szerb-magyar kapcsolatok
Szijjártó: az uniós magyar elnökség alatt közelebb hozzuk Szerbiát a tagsághoz, mint bármikor korábban (VISSZANÉZHETŐ)
Elfogadhatatlannak, méltánytalannak és megalázónak tartjuk, hogy Szerbiát immáron tizenöt esztendeje várakoztatja az Európai Unió – jelentette ki Szijjártó Péter a szerb-magyar külügyminiszteri csúcstalálkozót követően pénteken. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, három éve egyetlen egy új fejezetet sem sikerült megnyitni a tárgyalások során, holott a Szerbia által biztosított lendületre ma a hanyatló formában lévő Európai Uniónak nagyobb szüksége van, mint a szerbeknek az uniós tagságra.Szijjártó Péter: Szerbia kulcsország a régióban
Magyarország mindent megtesz Szerbia európai uniós integrációs folyamatának felgyorsítása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalán, miután telefonon egyeztetett Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel, ügyvivő miniszterelnökkel.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szerbia kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak
Szerbia szomszédunk és kiemelt partnerünk, stratégiai jelentőségű szövetség és komoly barátság köt minket össze – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával pénteken, Budapesten.Orbán Viktor: Szerbia nem áll meg!
Orbán Viktor az X közösségi oldalon gratulált Aleksandar Vučićnak választási győzelméhez. A kormányfő bejegyzésében kiemelte a szerb elnök ismételt, elsöprő győzelmét.Orbán Viktor a szerb miniszterelnökkel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, Brüsszelben kétoldalú megbeszélést folytatott Ana Brnabić szerb kormányfővel – tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán Viktor: szoros, sikeres a szerb–magyar együttműködés
A szerb–magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.Szijjártó: ez a stratégiai összekapcsolódások időszaka Magyarország és Szerbia között
Magyarország és Szerbia együttműködésében a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Belgrádban.Orbán Viktor a szerb elnöknek: a koszovói rendőrök elengedése előmozdíthatná Szerbia előrehaladását az európai integráció útján (Galéria)
Orbán Viktor miniszterelnök megkérte Aleksandar Vucic szerb elnököt, fontolja meg annak lehetőségét, hogy Szerbia szabadon engedje azt a három koszovói rendőrt, akit a múlt szerdán fogtak el Szerbiában. A magyar kormányfő erről kedden Palicson beszélt, ahol megalakult a Magyar Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács. A miniszterelnök az eseményt követő sajtótájékoztatón a koszovói helyzettel kapcsolatban rámutatott: Magyarország figyelemmel követi az ott történteket, és látja azokat a sérelmeket, amelyeket a szerbek elszenvednek. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartja a nemzetközi közösség részéről, hogy egy kevesebb mint négyszázalékos részvétellel lezajlott választást legitimként fogadjanak el.Orbán Viktor: Magyarországnak egy rendezett és fejlett Szerbia az érdeke
Magyarországnak egy rendezett és fejlett Szerbia az érdeke - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Palicson, ahol megalakult a Magyar Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács. A miniszterelnök az eseményt követő sajtótájékoztatón kiemelte: amint Magyarország és Szerbia rájött arra, hogy nem lehetnek a történelem foglyai, azonnal elkezdett fejlődni az országok közötti kapcsolat - írja az MTI.Ajánljuk még