Újpest
Öt perc – Eljött a lemondási szezon
Az MSZP újpesti elnöke lemondott minden posztjáról, Karácsony Gergelyt pedig felszólították, hogy tegyen ugyanígy – persze a főpolgármester ezt nem fogadta meg. Miközben a IV. kerületben egy homályos, de a viharos lemondás tekintetében mindenképp súlyos zaklatási ügy kezd kirajzolódni, amit valamilyen érthetetlen okból fél évig eltussolt a kerület DK-s vezetése, a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely bizonyította, hogy a pedofíliával összefüggő ügyek legfeljebb addig érdeklik, amíg politikai hasznot lehet szerezni. A gazdálkodás átláthatóságával is valami hasonló a helyzet, a Lánchíd felújításánál ugyanis számolatlanul dőltek a milliárdok, amiből jutott az Amnesty-vezér számlagyárral megbukott testvéréhez, Vig Mórhoz is. Ezért szólították fel Karácsonyt lemondásra.A rendőrség nyomoz, a városvezetés hallgat az újpesti gyermektáborban történt „félreérthető szexuális cselekmények” ügyében (Videó)
Az alpolgármesteri beszámoló szerint nem történt szexuális cselekmény, mégis lemondott a nyári táborban történt, „félreérthető szexuális cselekmények” miatt Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője. Miután kedden este egy furcsa közlemény jelent meg Belán lemondásáról, szerdán a kerület kulturális bizottságának ülésén tartott beszámolót Bedő Kata alpolgármester, amelynek lényege szerint két fiatalkorú simogatta egymás alhasi tájékát egy újpesti nyári táborban, és ezért mondott le Belán fél évvel később. Vagyis szexuális cselekmény a beszámoló szerint nem történt, azonban az ülés váratlan fordulatot vett, amikor a kerület vezetése megtagadta a válaszadást arra vonatkozóan, hogy akkor mégis miért kellett lemondania az alpolgármesteri székre is esélyes intézményvezetőnek. Nagyon úgy tűnik, hogy vagy a beszámoló nem teljes, vagy politikai leszámolás zajlik a háttérben. Egy biztos: a rendőrség nyomozást indított az ügyben.Kiderültek a részletek az újpesti gyerektáborban történtekről, amiért az MSZP-s cégvezető lemondott
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között szexuálisan félreérthető magatartás történhetett, amiért a céget vezető MSZP-s Belán Beatrix lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is. Most kiderült, hogy mit csinált egymással a két gyerek.Alpolgármesteri széket ígérhettek a szexuális zaklatási botrányba keveredett újpesti MSZP-elnöknek, fél éven keresztül eltussolták az esetet
Azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról és még az MSZP-ből is kilépett Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője, a helyi MSZP elnöke. A lemondás mögött egy megdöbbentő közlemény áll, amelyből kiderült, hogy Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett nyári táborban „szexuálisan félreérthető” magatartás történhetett egy kiskorúval szemben. Hogy mindez csak fél évvel később került nyilvánosságra, különösen érdekes annak fényében, hogy értesüléseink szerint az önkormányzati választásokra való készülődés során a botránnyal megbukó Belánnak is alpolgármesteri széket ajánlott Trippon Norbert."Szexuálisan félreérthető magatartás történhetett" két kiskorú között egy újpesti önkormányzati cég táborában – Lemondott egy MSZP-s politikus
Sajtóértesülések szerint az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetőjéről van szó, aki nemcsak a cég vezetéséről, hanem MSZP-s tisztségéről is lemondott. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett.Varju László irodájánál akciózott a Fidelitas – azt követelik, hogy mondjon le mandátumáról (VIDEÓ!)
Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a bíróság másodfokon elítélte garázdaság, a választás rendje elleni bűncselekmény és testi sértés miatt –emlékeztetett az újpesti Fidelitas Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a DK-s politikus ennek ellenére sem adta vissza mandátumát. Ezért a Fidelitas újpesti szervezete ellátogatott Varju irodájához, de mivel nem találták ott, a falra ragasztották üzenetüket.Zsigmond Barna Pál: Újpestet ne egy köztörvényes elítélt képviselje
A jobboldalon a hibákért is vállalják a felelősséget, a baloldalon a bűnökért sem! - szögezi le a kormánypárti politikus a Facebookra feltöltött videójában.Gyurcsányék tönkretették, Wintermantel Zsolt megmentené az Árpád Kórház épületét
Wintermantel Zsolt, a Fidesz újpesti választókerületi elnöke videóüzenetben kérte az újpestieket, hogy támogassák az Árpád Kórház épületének megmentésére, és az újpesti fekvőbeteg-ellátás rendezésére irányuló petícióját. Ahogy arról korábban az Origo már beszámolt, a jelenlegi baloldali újpesti városvezetés, bár 2019-ben még az újpesti kórházzal kampányolt, semmilyen érdemi lépést nem tett annak érdekében. Még azt az 1 milliárd forintos keretösszeget is elherdálta, amit kifejezetten a kórház ügyére tettek félre korábban - minderről az Origo írt részletesen.Wintermantel Zsolt arra kéri a kormányt, hogy függesszék fel az újpesti Árpád kórház árverését
Wintermantel Zsolt, az újpesti Fidesz választókerületi elnökeként, Újpest korábbi polgármestereként arra kéri a kormányt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), hogy függesszék fel a városrészben található Árpád kórház árverését.Ajánljuk még

















