titkosszolgálat
Az ügyészség a bűnösség megállapítását kéri a volt titkosszolgálati vezetők ügyében
A bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kéri a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Fővárosi Ítélőtáblától - írta szombaton két napilap is, a Magyar Idők és a Magyar Nemzet.Kegyelmet kapott az elítélt volt CIA-ügynök
Nem kell börtönbe vonulnia Sabrina de Sousának, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt ügynökének, akit egy milánói bíróság távollétében hét év börtönbüntetésre ítélt 2009-ben Abu Omár egyiptomi imám elrablásáért. Sousa amúgy tagadta, hogy részt vett volna az akcióban. Az amerikai-portugál kettős állampolgár Sousát szerdán szállították volna át Milánóba, ám Sergio Mattarella olasz elnök kedden részleges kegyelmet adott a volt ügynöknek, akinek büntetése ezzel három évre csökkent. Sousa ki is válthatja továbbá a börtönbüntetését, például házi őrizetre.Hiszékeny Dezső, akiről lepattant a magyar titkosszolgálat
A titkosszolgálat úgy határozott, hogy provokálni fogja őt, a mindenki által ismert szocialista politikust, de a próbálkozásuk nem jött be, már csak azért sem, mert az ő élete egy nyitott könyv – árulta el büntetőpere mai tárgyalásán Hiszékeny Dezső. Az MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori angyalföldi alpolgármester „paranormális bizonyítási eljárásról” beszélt. Hiszékenyt első fokon fölmentették, és január végén derül ki, hogy a másodfokú bíróság szerint is ártatlan-e a négy és fél ujjas mutogatásával magának országos hírnevet szerző szocialista.A marokkói titkosszolgálat figyelmeztetett a berlini merényletre
A mondafrique.com című portál információi szerint a marokkói titkosszolgálat (DST) két, szeptemberben és októberben elküldött levélben figyelmeztette a német hatóságokat arról, hogy merényletre készülhet a tunéziai Anis Amri, aki hétfőn a berlini karácsonyi vásáron kamionnal rontott a tömegbe.Nemzetközi titkosszolgálati játszma állhat a Pharaon-rejtély mögött
Nincs érdemi amerikai válasz arra, hogy miért 11 néven körözik Pharaont – írja a Magyar Idők. Azt sem árulják el, hogy a körözött szaúdi milliárdos hogyan köthetett üzletet az Afganisztánban állomásozó amerikai hadsereggel, és az sem világos, hogy ha keresik, akkor a körözése miért nincs fent az FBI és az Interpol nyílt honlapján. Közben az ATV.hu arról számolt be, hogy nemzetközi titkosszolgálati játszma állhat a háttérben.Elengedhetetlen a titkosszolgálatok megerősítése
Európában közép- és hosszú távon a biztonsági kockázat romlására, az "iszlám vallási alapú terrorizmus" mindennapok részévé válására kell számítani, ami miatt elengedhetetlen a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek megerősítése - mondta Horváth József biztonságpolitikai és titkosszolgálati szakértő kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.A nemzetbiztonsági bizottság azonnali választ vár az állítólagos újságírói beszervezésről
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Belügyminisztérium (BM) képviselőitől is válaszokat vár a sajtóhírekben megjelent újságírói beszervezési kísérletről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke."Jól képzett", tanult konzumlányokat akart bevetni a Nyugat ellen Kágébéla
Orosz konzumlányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás beindítását tervezte a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla – többek között ez áll abban a - PestiSrácok.hu által megszerzett - tanúvallomásban, melyet a jobbikos európai parlamenti képviselő egyik ismerőse, volt munkatársa tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A tanú szerint Kovács célja ezzel - a többek által is furcsállt - kezdeményezéssel az lett volna, hogy "dekoratív", orosz hölgyeket hozzon össze nyugat-európai üzletemberekkel. Noha ez a vallomás a Kovács Bélát szintén karcolgató, az OLAF feljelentése alapján költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben hangzott el, értesüléseink szerint ezeknek az információknak a kémügyben lehet igazán komoly jelentősége…Ajánljuk még

















