tiborcz istván
Simicska volt az Elios fő tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban
A volt népszabadságos újságírók egyik vezéralakja irányítja azt a 24-et, amelyik tegnap lejárató hadjáratot indított Orbán Viktor családja ellen - írja az Origo. A lejárató hadjárat azonban célt tévesztett: az idézett OLAF jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakot vizsgálja, de ekkor a cég fő tulajdonosa Simicska Lajos Közgépje volt, nem Tiborcz István.„Mindössze” a cég valódi vezetőit hagyta ki az OLAF az Elios-ügyről szóló kampányjelentéséből
Az ellenzéki propagandasajtó nagy örömmel és persze hazugságokkal kezdett foglalkozni az OLAF-jelentéssel, vagyis, hogy Brüsszel vizsgáltatni akarja az uniós közvilágítási programot, és így az Eliost is. Azonban túlságosan hamar örültek a tehetetlen ellenzéki pártoktól az aktív politizálást átvett ellenzéki médiumok: a vizsgálandó időszakban az Elios a Közgépé volt, azaz Simicska Lajosé. A teljesen egyértelműen a magyar választási kampányra időzített brüsszeli (kampány)jelentés rengeteg tévedést tartalmaz, Simicskáék szerepét és kizárólagos befolyását elhallgatták, ráadásul a kifogásolt technikai problémák sem igazak.Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban
Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép Zrt. egy vállalkozáson keresztül többségi tulajdonnal rendelkezett az Elios Innovatív Zrt.-ben abban az időszakban, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgált – írta a Magyar Idők szombaton cégbírósági iratok alapján.Már korábban is vizsgálták a közvilágítási ügyet, de nem találtak bűncselekményt
Az LMP és a Jobbik is ügyészségi vizsgálatot követel annak az OLAF ajánlásnak a nyomán, amely a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt. által elnyert uniós támogatások szabályosságát kérdőjelezi meg. Más vélemények szerint ugyanakkor az OLAF éppen a magyarországi kampányidőszak idejére melegített fel egy már korábban is vizsgált ügyet, és ezzel az ellenzék kezére játszik. Az LMP azt követeli, hogy Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitka a 4-es metró ügyéhez hasonlóan a lehető leghamarabb hozza nyilvánosságra az OLAF Elios-ügyben készült jelentését.Bár valódi sztori nincs, azért mégis megpróbálja mocskolni Orbán Viktort a nyugati sajtó
Orbán Viktor állítólagos oligarcháiról közölt cikket a Financial Times. Nem lepődik meg senki azon, hogy a nyugati sajtó ismét a magyar kormányt próbálja bemocskolni, most viszont a lap magyar partnert is talált hozzá. Lánczi András, a Corvinus egyetem rektora a lapnak nagy örömmel mesélt arról, hogy szerinte a magyar miniszterelnök az, aki hagyja az állítólagos oligarchák gazdagodását annak érdekében, hogy “ők alkossák a magyar középosztály csúcsát”. A bombahírről természetesen a 444.hu számolt be lelkesen, nagyjából mint amikor egy éhező kutyának csontot dobnak egy menza mögötti sikátorban."A miniszterelnök vejének lenni számos kötöttséggel jár és az ember támadásoknak van kitéve, bármit is tesz"
Bár hetek óta offshore-szálakat vizionál a hazai balliberális sajtó a BDPST Zrt. ügyében, a cég illetékeseitől eddig senki nem kérte ki a részvényjegyzéket, ami egyértelműen igazolná a helyzetet - mondta el egyebek mellett az Origónak adott interjújában a cég egyik egyik tulajdonosa, Tiborcz István. Orbán Viktor veje tisztában van azzal, hogy a miniszterelnök családtagjaként távol kell maradnia a politikai, közéleti ügyektől, ugyanakkor világos számára az is, hogy folyamatos támadásokat kell kiállnia, és rendre szándékos dezinformációkra kell reagálnia.Tiborcz István bepereli az Együtt elnökét
Tiborcz István jogi lépéseket tesz, miután szerinte Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke hazug állításokat fogalmazott meg személyével és a családjával összefüggésben - írja a Magyar Idők. A lapnak a kormányfő veje elmondta, hogy a Mahart-házat még a szocialista kormányzás éveiben privatizálták, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt nem játszhatta át Orbán Viktor családjának.Ajánljuk még

















