takaró mihály
Takaró Mihály lesz a Polgári Mulató mai vendége
1918–19, Trianon és ami utána következik. Vörös emigráció. A Napkelet alapítása történelmi szükségszerűség? címmel tartanak ma kerekasztal-beszélgetést a Polgári Mulatóban. Dézsy Zoltán beszélgetőpartnere lesz többek között Takaró Mihály, József Attila-díjas író, irodalomtörténész.Kövér László: Madách pontosan megírta a lényeget mai világunkról, az emberi lélekért zajló szakadatlan küzdelemről
Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne "valamennyiünk félelmét és reményét" – mondta Kövér László házelnök pénteken, Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartott Nógrád vármegyei Madách-ünnepségen.A magyarság túlélésének záloga a magyar irodalom erejében rejlik – Takaró Mihály a Boomerlázadásban (Videó!)
A nemzet irodalomtanára, Takaró Mihály, József Attila-díjas magyar író, irodalomtörténész volt a január 24-ei Boomerlázadás vendége. A Németh László-díjas tanár javaslatára kerültek be a Nemzeti Alaptantervbe (NAT) az eddig elhallgatott, vagy indexen lévő írók az iskolai olvasmányokba vagy érettségi tételként, így például Herczeg Ferenc, Nyirő József, Wass Albert, Gyóni Géza, Márai Sándor, Szabó Dezső, Tormay Cécile. Takaró véleménye szerint nincs baloldali vagy jobboldali, csak jó és rossz irodalom van. A magyar irodalom sajátossága az értékmegtartás, az értékmegőrzés. Takaró Mihály úgy véli: "nem minden korszerű, ami érték, de az érték örökre korszerű marad". Az irodalomtörténész sajnálatosnak tartja, hogy "a magyar irodalomban zajlik egy vita, ami már nem árok, hanem egy lövészárok. Ezt az árkot senki és semmi nem temetheti már be."Boomerlázadás Takaró Mihállyal – Nemzeti szellem a magyar oktatásban (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás nevű műsorának hétfői vendége Takaró Mihály, József Attila-díjas író, irodalomtörténész, a Nemzeti alaptanterv egyik kidolgozója volt. Javaslatára került be érettségi tételként Herczeg Ferenc, de más, a kommunista rendszerben indexen lévő, tiltott szerzők is kötelező oktatási anyaggá váltak, mint Tormay Cécile, Nyírő József, Wass Albert, Sinka István. Ahhoz, hogy ezek a jeles írók kötelező tananyaggá váljanak, el kellett telnie még harminc évnek a rendszerváltás után. Takaró Mihály beszélt arról is, hogy miért fontos az oktatási rendszerben a pedofil törvény létrejötte. Kiderült továbbá, hogy az író olyan világot álmodik, amelyben az általa helyesnek vélt értékrend legyőzi azt az értékrendet, amely a pusztulást hirdeti."Nácikkal" riogat Tordai Bence, miközben frakciójának nincsen gondja a zsidók számbavételével
Tordai Bence (Párbeszéd) az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén vállalhatatlannak nevezte, hogy a nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát Takaró Mihályra bíznák, akit "nácisimogatónak" nevezett. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában közölte: a képviselő olyan párt frakciójából "nácibarátozik", amelynek főpolgármester-jelöltje szerint nem nácizmus zsidók számbavétele.Ajánljuk még