terhességmegszakítás
Abortusz Magyarországon – Négyszer több élet veszett kárba, mint a két világháborúban összesen – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
66 éve, 1956. június 4-én, a trianoni békediktátum napján jelent meg az a rendelet, amely legalizálta az abortuszt Magyarországon. 1956 és 2021 között összesen 6,1 millió terhességmegszakítást hajtottak végre legálisan a KSH adatai szerint. Négyszer több élet veszett kárba, mint a két világháborúban együttesen, hisz az a becslések szerint együtt 1,5 millió fő volt – nyilatkozta a PS TV-nek Szalai Piroska munkaerőpiaci szakember, aki a Szent István Intézet megbízásából végzett alapos kutatást a magyarországi abortuszhelyzetről. A kutatás során fény derült arra a sokkoló tényre, hogy 1959 és 1973 között minden évben több abortuszt hajtottak végre, mint ahány gyermek megszületett. Részletek a rövid videóban! Ha az anya rendelkezhet a teste fölött, a magzat miért nem? – Ékes Ilona és Szőnyi Kinga a Polbeatben (PS-videó)
A szívhangrendelet felszínre hozta (ismét), hogy alapvető percepciós különbségek vannak a konzervatív, az élet szentségében hívők, és a liberális, az egyén felsőbbrendűségének hívei között abban, hogy minek van elsőbbsége egy nő életének talán legnehezebb döntése meghozatalakor. De vajon kiterjed-e a szabad akarat egy emberi élet kioltására? És ha az anya rendelkezhet a teste fölött, a magzat miért nem? Ezekre a kérdésekre próbáltuk megtalálni a választ Ékes Ilona, korábbi országgyűlési képviselő és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke segítségével. Szalai Szilárd és Dezse Balázs a legkényesebb kérdéseket is feltette a szakértőknek, és olyan témákról is szó volt, amelyekről sajnos nagyon keveset beszélünk a mindennapokban. Ha a halálraítélteknek jár az utolsó szó joga, az élő magzatnak miért nem? – A szívhangrendeletről a Grundban (PS-videó)
A Pesti TV egykori műsorát, a Libernyákokat elvittük a hátunkon, úgyhogy Hoppál Hunor vezetésével elindult a PS TV új műsora, a Grund. A névválasztás nem véletlen: az adásban markáns, karcos karakterű fiatalok hétről hétre összegyűlnek megbeszélni a közélet nagy dolgait, és kicsit meg is váltják a világot. De azért annyira mégsem veszik komolyan magukat. A legújabb részben Szamosi Timivel és Kurmai Kornéllal a szívhangrendeletről esett szó, amely azonnali hisztivihart eredményezett a feminácik körében, ugyanakkor lényegében nem jelent szigorítást – pusztán a terhességmegszakítás súlyára mutat rá, és a döntés meghozatalához ad szélesebb látókört. Egy gyakorló édesanya és egy reménybeli leendő édesapa járták körbe a témát, górcső alá véve az egyéni felelősségvállalás fontosságát, az abortuszipar mögött meghúzódó nagyvállalati érdekeket, a médiamanipulációt és a politikai diskurzus szerepét. A műsorban elhangzott még a kérdés: ha a halálraítélteknek jár az utolsó szó joga, az élő magzatnak miért nem? A nyugati elit nem akarja, hogy gyerekek szülessenek, a nőknek pedig nincs választásuk
Szintet lépett a nők és a gyermekek elleni boszorkányüldözés a fejlett Nyugaton. A globális elitet képviselő neokomcsi demokraták most a terhességi krízisközpontokat támadták meg, amelyek az utolsó bástyáknak számítanak azoknak a nőknek, akik várandósak, nehéz helyzetben vannak, de nem akarnak feltétlenül egy Planned Parenthoodhoz rohanni abortuszra, mert van érzelmi intelligenciájuk. Az ötletet Elizabeth Warren demokrata szenátor karolta fel, aki ezzel nyíltan kijelentette, hogy gyűlöli a nőket, nem akar nekik segíteni, sőt, a gyerekeket még jobban gyűlöli és azt szeretné, ha minél kevesebb gyermek látná meg a napvilágot. Az ellenzéki médiának semmi problémája nincsen ezzel.