transzneműek
Egy transznemű nő (igazából férfi) panaszt tett, amiért egy férfi takarítóval találkozott egy női mosdóban – The Right Brothers
Ismét három percben reagáltunk megdöbbentő történetekre a közösségi média bugyraiból. Például arra, hogy egy transznemű nő (valójában férfi) azért tett panaszt, mert egy McDonald’s mosdójában összetalálkozott egy férfi takarítóval, aki éppen kéztörlőt cserélt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy férfiak is bemenjenek a női mosdóba. Egy másik szivárványos férfi abból próbált egy kis extra bevételre szert tenni, hogy kasztrálta önmagát egy élő közvetítésben. A történetben volt némi kannibalizmus is. Közben kijött egy érdekes felmérés is, mely szerint a vidéki emberek 97 százaléka fehér, emiatt pedig a városokból kiköltözni vágyó feketék rettegnek a rasszizmustól. Az már csak hab a tortán, hogy az ausztrál egészségügynek hivatalos közleményben kellett könyörögnie a transzneműeknek, hogy az eredeti nemüket jelöljék be a kórlapon, ellenkező esetben akár halállal végződő félrekezelés veszélye is előfordulhat.A nőket rommá verő transznemű sportolókat figurázza ki Ben Shapiróék új, sikergyanús filmje
A híres amerikai jobboldali megmondóembereket alkalmazó Daily Wire belenyúlt egy kicsit a filmiparba is, és egy, a 2000-es évek elejének hangulatát idéző vígjátékkal rukkoltak elő a karácsonyi időszakra, ami ugyan nem éppen karácsonyi témájú film, de az embernek még akár jól is eshet a bejgli mellé. A film azt dolgozza fel, hogyan tették tönkre a magukat nőnek képzelő férfiak a női sportokat, és úgy általában milyen megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan helyzetbe hozza a világ normális részét a transzlobbi. Mert valljuk be: szívesen röhögnénk az egészen, de sajnos nem igazán tudunk. És ez a helyzet erre a filmre is tökéletesen passzol.Transznemű, meleg, fekete vagy mozgássérült télapó hozza idén az ajándékot? – The Right Brothers
Elkezdődött az adventi időszak, így ennek megfelelően újra szárnyalnak a woke-üzletek kínálatában a nagyon fekete és nagyon kerekes székes télapók, amiknek ugyan semmi közük az ünnephez, de fontosak. Valamiért. Mindezt egy olyan áruházlánc erőlteti a legjobban, aminek háza táján már hasonló dolgokért nagy botrány volt nemrég, mégpedig a Target, ahol a szivárványos karácsonyi ajándékok az ünnepek minden napján akciósak. De vajon milyen áron?Hisztizik az LMBTQ-lobbi, mert az olaszok meg akarják védeni a gyerekeket
A BBC beszámolója szerint az olasz hatóságok új intézkedéseket vezetnek be, amelyek az LMBT-családokat célozzák, és megnehezítik számukra a gyermekvállalást.Kitiltja a sakkszövetség a transzneműeket a női versenyekről
Ideiglenesen kitiltotta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a transznemű játékosokat a női versenyekről. Bár az intézkedés illeszkedik a más szövetségek által elfogadott szabályozások sorába, a döntést többen kritizálták.Ilyenek a "WOKE módszerek": betiltották J. K. Rowlingot, de pénzt keresnek a Harry Potterből
A seattle-i Popkultúra Múzeum minden nyomát eltávolította J. K. Rowlingnak a Harry Potter-sorozatot, annak szereplőit ünneplő kiállításról – írja az Index – miután szerintük az írónak „rendkívül gyűlöletkeltő és megosztó” nézetei vannak.Tombol a patriarchátus: egy férfi lett a holland szépségirálynő!
Egy transznemű nőt választottak szépségkirálynővé a holland Miss Nederland 2023 szépségversenyen. A verseny döntőjét szombaton tartották. A győztes a 22 éves Rikkie Valerie Kollé lett, aki modellként dolgozik Breda városában. Ezzel ő lett az első transznemű nő, vagyis férfi Hollandiában, aki női szépségversenyt nyert. Az udvarhölgye a 26 éves Nathalie Mogbelzada lesz. Tehát ha jól értjük, a hollandok egy olyan férfit képzelnek a legszebb nőnek, aki nőnek képzeli magát.Mindeközben nálunk senki nem vette észre, hogy dübörög a Pride-hónap... – The Right Brothers
Egy pillanatra elfelejetettük, hogy Pride-hónap van. Ennek az az oka, hogy szerencsére Magyarországon élünk, vagyis nem erről szólnak a mindennapjaink és nincsen kint minden kirakatban, és a buszokat sem festették szivárványszínűre. A nyugati embertársaink azonban nem ennyire szerencsések: nekik letolják a torkukon napi szinten azt, amit valójában normális ember nem akar. És az ügyben megszólalt Elon Musk is, amit utálnak azok, akik pár hónapja még szuperhősként rajongtak azért, aki feltalálta a zöld autót. De más fontos dolgok is történtek a világban, divatos lett ugyanis az, ha egy nő nem tud főzni, mosni, takarítani, vagyis alapvetően semmire nem képes. Vajon aranyos, vagy esetleg szexi-e, ha valaki mindenre képtelen, viszont jól néz ki? Erre is kerestük, és meg is találtuk a választ.A transzlobbi látszólag meghátrált, de ezt nehogy elhiggyük! – The Right Brothers
A Target nevű amerikai szupermarket hálózat egy jó nagy célkeresztet tett magára azzal, hogy a Pride-hónap “méltó” megünneplésének az oltárán a gyerekeket is fel akarta áldozni. A kollekciójukban – amit nem mellékesen egy nyíltan sátánista dizájner tervezett – olyan ruhadarab is szerepelt, mint a kisgyerekeknek szánt női fürdőruha, amely arra is alkalmas, hogy a kisfiúk nemi szervét is eltüntesse (ezt nem lehet normálisabban megfogalmazni), de a szivárványos pólók, transzneműséget promótáló gyerekjátékok is ott voltak a polcokon. Az üzletlánc hátrálnia kellett a rájuk zúduló elégedetlenségi hullám miatt, viszont ennek ellenére nem vették le a polcaikról a terméket, csak hátrébb tették őket a kirakatban. Eközben észrevétlenül egy új internetes trend is tarol a közösségi média igénytelenebb felén: fiatal gyerekek azzal kezdtek szórakozni, hogy bűncselekményeket követnek el, és ezeket internetes csínynek próbálják álcázni.Ajánljuk még