tarsoly csaba
Vádat emelt az ügyészség Tarsoly Csaba és strómanja, Orgován Béla ellen
Közokirat-hamisítás és annak kísérlete miatt emelt vádat a milliárdos csalás és sikkasztás ügyében már bíróság előtt álló Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba, valamint a büntetett előéletű, nyolc általánost végzett strómanja, Orgován Béla ellen a Fővárosi Főügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak is elküldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A Quaestor-vezér terhére azt rója a hatóság, hogy a vállalkozás csődje idején színleg Orgovánra bízta a Quaestor-csoport két fontos cégének vezetését.A bíróság elutasította Tarsoly Csaba MNB elleni keresetét
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított.Egyelőre nem tudni, ki kell-e fizetnie a volt Quaestor vezetőjének a 20 milliós bírságot
Tarsoly Csaba felperesként vesz részt abban a polgári peres eljárásban, melyben kérésére hétfőn üzleti titokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A közigazgatási perben, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított a volt Quaestor-vezér, a bíróság a Tarsoly kérésére megtiltotta a kép- és hangfelvétel készítését, valamint a hallgatóságot is távolmaradásra ítélte.Már a rendőrség is nyomoz a Tarsoly-interjú ügyében
Rágalmazás miatt indított nyomozást a bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolt Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba kijelentései ügyében a rendőrség - értesült a PestiSrácok.hu. Tarsolyt tavaly novemberben jelentette fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert szerintük a brókerbotrány főszereplője a Magyar Narancsnak adott interjújában olyan valótlan állításokat tett, amik "kimerítették a rágalmazás és becsületsértés tényállásait".Már a NAV is nyomoz a Quaestor börtönviselt strómanja után
Már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomozást folytat Orgován Béla ügyében, aki azzal vált ismertté, hogy a Quaestor-botrány kirobbanásakor tíz napra átvette a brókercég vezérigazgatói tisztségét a bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással is vádolt Tarsoly Csabától. A büntetett előéletű, nyolc általánost végzett Quaestor-strómant a jelenleg még ismeretlen tettes ellen zajló eljárásban költségvetési csalással gyanúsíthatják meg.Quaestor-ügy: nagy fejtörést okozhat az ügyészségnek az egyik szakértő kizárása
Kizárta a bíróság a Quaestor-ügy egyik szakértőjét, miután kiderült: a perben sértettként szereplő egyik cég felszámolójához köthető. Ha emiatt a szakértői vélemény sem használható, a vád talán legfontosabb bizonyítékát veszíti el - írja tudósításában a hvg.hu.Lázár: Tarsoly Csaba egy köztörvényes tolvaj, ráadásul hazudik is
Szemen szedett hazugság minden, amikről a bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba beszélt a Magyar Narancsnak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Kiemelte, Tarsoly szavait nem lehet másként értékelni, mint támadásként a kormánnyal szemben. "A korábbi Quaestor vezér szerint mindenki felelős a bedőléséért, csak ő nem, és Orbán Viktor mellett lassan már Jézus Krisztust is felelőssé teszi" - mondta portálunknak Lázár János. Kérdésünkre nyomatékosította: Tarsoly Csaba egy köztörvényes tolvaj, aki több tízmilliárd forintot lopott el az emberektől, ráadásul hazudik is.Az MNB büntetőfeljelentést tesz Tarsoly Csaba ellen
A Magyar Nemzeti Bank büntető feljelentést tesz Tarsoly Csaba, a Quaestor volt elnök-vezérigazgató ellen a jegybankkal, illetve annak tisztségviselőivel szemben napvilágot látott "a rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő valótlanságai miatt".Tarsoly Orbán Viktorra tolná a Quaestor-botrányt
Tarsoly Csaba, a bedőlt Quaestor-csoport vezére nem követett el bűncselekményt, az ügyészség pedig koncepciós pert indított ellene - legalábbis ez olvasható ki a Magyar Narancsnak adott interjújából. Tarsoly lényegében azt állítja, hogy szinte a teljes vádirat, illetve a nyomozati anyag alapján írott cikkek koholmányok, amikben hazugságokat állítanak róla és a cégéről. Azt mondja: sem a fiktív kötvénykibocsátás, sem az ügyfélvagyon ellopása nem történt meg.Ajánljuk még