tisza párt
A Tisza előrehozott választást követel, amiért Menczer Tamás Magyar Péterként viselkedett Magyar Péterrel
Úgy tűnik, a Tisza-hívők és maga a párt is egy másik valóságból figyelte a pécsi gyermekotthon előtt lezajlott eseményeket, ők ugyanis úgy látják, hogy Menczer Tamás "garázdaságot követett el és magából kikelve üvöltözött".Magyar Péter teljesen összeomlott, meglökdöste Menczer Tamást az egyik eseményén (videó)
Magyar Péter az idegösszeomlás szélén lehet. Politikus, vagy magát annak képzelő ember ugyanis nem szokta lökdösni a másik politikust. Mifelénk legalábbis nem, persze vannak olyan országok, tőlünk keletebbre, távolabb, ahol ez divat egy-egy parlamenti ülésen. De semmiképp nem elfogadható errefelé. Az esemény ennyivel nem ér véget, nemsokára videós részlettel is jelentkezünk, de még az is lehet, hogy orvosi szakvéleményt is kikérünk.Magyar Péterék egy időközi választáson sem mernek elindulni, de az országot biztos jól vezetnék
Csak úgy érkeznek az időközi választások, a 104 százalékon álló Tisza Párt azonban nem indul sehol. Szóltak már nekik, hogy ha véletlenül veszítenek, akkor nem estek ki végleg a játékból és legközelebb is megmérethetik magukat? Vagy talán attól félnek, hogy a Medián és a manipulációs kerekasztal többi veretes tagja által közölt kamumérések súlyos valóságérzékelési tüneteket okoznak, és jobb a szembesülést 2026-ra tartalékolni?Meló helyett poént csináltak a Fővárosi Közgyűlésből a balosok és csodálkozunk, hogy romhalmazzá válik Budapest? – Karanténvlog
Amikor 2019-ben megszerezte Budapestet a baloldal nem volt véletlen sokunk félelme. Azóta a Karácsony Gergely-féle nemtörődöm ostobaság uralja a fővárost, már nincsenek valódi fejlesztések és nincsenek új, komoly léptékű projektek. Évek óta látszatpolitizálás zajlik, a Tarlós-éra eredményei szépen lassan a múltba vesznek, az európai összehasonlításban remek eredményeket elérő Budapest kezd a szokásos baloldali trend szerint a sor végére kerülni. 2024-ben azon sikerült még egy jó nagy lépést tenni visszafele, amikor a városromboló brigád összetétele tovább hígult. A Magyar Péter hátán bekúszó Tisza Párt képviselői ugyanis azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, erről ráadásul a DK-s képviselő oktatta ki őket, nem tudják, hogy mit kéne csinálni egy képviselő-testületben. A mentális romlás elképesztő mértékben gyengíti a nemzet fővárosát, ahol olyan emberek ülhetnek vezető pozícióban, akikre még árufeltöltést sem merne bízni az ember. A Karanténvlog megdöbbenéssel tapasztalta ezt a primitív légkört, amikor a kutyapártos Kovács Gergely azzal poénkodott egy felszólalásában, hogy büntetést kellene kivetni a gyalogosokra, Karácsony Gergelyék pedig kétrét görnyedve röhögcséltek, Vitézy Dávid pedig még hasonló hangnemben válaszolgatott is. Számukra ez volt a munka a Fővárosi Közgyűlésen, ez volt a szint, hogy egy spanglikirály okoskodjon egyet, büszke lehessen magára, a főpolgármester-helyettes megválasztását azonban levették a napirendről. Minek az pár hónap után. De akik a baloldalra szavaztak Budapesten az önkormányzati választásokon, azok ne sipítozzanak, hogy mi zajlik jelenleg, mert a választottjaik csak erre képesek, illetve a terelésre, mutogatásra, menekülésre, ha számon meri kérni őket valaki.Annyira menekült a sajtó elől, hogy a kocsiajtót is rácsapta a Mandiner riporterének kezére Magyar Péter (videó)
