vadai Ágnes
A DK ismét a határon túli magyarokat gyalázza
A Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon. A párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: jognak és kötelességnek együtt kell járnia, ezért csak az voksolhasson, aki viseli annak következményeit.Vadai élő adásban akadt ki az LMP-s Hadházyra
Vadai Ágnes kiakadt Hadházy Ákosra, amiért az LMP-s politikus megjegyzéseket tett a vesegörcse miatt a plakáttörvény-szavazástól távol maradó Oláh Lajosra. A DK alelnöke erről az ATV Start című műsorában beszélt.Megúszta a felelősségre vonást Gyurcsány bizalmasa, befejezték a nyomozást a HM-es szerződések ügyében
Elkerülte a felelősségre vonást Gyurcsány legközvetlenebb bizalmasa, Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár, egykori szocialista, jelenleg DK-s képviselő abban a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított büntetőeljárásban, amit a napokban zárt le a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter csaknem négy éve tett feljelentést Vadai államtitkári honlapjával kapcsolatban, mivel szerinte felmerült annak a gyanúja, hogy milliós visszaélések történtek.Vadai: nemzeti öngyilkosság, hogy Orbán a miniszterelnök
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke nem tud olyanról, hogy özönlenének a menekültek, mint ahogy azt Orbán Viktor mondta a csütörtöki határvadászképzés eskütételén. Az ellenzéki politikus az ATV Start pénteki műsorában hozta a formáját.Orbán leváltásán szervezkednek Vadaiék a "meggyilkolt karakterűvel"
Nem kívánnak rajta lenni egy 2014-es típusú közös listán, de abban egyetértenek, hogy Orbán Viktort le kell váltani - minderről a Demokratikus Koalíció és az Együtt alelnökei az ATV Szabad Szemmel című műsorában beszéltek. Juhász azt is megerősítette: Szigetvári Viktor pártelnök csütörtökön részt vett az ellenzékiek technikai egyeztetésén.Ajánljuk még