vádemelés
Emberölés, nemi erőszak és kifosztás miatt emeltek vádat a soroksári futónő feltételezett gyilkosa ellen
Aljas célból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás miatt emelt vádat a soroksári futónő meggyilkolásával összefüggésben az ügy eddigi gyanúsítottja, R. Szilveszter ellen a Fővárosi Főügyészség. Kardos Lajos, a futónő özvegye korábban portálunknak elmondta, azt szeretné kérni a bíróságtól, hogy felesége gyilkosa soha ne szabadulhasson a börtönből, ne kerüljön vissza a társadalomba, nehogy megint elvegye egy 11 éves kisfiú édesanyját.Élete végéig fegyházba zárná az ügyészség a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjét
Több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjével szemben. A 40 éves férfira életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott az ügyész. Az ügyészség közleményében idézett vádirati tényállásból kiderül, hogy a 40 éves berhidai B. Zsolt szerelemféltésből végzett volt élettársával, a nála 18 évvel fiatalabb P. Enikővel és annak előző kapcsolatából született kétéves kisfiával, Gergővel. A fiatal nőt megfojtotta, a kisfiúval pedig egyetlen késszúrással végzett.Korrupció miatt emeltek vádat egy volt magas beosztású adóhivatalnok ellen
Korrupció miatt vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatóságának egyik korábbi főosztályvezető-helyettese ellen, aki két társával pénzért törölt adótartozásokat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.Tiltott kutyaviadal szervezői ellen emeltek vádat Mohácson
Tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik olyan kutyaviadalt szerveztek a Duna-parti városban, amelyre külföldről is érkeztek nézők - közölte a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Vádat emeltek az Alstom-ügyben, korrupt baloldali politikus azonban nincs az érintettek között
Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) négy ember ellen a Fővárosi Törvényszéken az Alstom-ügyként ismert eljárásban – közölte a PestiSrácok.hu-val a vádhatóság vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az érintettek közül kettő magyar, egy osztrák, egy pedig amerikai állampolgár. A terheltek egyike sem közszereplő, így megússzák a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek.Gyurcsány kézi vezérlésével alakítja a mártírt Czeglédy Csaba (PS-videó!)
Mindenki, aki terhelő vallomást tett rá, azt megfenyegették, megvették a Fidesz által dróton rángatott ügyészség pribékjei – dörzsölt jogászként ezzel a nem túl bonyolult magyarázattal vázolta fel sorsát a hatmilliárdos csalással, bűnszervezet létrehozásával és egyéb bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba Győrben, ahová szerdán a mártíromságát bemutató roadshow részeként érkezett. Az eseményt egy lakótelepi étterembe gründolta neki a helyi DK, ahol az MSZP egykori szombathelyi önkormányzati képviselőjének körülbelül száz Orbán-fóbiás nyugdíjas tapsikolt.Új-zélandi terrortámadás – Az áldozatok közül sokan külföldiek
Sok külföldi halottja és sebesültje van hivatalos bejelentések és sajtóértesülések szerint a pénteki új-zélandi terrortámadásnak, amelyet két mecset ellen követtek el Christchurch városában, a Déli-szigeten. Az eddigi adatok szerint a merényletet egyedül követte el a huszonnyolc éves Brenton Tarrant; a fehér felsőbbrendűséget hirdető ausztrál férfi ellen szombaton tömeggyilkosság miatt emeltek vádat, tettét nem bánta meg.Kétmilliárdos áfacsalás miatt emelhetnek vádat az MSZP feketepénzeiről kipakoló vállalkozó ellen
Kétmilliárdos áfacsalás miatt emelhetnek vádat az ellen a sokáig Dominikán bujkáló vállalkozó ellen, aki korábban a hatóságoknak arról is beszélt, hogy egy 2010 előtti áfacsalás-sorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP-nél landolt.Nagyot bukott Timmermans és Soros embere az első főügyészi szavazáson
Csak a második helyezést érte el - azt is holtversenyben - Laura Codruţa Kövesi a három európai főügyészjelöltet rangsoroló szavazáson az Európai Unió Tanácsának illetékes testületében. Codruţa Kövesi neve tizennyolc bűnügyi aktában szerepel. Az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans emberét többek között hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással vádolják. A jelölteket egy hét múlva az Európai Parlament is rangsorolni fogja, és utána derül rá fény, hogy ki kerül majd a tisztségbe.Ajánljuk még

















