szijjártó péter
Magyarországnak is köszönhető, hogy a NATO a világ legerősebb katonai szövetsége
Magyarország hadereje nélkül a NATO sem lenne ilyen erős, a balti légtérellenőrzési misszióban résztvevő magyar katonák pedig a szövetség védelmén keresztül hazánk biztonságát is óvják - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a litvániai siauliai légibázison.Mi lesz így az „összeszerelőországgal”?! – Új mérnöki központot építenek Zalaegerszegen
Mérnöki központot hoz létre a Bosch-csoport Zalaegerszegen, a 4,2 milliárd forintos, várhatóan 2025-ben elkészülő beruházás kétszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet fog teremteni – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Zalaegerszegen. A 1,2 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló központban autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztéseket és teszteléseket végez majd Magyarországon a német hátterű cég.Szijjártó: Atomenergia nélkül esélyünk sincs (Videó)
Európában mára minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre, amely helyzetben minden korábbinál világosabb, hogy szükség van atomenergiára az ellátás biztonságához és a zöld átmenethez – jelentette ki Szijjártó Péter Prágában. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a teljesen észszerűtlenné vált európai energiapiacon csak ez adhat biztonságot.Szijjártó: Magyarország semmilyen módon nem támogatja az európai gázársapkát
Magyarország semmiképp nem támogatja az európai uniós gázársapka bevezetését, mivel az álcázott szankciós intézkedés, amely az energiaárak emelkedéséhez és súlyos ellátásbiztonsági kihívásokhoz vezetne – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Brüsszelben.Szijjártó: Lassan szembejön a valóság a szemfényvesztő uniós politikusokkal
Tragédiát okozna az európai gázellátásban az orosz vezetékes gázra bevezetett ársapka, hiszen azonnal megszűnnének az orosz gázszállítások – mondta Szijjártó Péter a tenerifei reptéren, útban az energiaügyi miniszterek ma délelőtti rendkívüli brüsszeli ülésére. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a magyar kormány mindenképpen szeretné megértetni a brüsszeli vezetőkkel, hogy az energiabiztonság nem ideológiai és politikai kérdés, hanem a fizikai valóság.Szijjártó: megvannak az alapok a magyar–perui gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (Videó)
Megvan az alap a Magyarország és Peru közötti együttműködés fejlesztéséhez, ami a mostani válságos időszakban segíthet a magyar gazdaság növekedésének fenntartásában – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Limában.Rekordokat dönt a magyar–argentin gazdasági együttműködés
Minden adott Magyarország és Argentína gazdasági együttműködésének fejlesztéséhez, részben annak köszönhetően, hogy a két ország között nincsen semmifajta politikai vita – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Buenos Airesben. A tárcavezető a nap folyamán a magyar gazdaság iránt érdeklődő helyi nagyvállalatok képviselőivel találkozott, majd hosszabb programon vesz részt argentin kollégájával.Több mint 40 ezer adag koronavírus elleni vakcinát adományozott a magyar kormány Ukrajnának
Bacskai József ungvári főkonzul 325 millió forint értékű Pfizer felnőtt oltóanyagot adott át a magyar kormány nevében Viktor Mikitának, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjének. A segélyszállítmány ünnepélyes átadásán Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, hogy a szállítmány összeállítását és célba juttatását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felügyelte.Szijjártó: 3000 milliárd forintos beruházással közvetlenül 9000 új munkahely jön létre Debrecenben
A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még

















