vádemelés
Brutális állatkínzás miatt emeltek vádat egy férfi ellen Kecskeméten
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki seprűnyéllel megvert és megvakított egy kutyát, valamint baltával bántalmazta saját pónilovát Kecskeméten 2019-ben – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész szerdán. Az ügyészség közleményében az áll, hogy a bántalmazás a kutyának és a lónak is nagy fájdalmat, különös szenvedést okozott.A buszsofőrre tolná a felelősséget a büntetőfékezéssel vádolt Berki Krisztián
Berki Krisztián ellen egy 2018-ban történt baleset miatt nemrég közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség. Krisztián ügyvédjével együtt a Life TV reggeli műsorában nyilatkozott a balesetről.Halálra kínozta élettársát, nyolc évet kapott
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát; a nő végül belehalt a sérüléseibe.Egy tizenkét évvel ezelőtti gyilkosság ügyében emeltek vádat
Emberölés miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2009. január elsején, Leányváron olyan súlyosan bántalmazott egy idős nőt, hogy az életét vesztette – közölte a megyei főügyész.Vádat emeltek a sachsenhauseni koncentrációs tábor jelenleg százéves egykori őre ellen
A német ügyészség hétfőn vádat emelt a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik egykori őre ellen, a 100 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásában működött közre. Az utóbbi időben több, mára már idős személy ellen indult eljárás Németországban a rémtettek kapcsán. Tavaly például a 93 éves Bruno D.-t ítélték el 5230 rendbeli gyilkosságban való közreműködés vádjával, a múlt héten pedig a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) tábor egykori titkárnője, a 95 éves Irmgard F. ellen indult eljárás.Börtönbe küldené az ügyészség a hármashatár-hegyi támadót (videó)
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség három sportoló megtámadásával vádolja a negyvenéves férfit és letöltendő börtönbüntetést indítványoz – derült ki a fővárosi főügyész szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.Vádat emeltek Szegedi Csanád és társai ellen költségvetési csalás miatt
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és hét társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.Féltékeny volt a nagyapjára, ezért elvágta a torkát (Videó!)
Egy zuglói parkolóban végzett a nagyapjával tavaly az a férfi, aki ellen a Fővárosi Főügyészség emberölés miatt emelt vádat – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a vádhatóság vezetője. Ibolya Tibor beszámolója szerint a harmincnyolc éves vádlott és nagyapja, a későbbi sértett között két éve féltékenységből adódó konfliktus alakult ki, mivel a fiatalabb férfi úgy vélte, hogy a nagyapja közeledni próbált az ő élettársához.Vádat emeltek egy rendőröket megsebesítő férfi ellen
Eljátszotta, hogy rosszul van, hogy megszökhessen a házi őrizetből egy férfi, majd az őt kórházba szállító rendőrök életére tört egy férfi még januárban – számolt be az ügyészség közleményében. A férfi a rendőrautóban támadt kísérőire, akiket egy késsel meg is sebesített, mielőtt azok ártalmatlanítani tudták volna.Ajánljuk még

















