tisza párt
"Én nem hallgatnék le senkit a szeretteim közül" - a Tisza vezetőjének botrányáról kérdeztük az embereket (Videó)
Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy közel egyórás interjúban tálalt ki minap a Tisza elnökéről. A videóban számos érdekes megállapítást tett, olyanokat, amelyek régóta közszájon forogtak. Kiderült például, hogy Magyar mögött a mozgalmat, majd a pártot is olyan emberek gründolták, akik csupán eszközként tekintenek a pártvezetőre. A magánéleti vádakat is megerősítette Vogel, mikor egy veszekedésüket is felidézte. Elmesélte, hogy míg gyermeke az autóban ült, Magyarral a kocsi mellett összeszólalkoztak, ő pedig fenyegetve érezte magát, mert a férfi egyre agresszívabban viselkedett. Ezután a pártelnök megsértődött, mivel állítása szerint Vogel Evelin kép- és hangfelvételeket készített róla. A Tisza Párt elnöke szerint volt párja ezekkel a feltételekkel zsarolta, ezért fel is jelenti őt. Magyar közösségimédia oldalán természetesen elözönlötték a "hajrá Péter", "szeretünk Péter, "így tovább Péter" szintű hozzászólások, annak ellenére, hogy a tiszás politikus azóta sem cáfolta érdemben Vogel Evelin állításait. Az interjú másnapján járókelőket kérdeztük az ellenzék temus messiásának legújabb botrányáról. Részletek a videóban. Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.