varga judit
Az Európai Bizottság alelnöke, Sorosék jó barátja megtalálta a fonalat és ismét betámadta a magyar kormányt
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott interjút, ami kapóra jött a hazai ellenzéki médiának. A 444.hu szerint Jourová azt hangsúlyozza, hogy hiába sulykolja a magyar kormány, ő egyszer sem mondott olyat, hogy a magyar felhatalmazási törvény nem ütközik a közösségi jogba, csak egyelőre nincs jogalap a kötelezettségszegési eljárás megindításához. Varga Judit igazságügyi miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő is élesen reagáltak a vádakra Facebook-oldalukon.Varga Judit: Már Németország is fellép az Európai Bizottság hatáskörtúllépései ellen
Mérföldkő, hogy a német alkotmánybíróság a héten felülbírálta az Európai Bíróság egyik határozatát – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Judit.Varga Judit: Nem több, hanem jobb Európára van szükségünk
Nem több, hanem jobb Európára van szükségünk, hiszen csak így adhatunk hatékony európai válaszokat a migráció, a Brexit, vagy a vírusjárvány által felvetett problémákra – írta szombati Facebook-poszjában Varga Judit az Európa Nap kapcsán.Varga Judit: A magyar kormány elleni támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek
A magyar kormány ellen a koronavírus-járvány legyőzésére adott válaszai miatt intézett támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Euractiv című brüsszeli hírportálon megjelent írásában, pénteken.Varga Judit: Hosszabbítsák meg az SZNT aláírásgyűjtésének lejáró határidejét!
Ha az Európai Bizottságnak valóban fontos az európai polgárok véleménye, ha az intézmény valóban hasznos eszköznek tartja az európai polgári kezdeményezést a polgárok bevonására az európai uniós (EU-s) jogalkotásba, akkor nem tehet mást, mint hogy meghosszabbítja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtésének csütörtökön lejáró határidejét –vélekedett az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.Varga Judit: A kormány a veszélyhelyzet alatt is segíti a bántalmazottakat és a különélő szülőket
A kormány a járványügyi intézkedések hatálya alatt is biztosítja a bántalmazottak számára a biztonságos környezetben való elhelyezést. Az új szabályok megkönnyítik a különélő szülők számára a gyermekükkel való kapcsolattartást – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön, az MTI-nek nyilatkozva.Koronavírus-törvény – Varga Judit: Magyarország jó úton jár, amikor nem enged a nemzetközi nyomásnak és az ellenzéki áskálódásnak
A koronavírus-törvény kapcsán is bebizonyosodott, hogy Magyarország jó úton jár, amikor nem enged a nemzetközi nyomásnak és az ellenzéki áskálódásnak. Kiálltunk a döntésünk mellett, jogi érvekkel visszavertük az álhíreken alapuló politikai vádakat és megvédtük azt a jogszabályt, amely lehetővé tette a gyors és határozott cselekvést a magyar emberek egészsége és biztonsága érdekében – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.Varga Judit: továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést!
Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket és rosszindulatú álhíreket terjesztenek - írta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán. Varga Judit közölte: kedden levelet írt Vera Jourovának, az Európai Bizottság (EB) alelnökének, amelyben - mint fogalmazott - "elismerésemet fejeztem ki, hogy a balliberális politikusoktól és újságíróktól jövő össztűz ellenére tárgyilagos maradt és pusztán jogi szempontok alapján értékelte a magyar koronavírus-törvényt és megerősítette, hogy az nem sért uniós jogot".Varga Judit: kérjenek bocsánatot a Magyarország elleni kampány irányítói!
Az igazságügyi miniszter úgy látja, itt az ideje, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől az utóbbi hetekben Magyarország ellen folyó széles körű, összehangolt nemzetközi lejárató kampány szervezői és irányítói, a magyar ellenzéki pártok politikusai, miután tegnap az Európai Bizottság alelnöke hivatalosan is elismerte, hogy a koronavírus-törvény nem ellentétes az uniós joggal.Ajánljuk még
















