szergej sojgu
Néhány szóban a semmiről – Avagy mit is jelent Sojgu leváltása
Ahogy felröppent a hír, hogy Putyin leváltja a hadügyminisztert, újra felbolydult a globális katonai szakértők hálózata és minden fórum, minden kommentmezejében megfejtették, hogy most aztán biztosan megbukik az orosz elnök, vagy éppen most aztán jó ember kerül Sojgu helyére, és mindenki is atomot kap Harkovtól nyugatra. A valóság ismét árnyaltabb egy kicsit, és jóval unalmasabb is. Hogy klasszikust idézzünk: a helyzetet leginkább azzal lehet összefoglalni, hogy "nem Moszkvában, hanem Szentpéterváron, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak". GEOrgPOLITIKA – Irán megfenyegette Izraelt
A damaszkuszi támadás után, amely alatt egy izraeli F 35-ös vadászbombázó rakétákkal lőtte Irán nagykövetségét, most megszólalt Ali Chamenei államfő és legfelsőbb vallási vezető is: „A gonosz rezsimet megbüntetjük bátor hazafiaink keze által. Teszünk róla, hogy tettüket megbánják, ha ezt Allah is úgy akarja.” Az Iszlám Köztársaság elnöke Ebrahim Raiszi terrortámadásnak titulálta az esetet, amelynek lesznek konzekvenciái. A támadásnak 13 halálos áldozata van, köztük két tábornok és a Forradalmi Gárda öt másik tisztje, rajtuk kívül hat szír állampolgár vesztette életét. Washington attól tart, hogy Irán rakétacsapást fog mérni Izraeli katonai célpontokra. Ez a támadás a zsidó állam részéről olyan súlyos volt, hogy Teherán nem egy általa támogatott milícia által áll bosszút, hanem direkt támadást tervez a közeljövőben. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.