szijjártó péter
Szijjártó: 18 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra a Bosch
Mintegy 18 milliárd forintos beruházással 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a járműelektronikai készülékek gyártásával foglalkozó Bosch Energy and Body Systems Kft. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdonú cég egyfelől tovább bővíti az elektromos hajtás fejlesztését és tesztelését 4,5 milliárd forintból, másfelől növeli a gyártási kapacitását több terméktípus esetében is 13,5 milliárd forintból. Mindezzel összesen 170 új munkahely jön létre, amihez a kormány 3 milliárd forint támogatást nyújt.Szijjártó: jövő évtől megindul a magyar részvétel Hegyi-Karabah térségének újjáépítésében
A legnagyobb magyar építőipari vállalatokból álló konzorcium építheti újjá jövő évtől a Hegyi-Karabah térségében fekvő Soltanlit, az erről szóló terveket az azeri kormány elfogadta, a szerződések egy részét már aláírták - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az azeri gazdasági miniszterrel, Mikayil Jabbarovval közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a két kormány rendkívül elkötelezett a kapcsolatok folyamatos fejlesztése iránt.Szijjártó Péter szerint az atomenergia megfelelő platformja lehetne a pragmatikus kelet-nyugati együttműködésnek
Az atomenergia kiváló platformja lehetne a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésnek Kelet és Nyugat között, ugyanis még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában. A tárcavezető a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság.Szijjártó Péter: Magyarország és Algéria egy oldalon áll a migráció és az ukrajnai háború ügyében is
Rendkívül fontos Magyarország és Algéria együttműködése, a két ország ugyanis hasonló álláspontot képvisel az Európát délről és keletről érő biztonsági fenyegetések, az illegális bevándorlás és az ukrajnai háború ügyében is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.Újabb több milliárdos egészségipari beruházást adott át Szijjártó Péter
A Sanofi miskolci üzeme nyolcmilliárd forintos beruházással vezető lesz a vérhígító injekciók európai gyártásában, ami fontos lépés az ország stratégiai kapacitásainak kiépítése terén is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a helyszínen.Szijjártó Péter: a kormány elkötelezett az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia mellett
A magyarországi zsidó közösség biztonságban és nyugalomban élhet, mert a kormány elkötelezett az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia fenntartása mellett – írta Szijjártó Péter pénteken reggel a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy csütörtökön találkozott Grósz Andorral, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével.Szijjártó Péter: állandósulni fognak a nemzetközi liberális mainstream beavatkozási kísérletei (Videó!)
Állandósulni fognak a nemzetközi liberális fősodor beavatkozási kísérletei a belpolitikai folyamatokba; már ma is látható a fellépés a patrióta pártok ellen Európában és világszerte egyaránt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó Péter: a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás jön létre Magyarországon
Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó Péter: minél jobb a magyar–román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Ajánljuk még

















