vádemelés
Hárommilliárdot csalt el egy számlagyár, 42 ember ellen emeltek vádat
Közel négyszáz oldalas vádiratot fogalmaztak meg egy 46 éves férfi által vezetett "számlagyár" ügyében, amely 3,175 milliárdos költségvetési hátrányt okozott haszonhúzó cégekkel kötött szerződéseken keresztül. 2016 és 2020 között nyújtott adóelkerülésre irányuló szolgáltatásokat a több szinten felépített számlagyár – közölte a Fővárosi Főügyészség.Vádat emeltek a rendőrökre az M5-ösön rálövő embercsempészek ellen
Vádat emeltek az M5-ös autópályán tavaly novemberben a rendőrökre rálövő embercsempészek és bűnszervezeti társaik ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. Az elkövetőkkel szemben fegyházbüntetést és kiutasítást indítványoztak.Hatszázmilliós áfacsalásba bukott bele egy zalai csoport
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, aki számítástechnikai eszközök értékesítésére hozott létre országos fiktív céghálózatot.Trump harmadjára is ártatlannak vallotta magát
Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban csütörtökön, Washingtonban.Harmadjára emeltek vádat Donald Trump ellen
Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden. A szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.Összeült a szövetségi esküdtszék, amely elítélheti Trumpot
Újra felizzott a téma, miszerint vádat emelhetnek Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen, amiért köze lehetett a január 6-i Capitolium elleni ostromhoz. Az ellene indított eljárások közül ez számít az egyik legsúlyosabbnak, miközben két másik esetben már a tárgyalás időpontja is ki van tűzve. Emellett egy negyedik ügyben is nyomozást folytatnak.Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a nevelőanyját zsarolta, a saját fiát pedig majdnem megölte
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki. Ezen túl egy vita során olyan brutálisan bántalmazta saját fiát, hogy az életveszélyes állapotba került.Vádat emeltek egy embercsempész bűnszervezet magyar tagjai ellen
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy nemzetközi bűnszervezet magyar bűnözői körét koordináló nő ellen, aki két sofőr társával mintegy száz határsértőt juttatott át Magyarországról Ausztriába.Ajánljuk még
















