szijjártó péter
Szijjártó: hazugság, hogy a kormány elállna az együttműködéstől az orosz Roszatommal
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben; a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Szijjártó: a kormány nemmel szavazott a földgázfelhasználás csökkentését célzó brüsszeli javaslatra
Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést ír majd elő a földgáz felhasználását illetően – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Szijjártó Péter: Magyarország segélyszállítmányt küld a földrengés szíriai károsultjai számára (Videó)
A kormány 47 tonnányi segélyszállítmányt küld a februári földrengés szíriai károsultjai, közöttük is a leginkább rászorulók számára a Hungary Helps program keretében – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint kedd reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége
Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége, ezzel a Türk Államok Szervezetének minden tagállama rendelkezik már diplomáciai képviselettel Magyarországon, bezárkózás és elszigeteltség helyett tehát nyitásra kerül sor - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.Manipulálta Szijjártó Péterrel készített interjúját a holland közszolgálati rádió
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglepetésére nem azok a mondatok kerültek rádióadásba, amiket mondott a holland közszolgálati rádió stúdiójában – írja az Index.Szijjártó: a magyar–szerb partnerség erős a példátlan kihívások ellenére
Magyarország és Szerbia stratégiai partnersége, barátsága nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország jobban tudja kezelni az előtte álló példátlan kihívásokat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.Orbán Viktor és Szijjártó Péter Szerbiába utazik
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton munkalátogatást tesz Belgrádban, ahol Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel tárgyal. A miniszterelnököt a külgazdasági és külügyminiszter is elkíséri Szerbiába.Szijjártó Péter: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak
Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.Szijjártó Péter: kezelhetetlen migrációs válságokat okozhatnak a vízzel kapcsolatos kihívások
Újabb nemzetközi konfliktusok törhetnek ki és kezelhetetlen migrációs kihívások alakulhatnak ki, ha a nemzetközi közösség nem veszi komolyan a vízzel kapcsolatos globális kihívásokat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban. A tárcavezető az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén leszögezte, hogy az emberiség a valaha volt legösszetettebb kihívásokkal néz szembe, legyen szó a biztonság, a gazdaság vagy az egészségügy területéről. Felszólalásában kiemelte, hogy sok súlyos kihívás természeti jelenségekhez kötődik, minden korábbinál gyakoribbak a különböző természeti katasztrófák, amelyek általában az élelmiszerhiány erősödésével is együtt járnak. Aláhúzta, hogy ezen belül is különös figyelmet kell szentelni a vízzel kapcsolatos kihívásoknak, ugyanis a természeti katasztrófák áldozatainak mintegy 70 százaléka ezek számlájára írható.Ajánljuk még

















