vezető
Gyurcsány Ferenc valaki(k)re nagyon megharagudott és most mint a baloldal atyaúristene átkozódik
Mi, a DK-ban a zsarolásnak soha nem engedünk, a megállapodásokat pedig mindig betartjuk – üzente Gyurcsány Ferenc a DK elnöki posztjából és a Szemlőhegy utcai Apró-palota magasából, megtoldva egy, erre a célra szerkesztett grafikával. Hogy ki(k)re gondolt, azt csak találgatni tudjuk.A pedofilozó Szabó Tímea elvesztette a mentelmi jogát, Tordai egyelőre megúszta
Az Országgyűlés felfüggesztette a párbeszédes Szabó Tímea és az örmény nemzetiségi szószóló, Akopjan Nikogosz mentelmi jogát, Tordai Bencét azonban a honatyák döntése szerint nem adták ki az igazságszolgáltatásnak.Megszavazta a parlament a háborús veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítását (Videó Varga Judit expozéjáról)
Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt – kivételes eljárásban – 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt.Tömegbe hajtott egy autós Berlinben, legalább harminc sérült és egy halott van! (Frissül!)
Berlin nyugati részén hajtott emberek közé egy Renault Cliót vezető sofőr. Az első információk szerint harminc ember sérült meg. Egyelőre úgy tudni, hogy egy idős férfi vesztette életét. Cikkünket folyamatosan frissítjük!Tordai Bence a "SVÉD ÁLMOT", Csárdi a klímabérletet, Hiszékeny pedig az ostobaságot vitte szerdán a parlamentbe
Csökkentett létszámmal kezdte szerdai ülésnapját az Országgyűlés, többen is késtek az ülésről, Tordai Bence párbeszédes politikus előre meghirdetett napirend előtti felszólalására éppen csak be tudott esni, míg a momentumos országgyűlési képviselők látványosan késve ültek be helyükre, kezükben a pumpkin spice lattéval.Franciául és lengyelül is beolvasott Hidvéghi Balázs a brüsszelitáknak (Videó!)
Lengyelország erős és egészséges demokrácia, minden neki járó uniós forrást haladéktalanul meg kell kapnia – jelentette ki lengyelül Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az Európai Parlament plenáris ülésének a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő lengyel nemzeti tervről folytatott – a videón látható – EP-vitájában.Ezek beszélnek jogállamról?
Zelenszkij Ukrajnája az ottani ellenzéket elhallgattatta, a magyarokon, a ruszinokon kívül az orosz kisebbség millióit megfosztotta nemzetiségi és emberi jogaitól, nem riadva vissza a népirtástól sem. Ezt az Ukrajnát akarják jogállamnak elhitetni és gyorsított eljárással felvenni az Európai Unióba? Hol élünk? Az Európai Uniónak abba kellene hagynia Magyarország folyamatos lejáratását, a jogállamisági eljárásokat, a pénzelvonásokat, a politikai erőszakkal való kísérletezést és egy beteg, hamis ideológia ráerőltetését egy független nemzetállamra.A tisztes helytállás megvolt, az újabb csoda nem jött össze – Olaszország–Magyarország 2–1 (2–0)
Elsősorban az első félidőben mutatott jobb játékával Olaszország 2–1-re legyőzte Magyarországot a Cesenában lejátszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Válogatottunknak az angolok elleni pompás játékot nem sikerült megismételnie, de a regnáló Európa-bajnok ellen is tisztesen helytállt. Folytatás szombaton, Németország ellen a Puskás Arénában.Íme, az ukrán mintademokrácia – Hetymanná választanák Zelenszkijt
Amikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, Kijev lapot húz huszonegyre. Az ukránok ugyanis petíciót indítottak, hogy hetymanná válasszák az ukrán elnököt, tanácsadóját, Oresztij Aresztovicsot pedig nevezzék ki atamánná. A hetymani kinevezés egyébként teljhatalmat adna Zelenszkijnek, bár tekintve, hogy az ellenzéki pártokat már betiltotta, tulajdonképpen csak kozmetikai jelentőséggel bírna. Ha pedig valaki azt hinné, hogy mindez csupán egy túlbuzgó nacionalista rajongó ötlete, el kell keserítsük: a petíció az ukrán elnöki hivatal hivatalos oldalán jelent meg.Ajánljuk még

















