szilágyi Ákos
Szilágyi Ákos a PS-nek: 2006-ban már kiásták az árkokat, mi csak vissza szeretnénk temetni egy kicsit (Videó)
Szilágyi Ákos, a Memento 2006 emlékmű tervezője, ötletgazdája volt a Mi kérdezünk vendége, aki az akkori rendőrterror áldozatairól emlékezne meg az alkotással. Szilágyi az emlékmű megvalósítása érdekében aláírásgyűjtést indított az alairas.magyartrikolor.hu internetes oldalon, ahol előzetes látványterv is megtekinthető. A 2006-os események legismertebb áldozata, Nagy László – akinek közvetlen közelről lőtte ki a szemét egy rendőrruhás személy – sajnálatos módon 2022-ben elhunyt. Korábban Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere arról beszélt, hogy teljesen felesleges megemlékezni a 2006-os eseményekről, mert meglátása szerint nagyon különböző magyarázatok vannak arról, hogy mi történt 2006-ban, és egy ilyen szoborral további árkok keletkeznének a magyar társadalomban. Szilágyi Ákos erre úgy reagált: 2006-ban már kiásták azokat a bizonyos árkokat, és ők csak vissza szeretnék temetni, amennyire lehet. A Memento-emlékmű tervezője beszélt lapunknak a "független influenszerek" legutóbbi tüntetéséről, ahol ő maga is jelen volt, továbbá véleményt mondott Magyar Péter kormányellenes támadásairól is. Részletek a videóban! Nemzeti tragédia vagy a nemzeti összetartozás napja? – Így látják a zászlóvivők Trianon évfordulóját (videó)
Június 4-e több szempontból is szomorú nap a magyarság történetében. Idén 103 éve, hogy elcsatolták tőlünk az országunk egy jelentős részét, de ami még ennél is fontosabb, családokat szakítottak szét ezzel az úgynevezett "békediktátummal". A magyar nép azonban harcos nép. Nem szereti feladni. Mi több, a küzdelem, az élni akarás és a szabadság iránti vágy jellemzi az ezeréves történelmünket. Az évszázadok során nemcsak túlélni tanultunk meg, hanem azt is, hogy miként legyünk büszkék a magyarságunkra. Ma, 103 évvel Magyarország igazságtalan megcsonkítása után pedig van is mire büszkének lennünk. Abban a korban, amikor a sokkal nagyobb, fényesebb és befolyásosabb országok sorra veszítik el a nemzeti öntudatukat, mi képesek vagyunk megőrizni és táplálni azt a trianoni döntés ellenére is. Ebben rejlik Magyarország igazi ereje. Abban, hogy nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik. Idén június 4-én pedig meg is mutattuk ezt az 1848 méter hosszú magyar, illetve a 400 méter hosszú székely zászlóval, amelyet a Magyar Állami Operaház épületétől egészen a Hősök teréig vittünk, ahol egy nagy közös kokárdát formáltunk a két összekapcsolt zászlóból. A fantasztikus hangulatú rendezvényről egy remek videó is készült. Nézzétek meg, hogyan vélekednek a zászlóvivők Trianon évfordulójáról. "Vigyük minél többen a hatalmas magyar és székely zászlót a trianoni évfordulón!"
