szfe
Hazaviszik a blokádot az SZFE szigszalagos forradalmárai (Videóval és galériával)
Továbbra sem engednek a követeléseikből, de legalább a járványügyi kormányzati intézkedéseket magukra nézve is elfogadják kötelezőnek, ezért elhagyják a két hónapja blokád alatt tartott épületeket a Színház- és Filmművészeti Egyetem demonstráló hallgatói. Ottjártunkkor, kedden délután már többen hordták ki zsákokban a cuccaikat, a Vas utcában és szomszédos utcákban parkoló autókba. Azért még tartottak egy utolsó performanszot az egyetem főépülete előtt, ahol zenés, dalokkal tarkított előadásuk közben bejelentették, hogy nem adják fel a harcot, a blokádot hazaviszik magukkal és otthonról folytatják az ellenállást. Félévük felfüggesztése miatt pedig bírósághoz és az Oktatási Hivatalhoz fordultak, mivel állításuk szerint az elmúlt 71 nap tanítási napjain oktatás volt, abban részt vettek. Az egyetem új, általuk elutasított, tehát álláspontjuk szerint illegitim vezetése pedig úgy döntött a félévükről, hogy a HÖK nem gyakorolhatta véleményezési jogát. "Az egyetem mi vagyunk" – jelentették ki a tüntetők, ezért szerintük a Színház- és Filmművészeti Egyetem ott van, ahol ők vannak, ha "ezek között a falak között, akkor itt, ha otthon, vagy éppen karanténban, akkor ott".A koronavírus vetett véget az SZFE-blokádnak, de már gondolkodnak az alternatív megoldásokon
Eddig tartották fent a blokádot az egyetemfoglaló hallgatók, akik a járványhelyzet súlyosbodása miatt döntöttek úgy, hogy feladják a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületének elfoglalását. A tanulók hétfő este szavaztak arról, hogy feladják a hónapok óta tartó blokádot, sajtóinformációk szerint kedden délután 3-kor a Vas utcai épület előtt tartanak is egy sajtótájékoztatón, amin ezt bejelentik.Saját maga karikatúrájává válik az SZFE-védő tüntetéssorozat
Szombaton délután öt órára ismét összehívták az SZFE szimpatizánsait a Kossuth térre egy jó kis tüncizésre, mégpedig abban a szellemben, hogy az SZFE célkitűzései egyetlen esetben válhatnak valóra, ha elegen segítenek nekik és megmutatják a kormánynak, hogy nem tehet mást, mint enged a követeléseknek.Ráfáztak az épületfoglalósdira az SZFE-sek, nem kapták meg a tanulmányi ösztöndíjakat
Nem volt túl jövedelmező az SZFE hallgatóinak ellehetetleníteni az új vezetés munkáját. Már október közepén, de legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) érintett hallgatóinak számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj összegeinek, de az utalást megindító dokumentum Szarka Gábor aláírására vár – aggódta tele a médiát a hvg.hu a hallgatóktól kapot információk alapján. Később aztán kiderült: a szociális ösztöndíjakat mindenkinek elutalták.A kijárási korlátozás ellenére folytatják a blokádos műsort az egyetemfoglalók
Ha egy órára kiürülne bármelyik épület, a kancellár bezárathatná, ezt mindenképp el akarják kerülni – írja az egyetemfoglalókról a 24.hu. Orbán Viktor kedd este bejelentette, hogy újra rendkívüli jogrend lép életbe, kevéssel éjfél előtt pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály. Ennek ellenére nem mennek haza az egyetemfoglalók, akik átmeneti szállásnak nevezték a színművészeti épületeit.Forradalmárportrék a HVG-től (Free SZFE!!!)
Ki hitte volna, hogy a forradalom vicces is lehet? Nos, a forradalmárok és a sajtójuk egészen biztosan nem. Ahogy egyre jobban tolódik a liberalizmus a dühöngő elmebaj felé, egyre gyakrabban írják le büszkén és teljesen komolyan azt, amit leginkább titkolniuk kellene. A HVG, hogy egyem a szívét, bemutatta az SZFE főforradalmárait. Ezt pedig talán mégsem kellett volna. Vigyázat, erős tartalom következik.Felfüggesztették az oktatást az SZFE-n
Felfüggesztik az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – tájékoztatta a hallgatókat Rátóti Zoltán a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumi elnöke levelében, amelyben kifejtette, a vezetés nem lát rá a blokád alá vett egyetemben zajló esetleges oktatás színvonalára, ráadásul az intézményfoglalók nem tartják meg a higiéniás és tűzvédelmi szabályokat sem.Szörnyen lepusztították az egyetemet a szerepzavarban szenvedő színészpalánták
Rendetlenség, kosz, mocsok szanaszét heverő matracok és sátrak láthatók a blokád alá vont Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) berkein belül készített felvételeken, melyeket az Origo közölt.Vidnyánszky Attila is felszólal kedden az EP színművészetivel kapcsolatos vitáján
Az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottságában (CULT) kerül napirendre kedden a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye. A brüsszeli, de a vírus miatt lényegében távkapcsolattal zajló vita szereplői Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, Upor László, a SZFE lemondott rektorhelyettese, illetve Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese lesz – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















