varga judit
Orbán Viktor az igazságügyminiszterről: Így harcol egy magyar amazon
Így harcol egy magyar amazon – reagált Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi portálon Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi Facebook-posztjára, amelyben közzétette az Európai Parlamentben zajló, hazánk elleni koncepciós perre írt megszólalását, amelyet betiltottak.Varga Judit: A baloldali pártok az ítéletet megírták, a védőbeszédre már nem voltak kíváncsiak
Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalára tette ki a beszédet, amelyet szeretett volna az Európai Parlamentben felolvasni és amit nem engedélyeztek. Varga Judit szerint a szöveget a magyar emberek és Magyarország védelmében szerette volna elmondani.Az Európai Parlament el akarja venni a Magyar Országgyűlés jogköreit!
Mindet. A Magyarország elleni folyamatos politikai támadások célja az, hogy az európai közvéleményt és persze minket, magyarokat is hozzászoktassanak ahhoz, hogy nemzeti szuverenitásunk megszűnt, teljesen, a brüsszeli törvényeket kell ellentmondás nélkül elfogadnunk. Orbán Viktort is azért "hívta" meg az EP elnöke, hogy a színjáték során demonstrálhassa: Magyarország miniszterelnöke az EP alárendeltje, vazallusa.Nem szólalhat fel Varga Judit az EP csütörtöki ülésén, amikor a magyar koronavírus-törvényről vitáznak
Nem szólalhat fel az Európai Parlament csütörtöki ülésén a magyar igazságügyi miniszter, amikor a magyar koronavírus-törvényről és a jogállamiság helyzetéről vitáznak – közölte az RTL Híradó kérdésére az EP szóvivője.Varga Judit: Ne gördítsen akadályt a brüsszeli felszólalásom elé az EP!
Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon keresztül szólította fel Brüsszelt: tegyék lehetővé, hogy Magyarországot képviselve részt vehessen a csütörtöki, egyébként Magyarországról szóló európai parlamenti vitán.Novák Katalin: Az, hogy Jourovának milyen személyes aggodalmai vannak vagy ő éppen hogy érzi magát, az az ő személyes ügye
Věra Jourová bizottsági alelnök asszonynak vannak jogilag alátámasztott konkrét kijelentései és vannak személyes aggodalmai, és ezek nem fedik egymást. Erről nagyon jó, hogyha egy újságnak nyilatkozik, de ez különösebben nem kell, hogy befolyásoljon bennünket bármiben – nyilatkozta az ATV-nek Novák Katalin azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament csütörtökön vitát folytat a magyar felhatalmazási törvényről.Az ellenzék megfáradt, Soros diktátorozik – Pesti Lányok vlog (videó!)
Úgy tűnik, az ellenzék meglehetősen elfáradt, kimerült és kifogyott az ötletekből, ezért most Soros György segítségére támaszkodnak, aki lediktátorozta a miniszterelnököt. Az ellenzék háza tája körüli dögunalmat azzal próbálta meg feldobni Szabó Tímea, hogy nekiment Varga Judit igazságügyi miniszternek, Ungár Péter viszont megvédte a határon túli magyarokat. A vidéki településeken feloldották a kijárási korlátozást és a fiatalság így bulizni indult Siófokon, a DK és a Momentum pedig nagy lelkesedéssel ünnepelte az Európa-napot. A PestiSrácok kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Vincze Emíliával ismét az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg a videót!Varga Judit: az EP a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett egy világjárvány közepén
Az Európai Parlament (EP) a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett a koronavírus-járvány közepén, amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket Európában - közölte az igazságügyi miniszter kedden az MTI-vel.Szabó Tímea nem bírt magával és nekiment Varga Juditnak
Nem igen telik el úgy hét, hogy Szabó Tímea ne adna okot arra, hogy vele foglalkozzon a hazai sajtó. A Párbeszéd társelnöke valószínűleg figyelemre és szeretetre vágyik, hiszen jómodor helyett sokkal inkább csak vérmes és harsány kirohanásokra képes. Igyekszik "megregulázni" a kormányt és felhívni a nulla százalékos pártjára a figyelmet. Ha ez nem sikerül neki, akkor kétségbeesetten próbál a nemzet "pletykaminisztere" lenni és csatlakozva Gyurcsányhoz, kritizálja és sértegeti a határon túli magyarokat. Valószínűleg egyes érdemjeggyel "jutalmaznák" magatartását az iskolában. Önök hányast adnának neki? Vélemény következik!Ajánljuk még

