"Fény és a szeretet támogatása, ez a mi dolgunk. A Békemenet ezt tökéletesen megtette és most is ezt tesszük majd, amikor a vasárnapi trianoni évfordulón a legszentebb színeinket, a piros-fehér-zöldet formáljuk egy 1948 méteres zászlóvá az Andrássy úton, aztán a Hősök terén egy hatalmas kokárdává, amit végül körbefon a 400 méter hosszú székely zászló. Ennél szebb jelképe nem is lehetne az összetartozásunknak! Legyünk ott minél többen" – mondta Pataky Attila, az Edda frontembere a Polbeat legutóbbi adásában, ahol az énekes művész Szilágyi Ákossal, az esemény főszervezőjével, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve rövid, de velős véleményt mondott Havas Henrikről is, aki szerint a székely himnuszt csak szekusok és belügyes spiclik éneklik. "Ez egy hitvány ember, és kész, több szót nem érdemel" – nyomatékosította. Mint ismert, idén június 4-én vonul végig az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A megemlékezőket vasárnap fél kettőre várják az Operaház elé, ahol a szervezőkön túl Huth Gergely mond köszöntőt, a Hősök terén pedig Tőkés László üzenetét hallgathatják meg a résztvevők. Szilágyi Ákos arra kéri a világ magyarságát, hogy vasárnap 16.32-kor, a trianoni diktátum aláírásának percében minél többen játsszák le telefonjukról hangosan a harangszót, amely az esemény honlapjáról is letölthető. A nemzeti trikolór-felvonulást a szervezők jóvoltából ÉLŐBEN közvetíti a PestiSrácok.hu, a PS TV Facebook-oldalunkon, illetve ITT, ebben a cikkben! Ha leállna az adás, IDE KATTINTVA egy alternatív csatornán is elérhető lesz! 1848 zászlóvivő kerestetik – Idén is végigviszik a gigantikus nemzeti lobogót az Andrássy úton, egy 400 méteres székely zászlóval kiegészülve
Idén június 4-én is végigvonul az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A szervezők azonban nemcsak zászlóvivők jelentkezését várják: minden magyart szeretnének megszólítani, éljenek, tartózkodjanak bárhol a világon. Azt szeretnék, ha minél többen letöltenék a telefonjukra az általuk elkészített haranghangot, és a trianoni békediktátum aláírásának percében, magyar idő szerint 16 óra 32 perckor, egyszerre játszanák le a kétperces harangzúgást, függetlenül attól, ki, hol tartózkodik éppen. Ebből flashmobok készülnek, hirdetve a nemzeti összetartozást – mondta a PestiSrácok.hu-nak az immár hagyományos zászlófelvonultatás ötletgazdája, Szilágyi Ákos grafikusművész, Mikszáth-díjas szerkesztő. A zászlóvivők között idén a PestiSrácok.hu több munkatársa is ott lesz, a köszöntőt pedig főszerkesztőnk, Huth Gergely mondja. A rendezvény fővédnöke ezúttal Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz. "Ne hazudjanak, ez a legfontosabb üzenetünk" – A Mikszáth-díj kitüntetettjeit kérdezte Varga Ádám
Idén 17. alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat, amelyet 2006 óta az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságíró hagyományokat ápoló újságíróknak ítél oda a kuratórium. Idén Kondor Katalint, Horváth Szilárdot, Kakuk L. Tamást, Császár Attilát és Szilágyi Ákost részesítették elismerésben. Varga Ádám videóriportunkban arra kérte a díjazottakat, mondják el, milyen értékeket kell követne egy "nemzeti" újságírónak, és mit üzennek a másik oldalon dolgozó kollégáknak? Szilágyi Ákos: Elraboltak egy részt az országunkból, és úgy tűnik, semmivel nem tudjuk őket emiatt kiengesztelni
Az elmúlt napokban erős érzelmeket és általános felháborodást váltott ki, hogy Munkács városi tanácsa egyik napról a másikra elbontatta a munkácsi várban álló Turul-szobrot, hogy a helyére az ukrán címert tegye. „Visszaszáll a turulmadár a munkácsi várra” – üzenik a kárpátaljai magyarok a közösségi oldalakon a provokációra reagálva, és arra buzdítanak, minél többen osszák meg az üzenetüket. És ne feledjük, optimizmusra van okunk, hiszen egyszer már eltávolították a Turult, de az akkor visszakerült. Az esetről Szilágyi Ákossal, a magyar zászló és címer napjának a megálmodójával váltottunk pár szót, aki szerint szomorú, hogy még mindig itt tartunk és hogy az ukránok még mindig nem vették észre magukat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.