uefa
A Honvéd fellebbez, az UEFA eljárást indított a kispestiekkel szemben
A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.Magyargyalázás, bíródobálás, megfélemlítés? Belefér – Az UEFA a románok javára döntött
Az Index értesülései szerint órákig tartó meghallgatás és ülés után elutasította az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Budapest Honvéd óvását, tehát nem zárta ki a román Craiovát a múlt csütörtöki, botrányba fulladt Európa Liga-selejtezőn történtek miatt.Két Craiova-szurkolót már megbüntettek (videóval)
Román beszámolók szerint két Craiova-szurkolót azonosított a hatóság a csütörtöki, botrányos körülmények között véget érő Honvéd elleni Európa-liga-selejtezőn történtek kapcsán, ők már meg is kapták a büntetésüket. Vagyis 1500 lej (nagyjából 100 ezer forint) pénzbüntetésben részesültek. További szankcióként egy évre minden sportrendezvényről kitiltották őket.Szabó Zsolt: Nem lepne meg, ha az UEFA kizárná a Craiovát
Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná a CSU Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.Elengedte a rendőrség a korrupcióval vádolt Michel Platinit
Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, akit kedden hallgattak ki a 2022-es, végül Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése során felmerült korrupció és megvesztegetés gyanúja miatt zajló nyomozás részeként.Kedden a Mediapart és a Le Monde honlapján jelent meg először, hogy őrizetbe vették Platinit.Őrizetbe vették az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit
Az UEFA korábbi elnökét a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság rendezői pályázatának vizsgálata keretében vették őrizetbe - írja a hvg.hu.Orbán: Sportdiplomáciai siker a női labdarúgó BL-döntő budapesti megrendezése
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Aleksander Ceferint, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökét a Karmelita kolostorban szombat délelőtt. A megbeszélésen részt vett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az UEFA alelnöke is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Rasszizmusért büntet az UEFA: Háromezerrel kevesebben mehetnek ki a Wales elleni meccsünkre
Kellemetlen utóélete van a válogatott szlovákiai vendégszereplésének, mert a vereséget még az UEFA is megtoldotta egy szektorbezárásos büntetéssel. A gyűlöletbeszéd elleni harcot nagy hévvel toló Európai Labdarúgó Szövetség előszeretettel bünteti Magyarországot a szurkolói miatt, de akár annak is örülhetünk, hogy ezúttal nem a teljes stadiont zárják le, ami korábban az egyik kedvelt szokásuk volt.Elég furcsán cáfolta az MLSZ, hogy a "tévésztár" Puhl "csinálta volna ki" Kassait
Gayle Hope angol újságíró szerint az MLSZ, illetve Puhl Sándor, az egykori kiváló bíró és örökös szakkommentátor áll Kassai Viktor mellőzése mögött. Hope UEFA forrásokra hivatkozva azt írta, Puhl nem szereti Kassait, ezért próbálja elnyomni. Az MLSZ közleménye szerint erről szó sincs, de nincs mentség a „nem megfelelően” viselkedő sportembereknek. Tény, hogy Kassai maga is tett a lejtmenetért. Persze az is, hogy nincs Magyarországon öt nála jobb bíró.Ajánljuk még















