szórványmagyarság
Igazi magyarnak érezzük magunkat, amikor együtt vagyunk – Dr. Bende Barna a testvértelepülések és a kis lépések fontosságáról (VIDEÓ)
A szórványban „kicsit másképpen kell felvenni a mindennapos életet”, hiszen ahol nincs magyar iskola, ahol nem lehet anyanyelven ügyeket intézni, bevásárolni, ott rákényszerülnek az emberek, hogy a románság felé közeledjenek, de emellett magyarként tiszteletet vívjanak ki a maguk számára – magyarázza portálunknak a vajdahunyadi magyar lét bonyolultságát dr. Bende Barna, a város kórházának orvos-igazgatója, egyben másodmagával önkormányzati képviselő is idéntől. A választásokat követően ugyanis a 21 tanácsosból kettőt is a vajdahunyadi magyarság delegálhat a testületbe, ami azért is nagy szó, a városban 3,8 százalékos a magyarság részaránya, a képviseletük viszont közel 10 százalékos. Bende Barna szerint egyértelmű, hogy csak a magyar szavazatokkal ilyen eredményt lehetetlen lett volna elérni, kellett azoknak a románoknak a szavazata is, aki, az embert nézték és nem a pártját. Kelemen Hunor: a szórványban a legfontosabb akarni a célt, minden nap tenni a közösségért
A szórványban a legfontosabb akarni elérni a megálmodott célt, és cselekedni, minden nap tenni valamit azért, hogy a közösséget építsük, erősítsük – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton, Nagybányán. Az RMDSZ elnöke a magyar szórvány napja alkalmából köszöntötte az erdélyi szórványmegyék képviselőit. Hangsúlyozta: ez az ünnep a tervezésről szól azokban a magyar közösségekben, ahol a legnagyobb az asszimilációs nyomás, legérezhetőbb a fogyás. Kelemen Hunor rámutatott: a legutóbbi romániai népszámlálási adatok viszonylag pontos képet adnak a szórványközösségekről, így ezekből kell kiindulni. Potápi Árpád János a PS-nek: Ódor Lajos példája igazolja, bármelyik Kárpát-medencei kistelepülés adhat meghatározó közéleti személyiséget a magyarságnak
"Ódor Lajos példája is rámutat arra, hogy valaki Szlovákiában, egy kistelepülésről elindulva, magyar nyelvű iskolában tanulva is tud komoly karriert megvalósítani" - jelentette ki portálunknak Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A politikus kifejtette, ebből is látszik, mennyire fontosak a nemzetpolitikai erőfeszítések, programok, óvoda-, és iskolafejlesztés, hiszen bármelyik Kárpát-medencei település adhat meghatározó közéleti személyiséget a magyarságnak és ha kisebbségben él, a többségi nemzetnek is. Az amerikai nagykövetségen lezajlott magyar-ukrán kapcsolatokat összebékíteni hivatott konferenciával kapcsolatban az államtitkár többek közt arról beszélt, "hogyha kell, az amerikaiaknak is elmagyarázzuk, mióta él a magyarság a Kárpát-medencében". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.