tarsoly csaba
Tarsolyék minden projekthez úgy álltak, hogy az erkölcsi és anyagi sikerrel is járjon
Tarsoly Csaba nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott kedden a Questor-ügy miatt indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A tíz társával együtt különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolt Tarsoly tavaly márciusban részletesen beszámolt az 1990-ben alapított cége alakulásáról, és a Győri ETO-park, illetve a város focicsapatának felfuttatásáról.Ismert ellenzékiek és kormánypárti politikusok a brókerbotrány fővádlottjának híváslistáján
Prominens személyekkel, közéleti szereplőkkel, ismert kormánypárti és ellenzéki politikusokkal állt kapcsolatban a letartóztatása előtt a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója, Pintér Zoltán – legalább is ez derül ki a brókerbotrány nyomozati irataiban megtalálható, a Buda-Cash-vezérhez köthető telefonok híváslistáiból. Közéjük tartozik például az offshore-botrányba belebukó volt szocialista kincstárnok, Boldvai László, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és az LMP egykori társelnöke, Schiffer András is. De Pintér kontaktjai között szerepel - nem annyira meglepő módon - a 90-es évek "sztárzsaruja", Doszpot Péter, az Index korábbi tulajdonosa, a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, a Quaestor-botrány fővádlottja, Tarsoly Csaba, valamint Volner János, a Jobbik frakcióvezetője is. Noha Welsz Tamás neve nincs rajta a Buda-Cash alapítójának híváslistáján, a nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy ismerték egymást, és éppen Welsz halála napján foglaltak le a hatóságok Pintérre nézve terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt vállalkozótól.Huszonöt évet is kaphat Tarsoly
Befejeződött a vádirat ismertetése a sok tízmilliárdos csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken szerdán. A Magyar Nemzeti Bank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. A vádbeli cselekmények elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint harmincezer sértettje van.Az ügyész szerint kizárólag Tarsoly engedélyével történhetett a lopás a Quaestornál
A vádirat ismertetésével megkezdődött a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Quaestor-vezér,Tarsoly Csaba és társai büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész szerint Tarsoly az általa és bűntársai által létrehozott bűnszervezet vezetőjeként határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő személyiség volt, aki az utasításokat kizárólag szóban adta és akinek engedélyével történhetett csak meg az ügyfélvagyon ellopása. A Quaestor-vezér ugyanakkor „mocsokáradatnak” nevezte azt, ami ellenük 16 hónapja zajlik, majd hangsúlyozta, egyetért a sértetti állásponttal, hogy az igazságnak ki kell derülnie, de az ártatlanság vélelme őt is megilleti.Elhárultak az akadályok- A jövő héten megkezdik a Quaestor-botrány tárgyalását
A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza - erősítette meg a PestiSrácok.hu korábbi hírét a fővárosi főügyész. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró Tarsoly Csaba és társai terhére. Az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint és több mint harmincezer sértett van.Orosz diplomatarendszámmal furikázik Kiss Szilárd volt moszkvai agrárattasé
Egy szupermarketben botlott bele az IndexKiss Szilárdba, a korrupcióval összefüggésbe hozott volt agrárattaséba, akinek máig nem tisztázottak az orosz alvilággal és titkosszolgálattal a kapcsolatai, de a Mészáros Lőrinchez, illetve Tarsoly Csabához kötődő üzleti viszonya is zavaros. A rózsaszín ingben és extravagáns piros szemüvegben napilapokat vásárló Kiss ezt követően beült egy vörös diplomatarendszámot viselő Porsche Cayenne S városi terepjárójába.Ajánljuk még