vadai Ágnes
Vadaira és Gyurcsányra hivatkozik egy zsaroló
Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes politikai befolyására is hivatkozik az az Ny. Z., aki a Magyar Idők birtokába jutott hangfelvételeken megzsarol egy férfit, és arra akarja rávenni, hogy néhány vállalkozót vádoljon meg hamisan egy 2010-es tótkomlósi gabonalopás elkövetésével. Cserébe büntetlenséget ígér neki, ő maga pedig 800 millió forintot remél az akciótól.Ambrus Csaba: Prosti vagyok, de nem terrorista!
Hallgatva a Demokratikus Koalíció vezetőinek kampánybeszédeit, ha egyetlen szavukat is elhinném, könnyedén levonhatnám a konzekvenciát, hogy kizárásos alapon teljesen kifogytunk a tetőtől tisztességes, talpig becsületes magyar emberekből. Talán három kivétellel, Vadai Ágnes, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc személyében. (PolgárPortál-publicisztika)Parlamenti küszöb: az időutazást is beveti a bejutásért a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy csatlakozzon pártja azon kezdeményezéséhez, amelyik megvonná a szavazati jogot azoktól a határon túli magyaroktól, akik korábban nem éltek Magyarországon.Vadai Ágnes hétfői, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek felidézték az államfő egy 1993-as parlamenti felszólalását, amelyben azt fejtette ki, hogy a Fidesz miért nem támogatja a határon túli magyaroknak adandó szavazati jogot.Vadai szerint a határon túli magyarok jelentős része terrorista és emberkereskedő
Az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot kapott egymillió határon túli magyar közül legalább ötezer veszélyes bűnöző, akik előtt így megnyílt nem csak Magyarország, hanem Európa határa is – közölte Vadai Ágnes, a Gyurcsány-féle szektapárt, a Demokratikus Koalíció vezető politikusa. Vadait az Echo TV munkatársa kérdezte hétfőn kiadott közleményükről, amelyben tovább uszítanak a határon túli magyarok ellen. A Vajdaságból származó riporter azt tudakolta a politikustól, hogy őt is terroristának tartja-e. Vadai Ágnes csupán visszakérdezni tudott, hogy beletartozik-e abba az ötezer személybe, akikről kiderült, hogy bűnöző.A DK szerint a kárpátaljai magyarok is migránsok
A Magyarországot korábban felzabáló, letaroló huszonhárommillió román munkavállaló után itt az apokalipszis újabb fejezete, ukrajnai nyugdíjasok csámcsognak a magyar adófizetők vérrel, verejtékkel megkeresett adóforintjaiból, miközben az illegális bevándorlás megfékezésén dolgozó Fidesz-kormány titokban tízezrével telepíti be Magyarországra a migránsokat. A kárpátaljai magyarok is migránsok, Orbán Viktornak pedig két hete van, hogy előálljon az igazsággal a migráció ügyében. A PestiSrácok.hu Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján járt...Vadai: Nagy kaliberű bűnözők számára biztosít mentességet a Fidesz-tagkönyv
Az igazságszolgáltatás csak a kisstílű tolvajokat éri utol, a nagy kaliberű bűnözők számára továbbra is mentességet biztosít a Fidesz-tagkönyv - írja közleményében Vadai Ágnes. A DK-s politikus hozzátette, a kormányváltás és az ügyészség függetlenségének helyreállítása után azonban rájuk is sor kerül.Gyurcsány belerúgott egyet a Czeglédy-ügy károsultjaiba, majd közölte, nem szomjazik bosszúra
Retorikát váltott esztergomi fórumán a Demokratikus Koalíció elnöke. A lelkes, szokásosnál is bizakodóbb beszédnek az lehetett az oka, hogy a hírek szerint most állapodhattak meg az MSZP-vel a közös jelöltállításról. Gyorsan le is cserélte országjáró körútjának témáját, a határon túli magyarság szavazati jogának megvonásáért folytatott kampányt, amely kapcsán egyetlen pártnál, még az MSZP-nél sem talált támogatóra. Elővette hát a jóságos Mikulás formáját, aki mindenkinek hozott egy-egy nagy csomag ígéretet a puttonyában. A politikai előadóestre ezúttal körülbelül 250-en voltak kíváncsiak.Ajánljuk még