transznemű
Az európai mértékegységről
Avagy ideje lenne átgondolni, van-e keresnivalója Magyarországnak az Eurovíziós Dalfesztiválon.Transzneműeknek kialakított börtön nyílik Angliában
A héten megnyílik az első, transzneműeknek szánt börtön az Egyesült Királyságban – jelentette be az ország Igazságügyi Minisztériuma. A börtönt egy dél-londoni büntetés-végrehajtási intézet egyik szárnyában alakították ki. Az első fogvatartott három személy lesz, akik férfiként kezdték az életüket, de később nővé operáltatták magukat - írja az Index a BBC nyomán.Új utakon az amerikai politikai kultúra
Vermont államban Christine Hallquist, az első amerikai transznemű politikus lesz a demokraták kormányzójelöltje. A Demokrata párt jelöltjének egyik interjújából kiderült, hogy a reménybeli kormányzó annyira nincs tisztában a politikai fogalmakkal, hogy azt sem tudja, mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között.Szomáliai származású és transznemű jelöltekkel támadnak a demokraták Amerikában
Az Egyesült Államok négy államában tartottak kedden előválasztásokat, meglepetést az elemzőknek a demokraták okoztak: Minnesotában szomáliai gyökerű nő a képviselőjelöltjük, Vermontban pedig transznemű nő indul a kormányzói posztért.A transzneműség és a leszbikusság nem fér meg egymás mellett
Sejthető volt, hogy bekövetkezik, mégis sokan hittek abban, hogy elkerülhető a konfliktus - írja a 888.hu. Pedig a konzervatívok már régóta rebesgetik, hogy a transzneműség és a leszbikusság nem igazán fér meg egymás mellett. Ennek ellenére a transzneműek és a leszbikusok is ott voltak a Pride-okon, és így vagy úgy, de összetartotta őket az LMBTQ-mozgalom. Ennek most azonban itt vége, az idei, londoni felvonulás legelső transzparensén ugyanis megjelent a leszbikusok hadüzenete: „Transgenderism Erases Lesbians”."Betegségnek és mentális zavarnak tekintjük a homoszexualitást"
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének kutatása rámutat: napjainkban is elterjedt az a hozzáállás, amely a többségtől eltérő szexuális irányultságot betegségnek, mentális zavarnak tekinti.Szintet lépett az őrület: állítólag nem a külső nemi szervek határozzák meg a nemet
Az idei év a különböző politikai viharok mellett sok szempontból a teljesen felesleges gender-jelenségről szólt, vagyis arról, hogy felnőtt, néha egyetemet végzett, magukat felvilágosultnak valló emberek vitatkoznak arról, a férfi és a nő alapvetően más-e. A témában idén született is egy agymosó „alapmű”, Nemek Forradalma címmel. A másfélórás dokumentumfilm már magyarul is elérhető, célja pedig nem más, mint hogy összezavarja a normálisan gondolkodó embereket a nemekkel, a szexualitással és a kettő egymáshoz való viszonyával kapcsolatban.Genderisztán: saját spermájából akar gyereket a húszéves transznemű fiatal
A húszéves immáron Lea Membrey-t nemváltoztató műtéte előtt osztálytársai melegnek csúfolták, ám ő már akkor tudta, hogy sokkal több ennél: Lea legbelül transznemű. Igen ám, de genderisztánban sem mennek már olyan egyszerűen a dolgok, így megcifrázta a történetet és sokkoló bejelentést tett: műtéte előtt lefagyasztatta spermája egy részét, hogyha a jövőben gyermeket szülne, saját maga legyen az apja is - olvasható a Daily Mail cikkében.Hétköznapok genderisztában: A nyolcéves fiú története, aki ezentúl kislányként fog iskolába járni
Rendkívüli döntés született: egy nyolcéves fiúcska - édesanyja és tizenegy éves bátyja támogatása mellett - úgy határozott, szeptembertől már lányként kezdi meg az új osztályt - írja a Bors (a Mirror videóriportja alapján).Ajánljuk még

















