szijjártó péter
Szijjártó Péter: hazánk meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában
Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, mivel most Sanghaj mellett Budapest rendezi az új, modern, úgynevezett városi sportágak kvalifikációs versenyeit az idei párizsi ötkarikás játékokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Szijjártó Péter: az utolsó konzuli ügyek is lezáródnak a tegnapi német–magyar mérkőzés kapcsán
Ahogy lassan végére érünk a napnak, úgy az utolsó konzuli ügyeink is lezáródnak a tegnapi német–magyar mérkőzés kapcsán – írta csütörtök esti Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó Péter: a kormány tovább kívánja növelni a már jelenleg is rekordmagas foglalkoztatási arányt
Magyarországon ma a foglalkoztatás 75 százalékos szinten van, hiszen 2010 óta egymillió munkahelyet sikerült teremteni, de a kormány célja, hogy ezt a rekordarányt a következő években még magasabbra, egészen 85 százalékra emelje - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó Péter: több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a német–magyar futballmérkőzésen
Több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a futball Európa-bajnokság előző napi német–magyar csoportmérkőzésével összefüggésben, és az ügyek döntő többségét a Stuttgartban szolgálatot teljesítő diplomaták segítségével sikerült is rendezni a helyszínen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország továbbfejleszti az együttműködését az Egyesült Arab Emírségekkel
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek sokat profitált eddig is a kétoldalú együttműködésből, így a felek készen állnak a kapcsolataik további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó: a Mercedes beruházásai nyomán hazánk legnagyobb kapacitású autógyára jön létre
A Mercedes jelenleg zajló beruházásai nyomán Magyarország legnagyobb kapacitással bíró autógyára jön létre, tovább erősödik a magyar gazdaság, és mindez hozzájárul ahhoz, hogy hazánk a világgazdaság új korszakának nyertesei közé tartozzon - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Stuttgartban.Szijjártó Péter: minden eddiginél többen regisztráltak konzuli védelemre a mai német–magyar mérkőzés kapcsán
Közel megháromszorozódott a konzuli védelemre regisztráltak száma a labdarúgó Európa-bajnokság német–magyar csoportmérkőzésére a Svájc elleni előző hétvégi meccshez képest, ezért Stuttgartban is tizenegy konzul fogja segíteni a magyar szurkolókat szerdán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarországon elképzelhetetlenek a Nyugaton látott antiszemita jelenetek
Magyarországon teljességgel elképzelhetetlenek a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban látott Izrael-ellenes, antiszemita jelenetek, hazánkban abszolút biztosított a zsidó közösség számára a békés együttélés lehetősége - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország kész a közvetítésre Oroszország felé
Mivel Magyarország nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, a béke és további emberéletek megóvása érdekében készen áll a közvetítésre Oroszország felé – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a svájci békekonferencián.Ajánljuk még

















