Pesti Srácok

vezető

A rikácsoló Szabó Tímea és a DK-s Arató szerint csak választási csalás esetén nyerhet a Fidesz áprilisban (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2022 február 11.
Bár a fröcsögések és hazugságok már hónapok óta felsőbb fokozatba kapcsoltak az ellenzéknél, a hivatalos kampány elkezdése előtt még egy fokozatot feljebb csavartak a motoron a hatalom után ácsingózó "demokraták". Ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter még több ostobaságot és sértést húzott elő a cilinderből, miközben ismét leleplezte magát rosszindulat és tudatlanság tekintetében is, ezt pedig a Karantén is jegyezte. Egy magát gazdasági fórumnak nevező, régi komcsikat felvonultató rendezvényen Zajos Peti ugyanis az alapvető élelmiszerek áfájáról tartott kiselőadást, azt azonban véletlenül kifelejtette, hogy Gyurcsányék emelték először 20 százalékra, majd Bajnaiék 25 százalékra az élelmiszereket adóját, az Orbán-kormány pedig néhány éve pont a tej, tojás, hal, baromfi- és sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette, amit a baloldal nem szavazott meg az Országgyűlésben. A jóemberkedés lovagjai azonban a szavakban most is a leggálánsabb simogatómesterek. A Karantén a nagy böngészés közepette szembetalálkozott a jó recskás Gréczyvel is, aki egyre több rendezvényre kíséri el Dobrev Klárát; most épp Göncz Árpád halálának évfordulóján gyűlt össze a nagy csapat, Gréczy pedig, mintha mi sem történt volna, készül a kultúráért felelős ellenzéki pozíciójára. Az ellenzéknek természetesen a hazánkról készült imázsfilmek sem tetszenek; nyilván a nemzeti büszkeség erősítése sosem volt erőssége a baloldalnak, most azonban szintet léptek, és az általuk hangoztatott megosztáshoz és kirekesztéshez egy remek gyűlöletvideóval járultak hozzá. Végül a fő fogás Szabó Tímea szokásos rikácsolása és a DK-s Arató Gergely felháborító felböfögése a mai Karanténban, akik előre siránkoznak, hogy ha nem nyer a baloldal, akkor az csak abból az okból alakulhat így, hogy a Fidesz csal. A két kőkommunista felforgató azt is hozzátette mellékesen, hogy természetesen 2018-ban is csalással nyertek a kormánypártok. Bizonyítékként egy haveri Soros-szervezet "jelentését" hozzák fel, súlyos zavart igyekezve okozni Magyarországnak. Nézzétek most is a Karantént, most sem fogjuk vissza magunkat!

Volner János a Hobbistában: Jakab Péterék felaprították magukat és önként mentek a Gyurcsány-kolbászba (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 február 11.
Nincs itthon a macska, cincognak az egerek! Jeszenszky Zsolt ideiglenes távollétében Ábrahám Róbert kvóta-műsorvezető vette át a "kapitány" szerepét, aki a tőle megszokott stílusban vette kezelésbe a csapatot. A fiúk Göncz Árpáddal kezdték, aki egyeseknek az ország nagypapája, másoknak viszont csak egy volt SZDSZ-es politikus. Ezután megbeszélték, hogy a baloldal szerint ki lehetne jobb köztársasági elnök, mint Novák Katalin, és olyan nevek merültek föl, mint Iványi Gábor, Róna Péter vagy Elek István. A srácok később egy alacsonyan csüngő gyümölcsért nyúltak és górcső alá vették Márki-Zay Péter szájmenésének újabb eredményét. Spoiler: ezúttal nem sértett meg senkit, mindössze annyi történt, hogy nem tudta, hányadikán van 16-a. A műsor második felében Volner János, a Volner Párt elnöke foglalt helyet a vendégfotelben, aki mesélt a pártjáról és arról, miért lépett ki a Jobbikból. Emellett szóba került a Jobbik jelenlegi vezetése, amely finoman szólva is azokkal állt össze, akik ellen létrejött. Az adás végéhez közeledve Ábrahám Robi végül feltette az ominózus kérdést és arról érdeklődött, hogy Volner János belép-e a Fideszbe a választások után, amire olyan választ kapott, amire ő maga sem számított.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.