A Mandiner stábja is elkísérte Magyart Pétert csütörtöki országjárására. Móna Márk, a lap riportere pár kérdést szeretett volna feltenni a Tisza Párt vezérének, aki elengedte a kérdéseket a füle mellett, majd sietősen beült a kocsijába. Nagy igyekezetében ügyesen rávágta az autó ajtaját az újságíróra.Annyira azért mégsem "árad" a Tisza - A Medián vezetője konkrétan lenullázta a saját felmérésük hitelességét
Félrevezetőnek nevezte a saját felmérési eredményeit Hann Endre, a Medián ügyvezetője. A közvélemény-kutató a Klubrádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt 11 százalékos előnyét mutató friss eredményük csalóka, mert kisebb mintarészre vonatkozik, így nagyobb a hibahatár. Azt is elárulta, hogy azok a kutatások, amelyek az elmúlt hetekben Magyar Péterék előretörését vizionálták, a közvélemény befolyásolására alkalmasak - írja a Magyar Nemzet.Vogel Evelin Magyar Péterről: az ember, aki nem tud rendet, rendszert vinni a családjába, nem fog tudni egy országot elvezetni
Interjút adott a 444-nek Vogel Evelin, aki állítása szerint azért unszolta Magyar Pétert politikai szerepvállalásra, mert úgy gondolta „faltörő kosként” kell használni volt párját, most azonban úgy látja, hogy amerre a Tisza tart, az nem jó irány. Vogel a beszélgetésben megerősítette, hogy ő hozta Magyar köré a pártot, azonban azt is megjegyezte, hogy ismerettségi köréből sokan kezdetektől fogva alkalmatlannak találták „Pétert” egy párt vezetésére, így nem álltak be mögé. Állítása szerint ezekből az emberekből egy új pártot is össze tudna rakni, „és ők sokkal erősebb meggyőződésekkel, sokkal tisztább víziókkal rendelkeznek”.Ha megfelelő helyre árusítod ki a hazádat, nem ütközik jogállami normákba | Karantén
A gusztustalan hangfelvételek korát éljük, de hiába derül ki a sok súlyos probléma, sőt bűn, ez manapság nem számít, ha jól helyezkedik a baloldali politikus. Legutóbb Magyar Péterről egy újabb gyöngyszem érkezett, amiben a pénzszórást és a nemtörődöm, pökhendi hozzáállásról kaphattunk némi ízelítőt. A sok kamuval ellentétben Magyar Péter ugyanis mintegy négyszeresét költötte a Hősök téri rendezvényére, nem 23 milliót, hanem 100 millió fölötti összeget. És mégis, eszébe se jut elbujdosni, vagy elnézést kérni és visszavonulni. A sok csodaváró pedig egyelőre kitart, hiszen ha beismernék, hogy Magyar Péterrel óriási gondok vannak, azt is beismernék, hogy velük is hasonló a baj. Amikor pedig gyűlnek a rajongók, akkor gyűlnek a keselyűk is, a híres "mikroadományozók", a külföldi ötletadók, akik iszonyatos mennyiségű pénzt öltek bele a magyarországi baloldalba, ám eddig folyamatosan felsültek. Most újra próbálkoznak, mindez látszik és hallatszik is Magyar Péter retorikáján, a magyarokat különösen megvető Manfred Weber tyúkanyó szerepe pedig tovább fésüli az egye egyértelműbb képet mutató szálakat.A Századvég is cáfolja a Medián győzelmi jelentését
Továbbra is a kormánypártok rendelkeznek a legmagasabb társadalmi támogatottsággal – ez derül ki a Századvég novemberi pártpreferencia-kutatásából. Ezzel szemben a Medián a HVG megrendelésére a Tisza Pártot hozta ki győztesnek a népszerűségi versenyben, az a Medián, amely évek óta a balos győzelmet jósolja.Ajánljuk még

















