taxisok
Hiába ők a kivétel, a taxisoknak sem tetszik a kata-törvény, azonnali korrekciót kérnek
Bár a taxisok pont kivételt képeznek a legjelentősebb szigorítás tekintetében – ők továbbra is számlázhatnának katásan cégeknek –, az Országos Taxis Szövetség is lázad a kisadózókat érintő törvényjavaslat miatt. A szövetség elnöke közölte: azonnali korrekciót kérnek, hogy 12 millió felett ne kelljen áfát fizetniük.Hétfőtől harmadával drágul a taxizás Budapesten
Hétfőtől emelkednek a fővárosban a taxis tarifák: az alapdíj hétszázról ezer forintra, a kilométerdíj háromszázról négyszázra, a percdíj pedig hetvenöt forintról száz forintra nő.Drasztikus áremelés helyett versenybarát szabályozást ajánl a GVH a taxizás drágítására készülő fővárosnak
A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt a fővárosi önkormányzat felé, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.Májustól emelkedhetnek a taxis tarifák Budapesten
Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)
Körülbelül négyszáz taxis sztrájkolt ma a Hősök terén azért, hogy a fővárosi vezetés emelje a taxitarifákat, ugyanis évek óta nem történt ilyen, ugyanakkor az infláció, a benzinár-emelkedés és a pandémia őket is megviseli. A tarifaszabás viszont a főváros hatásköre, ám ők eddig az utcán dolgozó taxisokkal nem tárgyaltak, bár most, hogy utcára vonultak, mégis szóba állt velük a főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus azonban egyből a kormányra mutogatott, szerinte ugyanis ez az ő hatáskörük. A taxisok képviselője, Horacsek Róbert a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a kormány korábban már segített a taxisokon, ezért a fővároson túl hozzájuk is fordulnak, remélve, hogy ha a főváros nem is, a kormány majd most is közbeavatkozik, ahogyan ezt a járvány alatt is tették a parkolási díjak elengedésének ügyében. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra.A Fidesz szerint jó hír jelent meg a közlönyben a személyszállítóknak
2022 végéig felfüggesztik azt a szabályt, miszerint legfeljebb tíz éves autóval lehet taxizni – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója csütörtökön, a Facebookon. A bejegyzésben hangsúlyozták: ez jó hír a személyszállítóknak, hiszen így sok millió forintnyi terhet vesznek le az érintett családok válláról.Taxisokon segít a kormány
A szerda esti közlönyben megjelent szabálymódosítás értelmében 2022. december 31-ig azokat az autókat is használhatják személyszállításra a taxisok, amelyek tíz évesnél idősebbek. A szabály azoknál a vállalkozásoknál alkalmazható, amelyek 2020. március 1-jén már rendelkeztek tevékenységi engedéllyel – tudta meg a Portfolio.A fővárosi Fidesz továbbra is arra kéri Karácsonyt, hogy segítsen a bajba jutottakon (Videóval)
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója továbbra is azt javasolja Karácsony Gergelynek, hogy a városvezetés lépjen a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésének érdekében. A kormánypárt fővárosi frakciója egy videóban üzent a főpolgármesternek, akitől továbbra is azt kérik, hogy adjon pénzt a főváros az idegenvezetőknek, a vendéglátósoknak, a szállodásoknak és a taxisoknak.Törvénymódosítás: büntetett előéletűek nem vezethetnek taxit
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.Ajánljuk még