történelemhamisítás
Nemzeti minimum és hazai árulások - Az Öreg vendége Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója
A beszélgetés két részből áll, egyrészt a Nemzeti Örökség Intézete munkájáról, másrészt néhány fontos belpolitikai kérdésről. A Nemzeti Örökség Intézete nagyon fontos feladatot lát el: a nemzeti emlékezet ébrentartása és a kommunista, liberális történelemhamisítások cáfolata, helyretétele. Móczár Gábor kiemelte, hogy a 85 történelmi emlékhely (pld. Ópusztaszer, Pákozd, Vértanúk tere...) gondozása, megóvása fontos feladat. A múlt ismerete, a hagyományok tisztelete is idetartozik. 6300 védett sírhelye van Magyarországnak, amelyek részei a Nemzeti Emlékezetpedagógiai programnak. Így említhetnénk a Szatmárcsekei Csónakos temetőt, ahol a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc nyugszik. De ide tartoznak a nemzeti sírkertek, ahol nagyjainkra emlékezünk. A hazaárulás bére
Június 4-e minden magyar ember számára gyásznap. A nemzet számára kivégzést rendeltek el, ám az elítélt túlélte a kegyetlen csonkítást, és bár megfogyva, időnként megtöretve, de most is itt vagyunk a Kárpát-medencében. A magyarok sosem adják fel, akkor sem, ha a XX. század világégései, majd a bő négy évtizednyi kommunizmus felbecsülhetetlen károkat okozott is a nemzetnek, sokak szerint többet, mint a török és mongol pusztítás, mert a lelkek nehezebben gyógyulnak. Mégis, ahogy a test gyógyul, úgy a magyarság lelke is gyógyítja önmagát, mögöttünk évezredes múlt, hagyomány és rengeteg sikerrel megvívott élet-halál harc mutatja az utat és adja a példát. Árulók, renegátok pedig minden korszakban voltak, de sosem ők voltak többségben és sosem ők tudták maguk mögött a többséget. A tatárjárás és a török hódítás renegátjai, a Rákóczi szabadságharcot és az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot elárulók nyíltan szégyenfoltok maradnak, ahogy Károlyi Mihály, a nyilasok és a kommunisták is. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy a renegátok akarják megmondani, hogy hogyan merjünk kicsit lenni, merre vezessenek bennünket külföldről, és megpróbálják a múltat végképp eltörölni. De sosem ők lesznek többen. Így idomítsd az örök vesztes magyarjaidat!
Tudjuk, hogy a marxizmus – a régi meg az új is – itt ólálkodik közöttünk, és minden alkalmat megragad arra, hogy fertőzzön. A magyarországi történelmi baloldal, vagyis a kommunisták és a harminckétféle néven illetett társutasaik különösen komolyan vették a nemzetköziség mozgalmi parancsát: ahol ők voltak (vannak) hatalomban, vagy akár csak egy picike döntési helyzetben, ott biztosan cél a nemzeti büszkeség letörése, az önbecsülésünk horzsolása. Amikor már-már azt hinnénk, hogy manapság a legtöbb téren túl vagyunk ezen, akkor „véletlenül” szembejön újra, méghozzá egészen váratlan helyen: az MTI-nél. Az ukrán nacionalistákat már a történelmi tények sem zavarják
Már március 15-ének reggelén magyarellenes, történelemhamisító bejegyzéseivel hangolt az Ukrán Kárpátalja (Українське Закарпаття) Facebook-oldal, amelynek a szerkesztői számára korábban sem jelentett problémát, hogy közel 50 ezer követőjüket többek közt azzal hergelje, hogy Ungvár, sőt, Huszt vára is ősi ukrán vár, a magyarok pedig puszta provokációból helyeztek ki a műemlékek magyar történelméről megemlékező táblákat. De ugyanez a közösségi oldal volt, amely érdekes módon a munkácsi Turul ledöntése előtt már a magyar szimbólumokat vette célba, mert azok állítólag birodalmi célok jelképeként állíttattak és nincs keresnivalójuk az ukrán Kárpátalján. A PestiSrácok.hu is megemlékezett róla, hogy március 15-e fontos dátum Kárpátalja történetében, 1939-ben ezen a napon vonult be ugyanis a magyar hadsereg Kárpátaljára és foglalta vissza az első bécsi döntéssel még vissza nem csatolt területeket. Bár a Magyar Királyság nem mondott le az igazságtalan békediktátummal elszakított területeiről és azok magyar lakosságáról, a terv az volt, hogy a Magyar Királyságon belül autonóm ruszin tartományt hoznak létre, a ruszinok pedig fel is esküdtek a magyar koronára. 1939. március 15-ről az Ukrán Kárpátalja oldal magyargyűlölő nacionalista szerzői egészen máshogy emlékeznek meg, és arról cikkeznek már második napja, hogyan támadta meg az agresszor magyar horda a független Kárpát-Ukrajnát. Hősként emlékeznek meg Avgusztin Volosinról, akit az ő állításuk szerint március 15-én választottak elnökké, sőt, még aznap kikiáltották a függetlenséget is. De kihirdettek egy alkotmányt, jóváhagyták az állami címert, valamint a kék-sárga zászlót – mindez ugye aközben történt, hogy a jelentős túlerőben lévő agresszor magyar katonákkal harcoltak éppen. Bródy András nevét is kisavazták az ukrán történelemből, akit azért vetettek börtönbe, mert magyarbarát politikus volt és népszavazással akarta eldönteni a hovatartozás kérését. Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Azaz semmi meglepetés. Mindenkinek megvan a saját gólemje – így megy ez tavaly április óta! S így megyünk neki a következő évnek is. A kérdés csak az maradt, hogy miközben Gyurcsányék maguk alá gyűrik az egész baloldalt, a 2010 előtti időkről pedig akkorát hazudnak, mint ide Jeruzsálem, addig kinek a létezése válik értelmetlenné 2023-ban. Mert aki megújulás és megkülönböztethetőség nélkül lát neki a „politikai munkának”, az már most jobban teszi, ha a felesleges körök helyett inkább megpróbál a Demokratikus Koalícióba átkéredzkedni. Ott egyébként is erős a fogadókészség. Kunhalmi Ágnesnek is. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.