vezető
Az árulás természetrajza
Az árulás örömét, az árulás ízét legtöbbször az irigység, a bosszú- és hatalomvágy, a pénz megszerzése sarkallja. Az árulás fokozatai közül a legaljasabb, amikor valaki, valakik a hazájukat árulják el, amikor elárulják népüket, hagyományaikat, kultúrájukat, áruba bocsátják mindazt, amiért egy nemzet évszázadokon vagy ezredéveken keresztül harcolt, küzdött, feláldozva akár az életét is. A magyar történelem sok ilyen esetet ismer, sok ilyen gazembert, akik idegen érdekekért, hamis eszmékért – természetesen a sajátjáért is – elárulják fajtájukat, nemzetüket. Petőfi Sándor a Nemzeti Dal című versében erről már 1848-ban megfogalmazta egy nép véleményét: „Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete...” Klímahiszti helyett a valóság: ha volt ország, amely magától értetődően csatlakozott a globális erdővédelmi megállapodáshoz, az éppen Magyarország
Az még hagyján, hogy Magyarország "üres kézzel" érkezett a glasgow-i klímacsúcsra, de a minden fűszálat körbebetonozó, fagyilkos kormány nem írta alá a globális erdővédelmi kezdeményezést, mert még a karácsonyfáról is a stihlfűrész jut eszébe a konzervatív honatyáknak – így sopánkodik mostanság a jótollú balos média. Nyilván az egészből egyetlen szó sem igaz, Magyarország magától értetődően csatlakozott a kezdeményezéshez. Ebből is látszik azonban, hogy ami a baloldalon eddig a glasgow-i klímacsúcs és Magyarország összefüggésében hírként megjelent, az a valóság teljes kiforgatása. Pedig, ha van például ország, amelyik a legnagyobb természetességgel és otthonról hozott lendületével állt a nemzetközi erdővédelem ügye mellé, az éppen Magyarország, ahol többek közt évek óta történelmi léptékű Országfásítási és Településfásítási Program zajlik. Csak erről a baloldalon politikai és ideológiai okokból hallgatnak... Márki-Zay a kukába dobná a rezsicsökkentést, hadd jöjjön a világpiaci ár – és az újabb végkiárusítás
Márki-Zay Péter már nemcsak "konzervatív, vallásos jobboldali", hanem zöld társadalommérnök is, aki majd megtanítja a mucsai magyar népet, hogyan kell energiatakarékosan élni. A múlt héten még a migránsokért emelt szót, a jövő héten pedig ki tudja, kiért fog harcolni, talán például a pedofilokért. Maradjunk csak a prózai sárga csekkek világában és ne törjünk olyan magasra, hogy megértsük a transzszexuálisok rózsaszín világát, és ne hagyjuk, hogy az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje többszörösére emelje a lakossági energiaárakat. Valahogy az embernek ezekről az elképzelésekről a Bokros-csomag jut az eszébe. Meg a privatizáció, amely a balliberális mantra szerint mindennek a megoldása. De hogy a népnek a gatyája is rámegy, az mindegy. Egyébként a magyarok többsége elutasítja a Gyurcsány és Márki-Zay rezsiemelést sürgető politikáját. Íme, Bige László vörösbáró erdélyi birodalma (Videó!)
Az erdélyi Kovászna megye hegyei között fekszik ezer méter magasan Komandó község, a nagyjából ezer lelkes település. A festői szépségű falu nyugalmát csak egyszer-egyszer zavarja meg egy érkező helikopter – ilyenkor a községben tudni lehet, hogy megérkezett a baloldali milliárdos, Bige László, aki itt szokta kipihenni magát. A baloldali összeborulás kampányát támogató Bigének saját vadászterülete is van itt; 2011-ben akkora szarvast ejtett el, amelynek agancsáért 24 ezer eurót kellett fizetnie – derül ki a Mediaworks Hírcentrum videójából. A településen élők fakitermelésből, turizmusból, állattartásból élnek, valamint abból, hogy az erdei gombákat gyűjtik és adják el. A függetlenobjektív Panyi Szabolcs szerint a Békemeneten zömében öregek voltak, akiket a kádári nosztalgia tart össze (videó!)
Egyórás online konferenciát tartott szerdán a Political Capital, ahol a #függetlenobjektív újságírók és szakértők értekeztek arról, milyen behatása van hazánkra Moszkvának és Pekingnek. Ennek alapjául egy kutatást vettek: a Globsec Trends 2021-es felmérése szerint – amelyben a Political Capital is részt vett – a magyarok körülbelül harmada gondolja, hogy Oroszország, illetve Kína stratégiai partner Magyarország számára, míg az Egyesült Államok esetében mindössze az ország kicsit több mint egy tizede vélekedik így. Azt boncolgatták – például Panyi Szabolccsal, a Direkt36 nevű "oknyomozó" portál újságírójával –, hogyan lehet megváltoztatni a szerintük létező orosz és kínai befolyást a magyar médiában. A konferencián beszédet mondott Krekó Péter, a PC igazgatója; a vitán Szunomár Ágnes tudományos főmunkatárs, az említett Panyi Szabolcs és Ónody-Molnár Dóra, a Jelen újságírója vett részt.