térdelés
Lehet a Twitter az új Facebook, ahol nem cenzúráznak majd minket? – The Right Brothers
Ismeretes: a letiltott konzervatívok krémje Elon Musknak hála visszakerülhetett a Twitterre a szólásszabadság jegyében. De van egy fontos dolog, amiről csak keveset beszélünk: az, hogy átveheti-e a Twitter ezek után a vezető szerepet a közösségi médiumok között? Magyarországon soha nem honosodott meg igazán a Twitter használata, részben amiatt, mert a korlátozott karakterszám nem annyira alkalmas fontos üzenetek átadására magyar nyelven, de úgy tűnik az újonnan regisztráltak számából, hogy hamarosan simán a Facebook helyébe is léphet akár hazánkban is a madaras platform. Természetesen a katari vb körüli botrányokról is beszélgettünk, ezúttal Szabó Gergővel, illetve általánosságban arról is szó volt, van-e bárkinek joga ahhoz, hogy vendégként megsértse egy adott ország szokásait, törvényeit, csak azért, mert neki állítólag joga van bármihez is. Ez lett a sok gyalázkodás és pökhendiség vége: az angolok letérdeltek a magyar válogatott előtt
Hihetetlen csoda történt tegnap, olyan varázslat, amelyet őszintén szólva nem várt senki. Múlt héten is hatalmas bravúrt hajtott végre a magyar labdarúgó-válogatott, amikor 1–0 arányban megverte az angolokat, hiszen több mint hatvan éve nem sikerült legyőzni a szigetországi csapatot, de a tegnap esti kiütés Wolverhamptonban még nagyobb távlatokat nyitott meg a válogatott és az egész lesajnált magyar foci előtt. El sem tudjuk képzelni, hogy mit érezhet most Farkasházy Tivadar, aki korábban kijelentette, hogy a magyar válogatott ellen szurkol. A hazaárulás keserű kenyér, az azonban még rosszabb lehet, amit a magyar himnuszt kifütyülő, barbár módon viselkedő angolok érezhettek, akik megmutatták, hogy az európaiság ma már nem azt jelenti, amit régen. A meccs elején letérdelő angol focisták kilencven perccel később, a hármas sípszó után mentálisan is letérdeltek a nagy szívvel és akarattal, jól játszó magyar csapat előtt. A nácizás, rasszistázás, a magyar gyerekek ostoba és igazságtalan gyalázása, és a pökhendi stílus megbosszulta magát. Oda-vissza kikaptak a magyar válogatottól, gólt sem lőttek, és talán most már az arcukból is vissza kéne venniük. Nem fognak. A határkerítést hülyeségnek tartó szocialista megmondóember oktatta Orbán Viktort a migráció veszélyeiről – Karanténvlog Junghausz Rajmunddal
Junghausz Rajmund, az újbudai önkormányzat fideszes képviselője volt a péntek esti Karanténvlog vendége. Szabó Gergő állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs szokás szerint a fedélzeten voltak, és így négyen nézhették meg Márki-Zay Péter brüsszeli térdeplését és fasisztázását. A Karanténvlog legénysége természetesen foglalkozott az újbudai eseményekkel, hiszen László Imre regnálása alatt egyre mélyebbre kerül a XI. kerület – remélhetőleg a sok fiaskó felébreszti az újbudai polgárokat. A műsorban szóba került a DK-s főkomcsi különítmény, akik újrakezdték az egészségügyi pánikkeltést, lelketlenül hergelve a magyar embereket, elfelejtve, hogy hányszor tört már bele a bicskájuk a gusztustalan tevékenységbe. A Karanténvlog nem hagyhatta ki a migráció miatt aggódó szocialista Harangozó Tamást, aki Orbán Viktornak esett neki, hogy be ne engedjen ide egy migránst sem. Tette ezt úgy, hogy 2015-ben a migrációt még álproblémának, a határkerítést pedig hülyeségnek tartotta. A srácok egyetértettek abban, hogy az ellenzék egyszerűen nem képes hitelesen képviselni önmagát, ellenben mindenféle szégyenérzet nélkül képesek véleményüket egyik pillanatról a másikra, egyik végletből a másikba irányítani. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri! Brüsszelben térdepelt és fasisztázott Márki-Zay, ahogy a szovjet időkben tették a magyar komcsik Moszkvában (Karantén-vlog)
Milyen is az igazi jobboldali-keresztény miniszterelnök-jelölt? Elsősorban a balliberális politikusok előtt tesz hűségesküt, lehetőleg pedig Brüsszelben teszi ezt, természetesen Gyurcsány Ferenc szövetségében, hogy teljes legyen a kép. Márki-Zay Péter pedig még büszke is erre, kis barátja, Kész Zoltán pedig vélhetően nem csak úgy álldogált mellette, mint egyes dolgok szoktak a lakodalomban, hanem intézett egy jó belépőkártyát is. De most ilyen turpisságokra nem volt szükség, hiszen a baloldali elit és néhány levitézlett néppárti politikus önként ereszkedett le Zajos Petihez és vacsorázgattak, jól kibeszélve a magyarországi fasiszta diktatúrát. Ezt normális helyeken hazaárulásnak hívják, a szoci Ujhelyi által szervezett szeánsz azonban további burjánzásra késztette Rezsi Peti gőgjét, aki lassan az univerzum urának képzeli magát. A Karantén nemcsak Márki-Zayról rántja le a leplet, hanem az egészségügyi pánikkeltést ismét vörös zászlajára tűző DK-ról is, akik a főkomcsikat állították csatarendbe, hogy újra nekifussanak a járványügyi hergelésnek, amihez úgy térnek vissza, mint kutya az okádékához. Adásunk lecsapott kedvenc BimmBamm Tominkra is, hiszen az MSZP új megmondóembere, Harangozó Tamás valami elképesztően érthetetlen okból kifolyólag Orbán Viktort támadja, mert szerinte a miniszterelnök migránsokkal akarja elárasztani hazánkat és Európát. Harangozó ostobaságánál csak a merészsége nagyobb, a kurázsira azonban 2015-ben nagyobb szükség lett volna, amikor az MSZP a migrációt álproblémának tartotta, a felállítandó határkerítését pedig hülyeségnek. Végül az egyre bágyadtabban karatézó Jakab Péter minigyűlését is megtalálta a Karantén, ahol a Jobbik elnöke a végjátékot idéző kötelező hergeléssel igyekezett azokat a keveseket harcra buzdítani, akik még hisznek a Gyurcsány karjában édesdeden megsimuló politikusnak.