltak járványok, betegségek, ráadásul jóval kevesebb védekezőeszköz, gyógyszer volt az emberek kezében. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.