uniós források
Árnyékferiként, árnyékválaszokkal tért vissza Dobrev
"Válaszolj erre te!" – tessékelte előre Dobrev Klára Kálmán Olgát kettejük pénteki sajtótájékoztatóján, miután az árnyék-miniszterelnököt arról kérdezték, hogy miképpen értékeli férje, Gyurcsány Ferenc elhíresült kijelentését, miszerint "ha nem tetszik, el lehet innen menni". Árnyékferi, aki férjének teljes retorikai készletét átvette, ehhez hasonló árnyékválaszokat adott arra a kérdésre is, hogy mi szükség van rájuk, miután 2010 előtt már megmutatták, hogy mire is képesek kormányon. A Magyarországnak járó uniós forrásokról is kérdeztük Gyurcsánynét, aki meg sem ígérte, hogy árnyék-miniszterelnökként úgy fog politizálni, hogy hozzásegítse hazánkat a nekünk járó forrásokhoz.Varga Mihály: belátható közelségbe került az uniós megállapodás
Ha teljesülnek a magyar kormány vállalásai, akkor az Európai Unióval folyó viták a helyreállítási alap kérdésében november közepén megoldódnak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken, Szegeden.A horvát államfő bírálta Brüsszelt a Magyarországnak szánt uniós források egy részének felfüggesztése miatt
Zoran Milanovic horvát államfő szerdán bírálta az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének a kifizetését. A horvát közszolgálati televízió (HRT) tudósítása szerint Milanovic kijelentette: küzdeni fog azért, hogy "ideológiai okokból" ne vehessenek el pénzt Magyarországtól. Az uniós végrehajtó testületet "brüsszeli okoskodóknak" nevezte.Navracsics Tibor a PS-nek: Nem kell az elveinkből engednünk a Brüsszellel való megállapodáshoz
Kifejezetten megnehezítették az Európai Bizottsággal való tárgyalásokat az olyan ellenzéki magyar politikusok megnyilvánulásai, akik nem azon dolgoznak Brüsszelben, hogy közös nevezőre jussunk. Ellenkezőleg: abban érdekeltek, hogy minél súlyosabb szankciókkal illessenek – erről is beszélt Navracsics Tibor a PestiSrácok.hu-nak. Az uniós fejlesztésekért felelős miniszter kifejezetten sikernek értékeli a több hónapon át tartó tárgyalássorozatot lezáró bizottsági döntést, hiszen ha a 17 vállalásunkat teljesítjük, elgördülhet minden akadály az uniós források lehívása elől. Navracsics Tibor kérdésünkre azt is kiemelte: ezek a vállalások többségében a közbeszerzéseket érintik. Hozzátette: egyetlen olyan vállalást sem tettünk, amihez az elveinkből engednünk kellene.Varga Judit megerősítette, nem áll fenn a veszélye, hogy az EU pénzeket vonna meg Magyarországtól
Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást; az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben, kedden.A lengyelek szerint Brüsszel valódi célja a magyar kormány leváltása
Az Európai Bizottság (EB) mesterkélt érvekkel támasztja alá a jogállamisági feltételrendszer alkalmazását Magyarországgal szemben, Brüsszel valódi célja a magyar kormány leváltása – jelentette ki Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes egy kedden megjelent interjúban.Első körben nem jelent nagy változást, amit az EU-s forrásokért cserébe vállal a kormány, de a második körben már új törvényjavaslat is lesz
A NAV feladata lesz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása, a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának – első körben ezeket vállalná a kormány a jogállamisági problémák kezelésére. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint első körben ezek nem nagy módosítások, de a bizottságnak az átláthatóság terén nagyobb garanciát jelentenek. Navracsics Tibor ugyanakkor kiemelte, hogy pénteken kerül a második csomag az Országgyűlés elé, amiben már új törvényjavaslat is lesz.Lengyel politikus: A Magyarországnak szánt uniós források megnyirbálása az általunk ismert EU vége
Az Európai Bizottság (EB) vasárnap rendkívüli ülésén döntött arról, hogy Magyarország jelentős mennyiségű uniós forrástól eshet el. Az erre vonatkozó szavazás egyhangú volt, ez egyben az Európai Bizottság első ilyen döntése a történelemben. A döntést kommentálta Janusz Kowalski földművelésügyi miniszterhelyettes, szavait a Wprost lap idézte.Ha ló nincs, jó a szamár is? – Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország visszatéréséről a visegrádi együttműködéshez
Nem a „ha ló nincs, jó a szamár is” megfontolás vezette vissza Lengyelországot a visegrádi együttműködéshez – kommentálta portálunk megkeresésére Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábbi kijelentését Rosonczy-Kovács Mihály. A Lengyelország- és Olaszország-szakértő ugyanakkor hozzátette: a lengyel kormánypárt „mozgása” a helyreállítási alappal kapcsolatban az elmúlt időszakban taktikai jellegűnek tűnt, arról pedig előbb-utóbb kiderül, hogy kevésbé kifizetődő, mint kitartani a stratégiai irányok és partnerek mellett, mint amilyen Magyarország. A szakértő arról is beszélt: véleménye szerint a magyar–lengyel kapcsolatokban olyan új időszak veheti kezdetét, amely bizonyos szempontból veszít abból a romantikájából, hogy ez a két ország magára van hagyva és csak egymásra számíthat. Ugyanakkor hangsúlyozta: az elmúlt időszak világossá tette a lengyelek számára, hogy nagyon meg kell becsülniük a stratégiai partnereket, mert az összefogás már eddig is olyan komoly politikai eredményeket könyvelhetett el, mint például Frans Timmermans EB-elnökké választásának megakadályozása, de ilyen a bevándorlás kérdése is.Ajánljuk még

















