ujhelyi istván
A bevándorláspárti ellenzék totálisan szembe megy a magyar választókkal
A bevándorláspárti ellenzék totálisan szembe megy a magyar választókkal - reagált a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Ujhelyi István és Jávor Benedek sajtótájékoztatójára.Az MSZP-Párbeszéd ötpontos programot hirdetett a fiatalok segítésére
Ötpontos, fiatalokat segítő európai uniós programot hirdetett vasárnapi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője. Az MSZP-Párbeszéd (MSZP-P) közös EP-listájának politikusai a többi között szociális európai bérlakás-programot és szintén szociális alapú diák- és hallgatói ösztöndíjakat is finanszíroznának uniós forrásból.Akkora minimálbér-emelést követel az MSZP, amekkorát kormányon sosem adott (PS-videó!)
Horn Gyula pártja bevezette Magyarországot az Európai Unióba, ahonnan Orbán Viktor ki akarja vezetni, de az MSZP ezt nem hagyja – leginkább erről szólt annak a pártnak a sajtótájékoztatója, amely néhány hete nagy bejelentésként próbálta eladni, hogy nincs elég személyi erőforrása a választási kampányhoz. A szocialistákat Tóth Bertalan pártelnök és EP-listavezető, valamint Ujhelyi István EP-képviselő és kampányfőnök képviselte a Móricz Zsigmond körtér zajában, az MSZP jelenlegi központjának helyt adó egykori kommunista pártfőiskola közelében tartott beszélgetésen. Ujhelyi beszéde ismét élményszámba ment: annyi pénzt ígért, amennyit a szocialisták sosem tudtak adni, és még Szaniszló Ferencet is megidézte.Újabb hangfelvétel: Háttéralkut kötött az MSZP és a Jobbik
Elsősorban saját szavazótáborát akarja aktivizálni, ugyanakkor az előzőhöz képest százezerrel több szavazatot akar szerezni az MSZP az EP-választáson — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételből, amely a szocialisták kampányeligazításán készült. A párt alapvetően azzal az üzenettel próbálja elérni célját, hogy „aki kicsi pártra szavaz, azzal fideszes mandátum keletkezik”, ezért az egyetlen közös listát, az MSZP—Párbeszédét kell támogatni. Ujhelyi István arról is beszámol, hogy a Jobbikkal megállapodtak a szavazóköri biztosok szoros együttműködéséről.Itt a hangfelvétel! - Ujhelyi és Tóth szerint a DK ellopja az ötleteiket, Gyurcsány Orbán helyett őket akarja legyőzni
Miközben Gyurcsány Ferencéket bírálják, hogy el akarják hódítani a szavazóikat, és ellopják az ötleteiket, az MSZP vezetői egyértelművé teszik, hogy 2022-re ők akarnak az ellenzék vezető ereje lenni — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételből, amelyet délután közzétett a Hír TV. Az egyik aktivista által rögzített hanganyag a szocialisták kampányeligazításán készült március végén. Ezen többek között szó esik arról is, hogy az LMP százezres szimpatizánsi körét a párt egykori tagjával, Jávor Benedekkel kell elhódítani.Ujhelyi, mutasd a számlákat!
Válaszok helyett perrel fenyegette meg a szegedi Fidelitas-aktivistákat Ujhelyi István MSZP-s politikus, miután azok "Ujhelyi, mutasd a számlákat!" feliratú molinóval látogatták meg a szocialisták helyi aláírásgyűjtő standját és követelték, hogy tisztázza a szőregi háza körül kialakult felújítási botrány részleteit.Az MSZP szerint "mi is migránsként kerültünk ide, csak ezt honfoglalásnak hívjuk"
A szocialista Tóth Csaba a zuglói fizetős parkolást méltatta, Ujhelyi az EU-ból való kilépéssel, a harmincas évek szólamaival, háborúval és haláltáborokkal riogatott, a magát függetlennek valló Kálló Dániel pedig elmagyarázta, miért indul MSZP-s színekben az európai parlamenti választásokon. A szocialisták zuglói dzsemboriján járt a Mandiner.Ujhelyi szerint "orbanisztáni selejt világban" élünk, de majd jön az MSZP a Párbeszéddel, és az milyen jó lesz
A szocialista Ujhelyi István szokásos vasárnapi vészharang-kongatásában ezúttal Orbán Viktor hétpontos akciótervét vette górcső alá. A politikus értékelése szerint a magyar miniszterelnöktől "csak hétpontos migránsozásra telik", viszont ők, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége világos alternatívát tud mutatni az "orbanisztáni selejt világgal szemben". És ez még nem minden.Ujhelyi István a szőregi házzal kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszolt, helyette perrel fenyegetőzött és propagandistázott
A Szeviépes botrány már jó ideje szálka a szocialista Ujhelyi István körme alatt; legutóbb pár napja, szombaton vezette körbe a sajtót abban a szőregi házban, melyben a Szeviép korábbi vezetője szerint közbeiktatott cégek segítségével mintegy 38 millió forintot költött felújításra. Baranyi Sándor, a volt szeviépes vezér okiratokat ígért bizonyítéknak; ezzel kapcsolatban próbáltuk szóra bírni Ujhelyi Istvánt a Bálna előtt, azonban cseppet sem örült kérdéseinknek, melyeket alig tudtunk feltenni. Cserébe persze a kérdésfeltevés közben portálunkat propagandistázta le, valamint minden kormánypárti sajtóorgánumot perrel fenyegetett. Ujhelyi számára sokkal fontosabb volt Orbán Viktor és a Fidesz pocskondiázása a sajtótájékoztatónak nevezett orbánisztánozáson, mint saját helyzetének tisztázása. Az új fejleményekre adott reakcióját videónkban nézhetik meg.Ajánljuk még
















