törvény
Harcra fel! - Társadalmi felmérést készít az igazságügyi tárca a Facebook-cenzúráról (A Riporter!)
Társadalmi felmérést készít az Igazságügyi Minisztérium a Facebook-cenzúráról, a közösségi oldalak tiltási, törlési gyakorlatáról – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter a Pesti TV A Riporter című műsorában. Varga Judit Szarvas Szilveszter kérdésére úgy fogalmazott, az év elején még az eddigi cenzúrájukhoz képest is szintet léptek a közösségi oldalak, amíg eddig protokollok mögé bújtak, most már ott tartanak, hogy ha nem értünk egyet az ideológiájukkal, akkor nemkívánatosak vagyunk az oldalukon. “A leendő lengyel jogszabályt is figyeljük, de a leghasznosabb egy közösségi, uniós fellépés lenne a Facebookkal szemben” – mondta Varga Judit. A tárcavezető A Riporternek úgy nyilatkozott, a Facebook-cenzúra már nemcsak politikai ügy, hanem kőkeményen gazdasági is. “Cégvezetők, gazdasági szereplők keresik meg a bevételeiket a Facebook használatával, jelentős anyagi befektetéssel építik, vagy építették fel saját jól futó oldalukat, amelyet ha csak két napra is lekapcsolnak, akkor az bevételkiesést, gazdasági károkozást jelent. Márpedig egy szolgáltatást, egy gazdasági szereplőt nem lehet csak úgy letiltani” – mondta A Riporternek Varga Judit. Völner Pál: a cél, hogy soha többé ne forduljon elő a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragédia
A kormány továbbra is az áldozatok pártján áll az elkövetőkkel szemben – fogalmazott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, miután a parlament által elfogadott módosítás kizárta a feltételes szabadságra bocsátást a legsúlyosabb bűncselekményeknél. Azután kellett szigorítani az eddigi intézkedéseken, hogy több olyan súlyos bűncselekmény is történt az elmúlt hónapokban, években, melyeket olyanok követtek el, akiket a bíróság feltételesen szabadlábra helyezett. Az Országgyűlés által kedden egyhangúlag elfogadott törvénymódosítás értelmében a bíróság a feltételes szabadságvesztés alól nem kizárt esetekben – például a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél – is csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedheti meg a feltételes szabadságra bocsátást. Amennyiben így dönt a bíróság, akkor is az elítélt mellé kötelező pártfogó felügyeletet elrendelnie, valamint nyomkövetővel biztosítani kell a kötelező távoltartást. Az uniós költségvetéssel kapcsolatos döntés hatalmas magyar siker, de messze még az út vége
Magyarország óriási győzelmet aratott a hónap közepén, hiszen Orbán Viktor kiharcolta, hogy a történelmi jelentőségű járvány miatti gazdaságélénkítő program keretében sokkal több pénz jusson hazánknak az elkövetkező költségvetésben. A tárgyalás rendkívüli sikerességét mi sem mutatja, hogy 3 milliárd euróval nagyobb keretösszeg jár Magyarországnak 2021 és 2027 között, mint az korábban várható volt. Ennek köszönhető, hogy míg eredetileg 17 milliárd euróról volt szó, az nemrég 18-ra növekedett, majd a sikeres tárgyalások miatt ez tovább emelkedett 21 milliárdra. Ezen felül még Angela Merkel német kancellár személyes ígéretet tett arra, hogy az év végéig lezárul a hazánk ellen is zajló hetes cikkely szerinti eljárás. Ennek ellenére az ellenzék körében és a baloldali médiában továbbra is zajlik egy olyan narratíva, hogy kudarc volt a brüsszeli tárgyalássorozat. Mernyei Ákos, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa ezért a Mandiner hasábjain próbált rendet tenni a fejekben. Országgyűlés- Leleplezések napja a parlamentben (Cikkünk frissül)
Fortélyos félelmet és a közalkalmazottak száműzetését vizionálta az ellenzék hivatásos parlamenti aggódói a Ház keddi ülésnapján a kulturális intézmény dolgozók közalkalmazotti státuszának módosításáról szóló vitában. Gurmai Zita javaslatban két problémát is talált: nincs rá szükség, de ha mégis, akkor sincs előkészítve. A szocialista képviselő saját bevallása szerint megpróbált "finom és nőies" lenni, ennek szellemében teljes képzavarral élve úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány egy multinacionális cég portásához hasonlítja a kulturális területen dolgozókat, a törvényjavaslattal pedig magukra hagynák az ebben a szektorban dolgozó közalkalmazottak. Hillernek ezt sikerült ezt is felülmúlnia, Gurmai eszmefuttatását tovább gondolva arra jutott, hogy a kormány a járvány-helyzetet felhasználva akarja felszámolni a közalkalmazotti státuszt. A Jobbik önálló jobboldaliságát bizonyítandó, Ander Balázs Hiller szavait ismételve ismertette, a kormány "leleplezte magát" azzal, hogy épp a járvány idején nyújtják be a törvénymódosító javaslatot. Varga Judit: elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt!
Az igazságügyi miniszter arra reagált, hogy vasárnap Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában elmondta, hogy nem aggódik, hiszen Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel. Kifejtette, a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot. Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek hideg fejjel kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik.