szijjártó péter
Szijjártó Péter: Georgiának meg kell kapnia még idén ősszel az EU-s tagjelölti státuszt
Tisztességtelen az Európai Unió eljárása Georgiával szemben, az országnak még ősszel meg kell kapnia a tagjelölti státuszt, ennek elmaradása nyomán az egész közösség hitelessége súlyos csorbát szenvedne – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szijjártó Péter: a békét akarók nyugodtan bízhatnak Donald Trumpban
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a békét akarók nyugodtan bízhatnak Donald Trumpban, hiszen sok évtized totális kudarcai és eredménytelenségei után az Ábrahám-megállapodások hozták vissza a közel-keleti béke reményét – írta Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó: Brüsszel elveszítette minden jogát arra, hogy beleszóljon, honnan vesz földgázt Magyarország
Azzal, hogy egyelőre elutasítja az energiainfrastruktúra kapacitásbővítésének finaszírozását, Brüsszel elveszítette minden jogalapját arra, hogy beleszóljon, honnan vesz földgázt Közép-Európa és azon belül Magyarország - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Szijjártó Péter: a külpolitika minden nyomásgyakorlás ellenére továbbra is magyar és szuverén lesz
A kormány külpolitikája továbbra is magyar és továbbra is szuverén lesz, ebből hazánk semmilyen nemzetközi nyomás ellenére nem fog engedni, egyedül a nemzeti érdek jelentheti az igazodási pontot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Az elektromosautó-ipar egyik vezető beszállító vállalata épít gyárat Miskolcon, 200 új munkahely jön létre
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon hozza létre első közös európai gyárát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter videóbejegyzésében közölte: az LG az elektromosautó-ipar egyik vezető beszállító vállalata, a Magna pedig a világ egyik talán legdiverzifikáltabb autóipari beszállítója. A kettőjük vegyesvállalata, az LG Magna úgy döntött, hogy az első európai gyárát Magyarországon építi fel.Szijjártó Péter: Magyarország éllovas lesz az autóipar átalakulásában
Az európai gazdaság jövőbeli alakulására az autóipar változása lesz a legnagyobb hatással, és ennek az átalakulásnak Magyarország a globális éllovasai közé tartozik - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, miután vendégül látta a BYD autóipari vállalat elnökét Dunakeszin. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a vállalat az egyik legjelentősebb szereplő az autóiparban.Szijjártó: a jobboldali EP-többség jelenthetne reményt Európa biztonságára és fejlődésére (videó)
Az jelentené a reményt arra, hogy Európa újra egy biztonságos és fejlődő kontinens legyen, ha a 2024-es választás nyomán új, jobboldali többséget sikerülne létrehozni az Európai Parlamentben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.Ajánljuk még

















