tálibok
Afgán konfliktus - Gyermek született egy menekítő repülőgépen
Gyermek született egy repülőn, amely Afganisztánból szállított kimenekítetteket Németországba – adta hírül az amerikai légierő. Sem a kismama, sem a gép személyzete nem így tervezte az utazást – írta a dpa német hírügynökség. A tájékoztatás szerint a vajúdásnál komplikációk kezdtek fellépni, ezért a pilóta csökkentette a magasságot, hogy emelkedjen a légnyomás az utastérben, amivel sikerült stabilizálni az anya állapotát és megmenteni életét.Több mint 18 ezer embert evakuáltak a tálib hatalomátvétel óta
Több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta – közölte pénteken, újságírókkal a NATO egyik tisztségviselője, hozzátéve: még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő azt mondta: az észak-atlanti szervezet célja, hogy a hét végén megduplázza az evakuálandók számát.Elaludtak a jogvédők? Kirúgták a női műsorvezetőket Afganisztánban
Érdekes módon az ilyen-olyan jogvédő szervezetek nagyon lapítanak, miután a szélsőséges iszlamista tálibok gyakorlatilag egész Afganisztánban átvették az irányítást, és megkezdték a saría törvényeknek megfelelő átalakítását. Ennek részeként elüldözték munkahelyeikről a női műsorvezetőket, amely nemcsak kirekesztő, de a médiaszabadságot is súlyosan korlátozó intézkedés. Ehhez képest a jogvédő szervezetek minden fronton éppen erősen köldöknézegető fázisban vannak, miközben éppen azon dilemmáznak, hogy miért is nem ártalmas, ha szélsőséges iszlamisták fosztják meg a nőket a jogaiktól.Cseh Katalin visszaveri a tálibokat
Egészen ma kora délutánig azt hihették az elbizakodott tálibok, hogy ez sima ügy, húsz év türelmes várakozás után sitty-sutty visszaveszik az amerikai megszálláskor elvesztett uradalmukat. De aztán megjött Cseh Katalin, aki tenger sok eszével már eddig is a liberális EP-frakció alelnökségéig vitte. Nemhogy megjött, hanem egyenesen POSZTOLT! A Facebookra! Olyan súlyos üzenetet hozott össze, hogy azóta is azon gondolkozom, szabadon posztolgathat az oldalára, vagy a tartótisztje direkt rendelt mellé rettentően hülye szövegírót. Részleteiben megvizsgáltuk az EU-s pénzek lenyúlására szakosodott céghálóról hírhedtté vált baloldali politikusnő üzenetét.Tálib szóvivő: a háborúnak vége, a rendszer formája hamarosan tisztázódik
A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik – jelentette ki a tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap az al-Dzsazíra katari székhelyű tévének nyilatkozva. Mohammed Naim szóvivő elmondta, hogy egyetlen diplomáciai testület vagy annak bármelyik központja sem volt célpont. Hozzátette, szervezete mindenkit biztosít arról, hogy gondoskodik az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról. Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet – hangoztatta. Kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.Megköveznék vagy kivégeznék a meleg férfiakat az Afganisztánban terjeszkedő tálibok
A tálibok visszaállítanák az iszlám törvénykezés, a saría radikális formáját Afganisztánban, ha ismét hatalomra kerülnének – erről a szélsőséges iszlamisták egyik bírája beszélt a Bild című német lapnak adott interjújában. A 38 éves Gul Rahim tolvajok végtagjainak levágásáról beszélt, nők számára kiállítandó házelhagyási engedélyekről, illetve arról, hogy kivégzési módszerként falakat dönthetnek meleg férfiakra Afganisztán központi részén található körzetében, amely a kormányellenes szélsőségesek uralma alatt áll.A pakisztáni nagykövet szerint Washingtonnak a tálibokkal kell egyeztetnie a kivonulásról
Az Egyesült Államoknak egyeztetnie kellene a tálibokkal az amerikai csapatok Afganisztánból való kivonásáról, ahelyett, hogy egyoldalú döntést hozna – adott hangot meggyőződésének pénteken Aszad Madzsíd Hán, Pakisztán amerikai nagykövete.Ajánljuk még