választás 2018
Megvan a választás végeredménye, csaknem 50 százalékkal nyert listán is a Fidesz-KDNP
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.Szürke Kardigán szerint Szürke Kardigán azért tévedett, mert az ellenzéki pártok vezetői egytől egyig hülyék
Ki lenne mégis az illetékesebb az ügyben, hogy helyre tegye honi elemzői szcénánk 30 éve vakítóan fénylő állócsillagát, Lengyel Lászlót, mint Lengyel László? A kellemetlenül ingerült, klimaxos hőhullámokat könnydeszkákon meglovagló beszélgetés során Kálmán Olga aziránt érdeklődött Lengyel Lászlónál, hogy Lengyel László miért tévedett akkor, amikor kijelentette, hogy 70 százalék körüli részvételnél a „rendszernek vége”.Egyelőre terápia és gyászmunka vár az ellenzékre, nem építkezés
Április 12. van. Az ellenzék számára tegnap és tegnapelőtt is a katasztrofális április 9-i nap virradt fel, mint az Idétlen időkig c. filmben, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy ma is. Haragosan, beletörődően vagy az okokat lázasan kutatva viselik az ismétlődő történéseket, és a teljes feladásig is ugyanúgy eljutnak. A lehetőség azonban számukra is nyitott, ahogy a filmben Bill Murray-nek: bárki átváltozhat önmagán kívül másokra is tekintettel levő emberré, és fáradozhat jó célokért. Addig viszont, amíg ez nem sikerül, marad a gyászmunka, amelyen a miszlikbe aprózódott ellenzéki politikum és függetlenobjektív szakmai sajtó egyes szereplői más-más iramban mennek végig.Nagy Ervin: Legyen Magyarország az első!
Dőreség lenne valamiféle végső értelmezést adni, valódi konklúziót levonni a választások másnapján. Túl sok még a felszínen tomboló érzelem, sokan fáradtak és érzékenyek, nem enyhült a feszültség sem, az elemzők pedig csak most kezdik el a politikai pingpongozást. Az egyik oldalon az öröm és a megnyugvás, a biztoság és a kiszámítható jövő ural mindent; a másikon a gyűlölködés, a tiszteletlenség és az egymásra mutogatás látszik a leginkább. Egyesek szerint kettészakadt az ország, mások szerint folytatódik a magyarság felemelkedési pályája – mind szellemi, mind pedig anyagi értelemben. Egy azonban biztos – ha már hagyjuk az érzelmeket jönni és menni, mint ahogy az egy egészséges ember esetében természetes folyamat, az életünkkel együtt járó tényező – akkor lássuk be, hogy az ország mégiscsak a biztonságos fejlődésre szavazott, és jóval kevesebben voltak azok, akik „minden mindegy” alapon (csak a meglévő ne legyen!) a kaotikus és végzetesen kockázatos változásra adták le a voksukat. Nekünk pedig, akik markáns véleményt nyilvánítottunk az elmúlt hónapokban, ki kell mondanunk, hogy vége a kampánynak. Hát legyen most újra Magyarország az első!Orbán: Az eredmény komoly súly is a vállamon
A magyar nép egybehangzó akaratot mutatott a világnak. Az egybehangzó akaratot a Magyarország is, a világ is és én magam is megkaptam, az eredmény komolyt súlyt is jelent a vállamon– értékelt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP választási győzelme után az ECHO TV-nek adott exkluzív nyilatkozatában.5+1 politikai vélemény arról, mi a választás valódi tétje
Jó néhány kormánypárti politikussal jelent meg interjú a PestiSrácokon az elmúlt napokban, akik mindannyian a maguk, illetve a saját szakterületük, működési területük szempontjából mondták el, miért tartják szükségesnek, hogy a kormány folytathassa a munkáját. Mindannyian arról beszéltek más-más megközelítésből, hogy Magyarország világpolitikai jelentőségű események gyújtópontjában áll, ahol és amikor mindenkinek jó döntéseket kell hozni, és nem lehet hibázni, mert nem négy év, hanem az ország hosszú távú jövője a tét. Hozzájuk csatlakozott egy fiatal kanadai politikai aktivista, aki a tengerentúlról nézi, mégis nagyon hasonlóan látja a világot.Minden közvélemény-kutató a Fidesz győzelmét várja, de nagy kérdés, mennyivel
Megegyeznek abban a közvélemény-kutató intézetek, hogy a Fidesz-KDNP kapja a legtöbb listás szavazatot az országgyűlési választáson, derült ki a közvéleménykutatók.hu összegzéséből. Az intézetek egyöntetűen a Jobbikot hozzák ki másodikként, a harmadik legerősebb pártnak pedig az MSZP-Párbeszéd szövetsége ígérkezik. Az említetteken kívül az LMP és a DK készülhet parlamenti részvételre.Mi lenne egy ellenzéki győzelem után?
Sokat hallottuk a kisebb-nagyobb ellenzéki pártoktól az apokaliptikus látomást, miszerint ha nem sikerül leváltani az Orbán-kormányt, akkor valamiféle helyrehozhatatlan katasztrófába sodródik az ország. A nyíltan politikacsinálóvá előlépett haladó sajtó olyan hisztérikus hangulatot gerjesztett az országban, amilyet csak bírt, azt viszont még a kormányellenes emberek jelentős részével sem sikerült elhitetnie, hogy nem élnek magasabb színvonalon, mint 2010 előtt. Arról viszont szinte semmit nem hallunk, hogy mi következne akkor, ha a Fidesz-KDNP nem szerezné meg a mandátumok több, mint felét. Ezzel kapcsolatban ugyanis a hatalomba vágyakozó ellenzéki pártoknak is csak ambícióik vannak, elképzeléseik viszont csak nagyon homályosak. És azok még így homályosan sem ígérnek semmi jót.Ajánljuk még