vesztegetés
Vesztegetés miatt hallgatták ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt
Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média. A sajtó szerint a rendőrség azzal gyanúsítja a kormányfőt, hogy maga és családja számára több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el.Több gyanúsítottja is van az Alstom-ügynek
Jövő áprilisig meghosszabbította a Legfőbb Ügyészség a 4-es metró ügyének nyomozását - írja a Magyar Idők a Központi Nyomozó Főügyészség közlésére hivatkozva. A metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás idén szeptember 16-án került a főügyészség hatáskörébe, és a korábban december 3-ig megállapított nyomozási határidőt hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség.Januárban dőlhet el a vesztegetéssel vádolt Hiszékeny Dezső sorsa
Január kilencedikén tart nyilvános ülést a Fővárosi Ítélőtábla a vesztegetéssel vádolt volt szocialista angyalföldi alpolgármester, Hiszékeny Dezső és társa ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu a táblabíróság sajtóosztályától. Mivel a másodfokú bíróság csupán egyetlen határnapot tűzött ki, akár jogerős döntés is születhet az MSZP-s országgyűlési képviselőt érintő büntetőperben.Nem nyomoznak Rogán ellen, az ügyészség szerint hazudott Vizoviczki bizalmasa
Az ügyészség szerint hazudott a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja akkor, amikor a Jobbik-közeli N1TV-nek azt nyilatkozta, hogy a diszkócsászár személyesen adott át négymillió forint kenőpénzt Rogán Antal volt belvárosi polgármesternek. A nő nyomozati szakban tett vallomásából ugyanis kiderült, hogy az őt faggató ügyészeknek ezzel teljesen ellentétes nyilatkozatot tett, hiszen azt állította, nem is hallott arról, hogy a diszkócsászár bárkit is lefizetett volna. Többek között ezzel indokolja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy miért nem indít vesztegetés miatt nyomozást és miért utasította el az ügyben a hatósághoz forduló Tényi István feljelentését.Vizoviczki a PS-nek: Kalapácsnak akarnak használni a Fidesszel szemben!
Négy év után először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben - egyedül és elsőként a PestiSrácok.hu-nak - az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt, 250 millió forintos óvadék ellenében nemrég házi őrizetbe helyezett Vizoviczki László. A milliárdos vállalkozó portálunknak küldött hosszú közleményében kitért például arra, hogyan sikerült kifizetne a rekordösszegűnek tartott óvadékot, de beszélt a Kubatov Gáborhoz és Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, az őt támadó volt munkatársairól, állítólagos kenőpénzekről, politikusok zsarolásáról, valamint arról, hogy nyújtott-e anyagi támogatást a Fidesz választási kampányaihoz.Valóban nyomoznak Medgyessy Péter kétszázmilliós kenőpénzügyében
Vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a Medgyessy Péter családi cégénél landolt Alstom-milliók ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk úgy tudja, ezúttal is Tényi István, a közügyekben számtalan feljelentést tevő jogász bejelentését vette komolyan a nyomozó hatóság. Bizonyítottság esetén az üzletszerűen elkövetett vesztegetés lehetőségét is vizsgálhatják.Saját társától is milliókat sikkaszthatott a kémalapítvány háttérembere
Újra lezárta a nyomozást a NAV bűnügyi főigazgatósága abban a titkossá minősített büntetőeljárásban, amelyet az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kulcsszereplője, Jakubinyi Róbert ellen, sikkasztás és más bűntettek miatt indított - értesült a PestiSrácok.hu. Az egyszer már lezárt, de pótnyomozásra visszadobott ügy lényege, hogy a gyanú szerint Jakubinyi „hozzájutott” az egyik alapítványos társa pénzéhez, majd a tízmilliós nagyságrendű összeget elsikkasztotta. A szervezett bűnözői körökben jól ismert férfi védője szerint ismét komolytalan eredménnyel zárult - a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőivel együtt - vesztegetéssel is vádolt ügyfele elleni titkos nyomozás.Rendőri védelemmel működik Magyarországon az autópályamaffia
Az, hogy a Dabasi Autópálya Alosztály tizenkét, bűnözőkkel összejátszó rendőre vesztegetés és más bűncselekmények miatt néhány éve reflektorfénybe került, majd a napokban vádat emelt ellenük az ügyészség, csak a jéghegy csúcsa – állította a korrupciós ügyben tanúként szereplő rendőri forrásunk. Szerinte ugyanis az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló, többek között hazánkon átutazó vendégmunkásokat kifosztó bűnbandák működnek több autópályán is. Informátorunk úgy tudja, hogy az egyik nagyobb külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróvár környékén tevékenykedik, zavartalanul.Megúszta a börtönt Hiszékeny Dezső volt szocialista alpolgármester
Első fokon felmentette a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának vádja alól Hiszékeny Dezső egykori angyalföldi szocialista alpolgármestert a Kalina József vezette bírói tanács - hangzott el a vesztegetési per ítélethirdetésén csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Szabó Sándor másodrendű vádlottat viszont kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt bűnösnek mondták ki, amiért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve.Ajánljuk még

















